Csanád Béla: Isten útjain

Először csak az ismerős nyomok,
a csillagok játéka este, reggel,
hűvös szívárvány csöndjeim fölött,
csodálkozás kitártó figyelemmel,

majd jelek vadliba-csapata,
a vé betűk el úszó jajgatása.
és csillapíthatatlan szomjúság,
és éjszakák hideglelése, láza,

aztán a bizonyság üzenete:
lásd. nevedet feIírtam tenyerembe,
és ha anyád el is felejtene,
megőrzi életed szívem szerelme.

S most már csak a hang, csak
     a szerelem,
az arcomon időszaggatta arca,
míg eljövend az égi tűzszekér.
mely övéit magával ragadja.

Birtalan Ferenc: Vezekeltem

a kezedre emlékszem a szádra
lehet már ősz volt kint lehet
valahogy átmenekültünk a nyárba
azután halálig veled
ahogy szólsz a hangodra emlékszem
ahogy kérdezed: szeretsz-e
s én itt fekszem azóta is csak ébren
te feszítettél keresztre
nem megyek hozzád már évek óta
hittem így könnyebb lesz talán
de nem kudarcba fulladt minden próba
te vagy az egyetlen hiány
az időm elfogy lassan letelik
bűneimért vezekeltem
élek ameddig muszáj s megengedik
hogy itt tartsalak a versben
a hangod szád kezed emlékezem
érezlek tapintható vagy
amíg maradnom kell dolgomat teszem
soha nem mondtam le rólad

Katona Béla: Az adni tudás boldogsága

 „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20:35) 

Mai Igénk egyetlen mondatát Jézus fogalmazta meg. Gyakran elhangzik református istentiszteleteinken, amikor az adakozás részhez ér a lelkész. Lehet, hogy már unjuk, oda se figyelünk. Pedig ezen Ige igazságát megtapasztalni is csodálatos dolog. Adódnak rá élethelyzetek, melyekben megvalósíthatjuk Jézus szavainak igazságát. Az alábbi történet – melyet valakitől én is kaptam – erről szól:

Egyszer, még kamasz koromban, apámmal cirkuszjegyért álltunk sorba.

Végül már csak egyetlen család volt köztünk és a pénztárablak között. Az a család mély benyomást tett rám. Nyolc gyerek szorongott a sorban, egyik sem látszott többnek tizenkét évesnél. Lerítt róluk, hogy nem dúskálnak. A ruhájuk olcsó, de tiszta. Jól nevelten vártak a sorukra, kettesével kézen fogva álltak a szüleik mögött. Izgatottan suttogtak a bohócokról, elefántok és más, aznap este műsorra kerülő látványosságokról. Érezhetően soha nem jártak még cirkuszban. Ez az este fiatal életük fénypontjának ígérkezett.

Az apa meg az anya vezette a kis csapatot, keblük dagadt a büszkeségtől.

Az asszony fogta a férje kezét, felnézve rá, mintha azt mondaná: „Te vagy az én ezüstpáncélos lovagom”. A férfi mosolyogva sütkérezett a dicsfényben, a tekintete visszatükrözte felesége néma lelkesedését.

A pénztárosnő megkérdezte, hány jegyet kérnek.

- Nyolc gyerek-, és két felnőttjegyet legyen szíves – mondta az apa -, hogy elvihessem cirkuszba az egész családomat.

A jegyár hallatán az asszony eleresztette férje kezét, lehorgasztotta a fejét, a férfi ajka remegni kezdett.

- Mennyit mondott? – hajolt kissé közelebb.

A pénztárosnő megismételte az összeget. Nem volt náluk annyi. Hogyan közölhette volna az apa nyolc csemetéjével, hogy nincs elég pénze a cirkuszra? A körülmények láttán apám a zsebébe nyúlt, előhúzott egy húszdollárost, és leejtette a földre. (Tudni kell, hogy semmiféle értelemben nem számítottunk tehetősnek!) Lehajolt, felvette a bankjegyet és megkocogtatta a férfi vállát.

- Elnézést uram, ez a zsebéből esett ki. A férfi pontosan tudta, mi történt. Eszébe se jutott volna kérni, az önkéntes segítséget mégis elfogadta kétségbeejtően szorult helyzetében. Mélyen apám szemébe nézett, két kezébe fogta apám jobbját, megmarkolta a húszast, s egy könnycsepp gördült le arcán:

- Köszönöm, kedves uram. Ez rengeteget jelent nekünk.

Visszaballagtunk az autónkhoz, és hazahajtottunk. Aznap este számunkra elmaradt a cirkusz, mégsem éreztük úgy, hogy lemaradtunk volna valamiről.

A nap gondolata

„ Jobb adni, mint kapni”. - tartja a mondás, és milyen igaz! Volt már hasonló élményben része? Elakadt autójával és megállt egy autós segíteni?

Nehéz szatyrokat cipelt haza és segítségére sietett egy járókelő?

Lesegítették a buszról? Pár forint hiányzott a fizetendő összegből a pénztárosnál, és a másik vevő kisegítette.

Bizonyára több hasonló helyzetet is átélt, és milyen jólesett a segítség! Hasonlóan jólesik embertársának is, ha ön siet segítségükre!

Járjon nyitott szemmel, vegye észre a segítségére váró alkalmakat!

Csanád Béla: Jelenléted

Mindenfelé az égő csípkebokrok 

erős szavad 

mely áthatol a csontokon 

szólításaíd 

keserveimben látomásaimban 

érezlek mindenek mögött   

Levett saruval közeledem én

mindenkihez 

mindenhez 

a világhoz 

ahol te vagy jelen 

tűzben és lángban 

el nem hamvadó 

jelenlét

Turi Tímea: Célimen naplója

Amit nem mondok el neked, azt elmondom neki.
Amit neki sem mondok el, azokat széjjelosztom
a többiek között. Mindenkinek egy kicsit.
Ne tudja senki, mi van a másiknál. 

Istenem, add, hogy ne legyek kiszolgáltatott.
Add, hogy ne szolgáljanak ki mások.
Alázatos legyek, de ne alázzanak.
Istenem, add, hogy tudjam, kinek mit kell 

elmondani, kinek mit lehet. Hogy ne legyek
egyszerre a pók, a légy, a háló.
Hogy tudjak választani egyetlen szerepet.
Hogy a szöveget ne tévesszem soha.

Trausch Liza: Elestél

" Így szól az Úr: Úgy esnek-é el, hogy fel nem kelhetnek?" Jeremiás 8,4a  

Elesni annak lehet, aki úton jár. Születéstől halálig mindnyájan rajta vagyunk az életúton. Nem tudjuk, mikor érünk a végállomásra. Nem korkérdés ez. Isten tudja, mennyi idő van még előttünk. Fejfákon két évszám között van egy kis kötőjel. Ennyi az élet! Mennyi szenvedés, fájdalom, könny, öröm és remény van ebben a kis vonásban. Isten húzza ezt a vonást. Nem tudjuk - meddig. Az Úr számol azzal, hogy elesünk. Nem testi esésről van szó. A Biblia lelki könyv! Az elesés annyit jelent, hogy vétkeztem. Isten parancsát megszegtem. Mindennap elesik az ember, kicsi és nagyobb dolgokban. Az Ige azt kérdezi: "Úgy esnek-é el, hogy fel nem kelhetnek?" Az esés mindig fájdalommal jár. Következménye van. A lelki esés a lelkiismeretedben fáj. Csak egy mondatot mondok, és már megtörtént belül a lelki sérülés. Lehet, hogy egyszer már boldogan jártál az Úr útján, de elestél, és nem tudsz fölkelni. Lehet évekig, évtizedekig fekve maradni. Nem az a bajod, hogy valami történt az életedben, és azóta nem megy tovább a hívő életed? Nem tudsz visszatalálni az Úr útjára, és nem tudsz rajta újra járni. Az embernek nagyon sokszor segítségre van szüksége. Kérj olyan valakit, akinek biztos talaj van a lába alatt, olyat, aki a kősziklán áll, hogy segítsen talpra állni. Nagyon sokszor azért maradunk fekve, mert nem akarunk segítséget kérni. Egyik legnagyobb bajunk a büszkeség. Inkább tehetetlenül fekve maradok, mint hogy elmondjam és világosságra hozzam, hogy milyen bűnben buktam el. Kérj segítséget, most még lehet!   

Forrás: Trausch Liza Áhítatok minden napra című könyvéből  

Győri László: Hárman a faágon

A régi képen három gimnazista.
Egy vastag tölgyfaágat fognak át,
lábuk szétvetve lógnak mosolyintva,
mi több, nevetve, baljósan nevetve.
De hogy mi jó van odafönn az ág
karján csüngeni, és nevetni csak egyre,
maguk se tudják, egyre csak nevetnek.
Ott csüngenek hárman már mindörökre,
lenevetnek a lencsébe, a rögre,
amely majd egyszer rájuk súlyosul.
Kettő halott már. Holtukon nevetnek?
És én meg min? Hogy az ág letörik,
a fa kidől, mert túl nehéz a súly?
Elém kerül a régi nevetés,
fényképek közt olykor ha matatok,
de mögötte már ott a recsegés. 

Puszta Sándor: Mit csináljak

mit csináljak a szavakkal

ha meg se hallod

a betűkkel

ha el sem olvasod

virágaimmal

ha meg se látod

mondogatom verseim becézlek

nem is mosolyogsz

még kezedet sem emeled fel

ők is némák

akár a szemed a szád

valamikor elfértem szíved alatt

mért vagyunk mindketten

oly tehetetlenek

mint letört lepkeszárny

Peter Altenberg: Nem fáj

Kedvelek valakit -
Most nincsen itt.
Nem baj

Síromra ez jön, más semmi:
Szerettelek.
Hogy kit, nem tudja senki -
Nem fáj

Karinthy Frigyes ford.

Puszta Sándor: Tied

Tied bennem e csend
tieid a napok
kedd szerda csütörtök
péntek szombat
miket viszek cipelek
s tied reményem
hogy elérlek
icipici csillag
életem felett

Puszta Sándor: Kövezés

Ap. Csel. 7, 54

Óh ezek a kövek
Ó ezek az apró horzsolások
ez akaratlan akart félkézzel dobások
e csenevész nyers féligzöld halálok
nyakig kőben állok

igy raksz háló-homályba
kőből fonod fonod a sok szemet
mi sem élni sem halni nem ereszt
nem lehet kitörnöm
kezed szűkíti egyre
ez a kő a börtön

csak zuhog haragvó jégverésed
hajló búzádon, mi odaát lesz ének
züllött csokor
mit száz, kéz fűz egybe
s nem öl meg egy se

egyetlent emelnél, dobnál Te
s tudnál vele holtra találni
Glória! Mégis látlak
a nyitott egekben Isten jobbján állni!

Puszta Sándor: Te minden

sorsod már emlék
Te Minden
megismételhetetlen
emberi létű
szakadatlan feledés
folyamatos föltámadás

Puszta Sándor: Soha többé

madarak mélabúja
virágok szomorúsága
gerlicecsontú idő
végetér
a tojáshéj lehull
a napok kitollasodnak
a fészekból kirepülnek
neked nincs
vissza
soha többé

Váci Mihály: Eső a homokra

Használni akartam - nem tündökölni,
sem esztétikák rangsorát pörölni.
A hallhatatlan szent tülekedésében
lemaradtam - a startnál már lekéstem.
ezért a pályát messze elkerültem,
a robotoló tömegbe merültem,
és dolgoztam hajnaltól éjszakáig,
a gondolat míg csonton átvilágít,
s míg csillagok közt kószált annyi bajnok,
- gürcöltem, mint egy elnyűtt hivatalnok.
Nem restelltem leszállni a keresztről,
ha egy paraszt kérvénnyel keresett föl;
s két megváltó ihlet közti szünetben
értekezleten szóltam - bár ügyetlen.

Nem hittem én az elnyomott zsenikben:
ki tenni akart - az tehetett itten!
Volt mit! Mert volt kereszt is, hogy reája
feszüljön vagy meggörnyedjen alája.
Volt pokol is - megjárni mindazoknak,
kik nemcsak vonakodva tusakodtak,
fennszóval áhítva a pokoljárást,
vigyázva: maguk semmibe ne ártsák.

Volt itt dolog, nagy ügy, kárhozat annyi!
Lett volna - volt! - miért élni, meghalni.
Voltak milliók - elhagyva ügyükben -
kikért élhettünk volna vert hitünkben.
Volt pálya, ügy, elhívó kötelesség,
biztató kor - közülünk várva hősét.
Ez az idő se nyújtott kevesebbet,
csak mi - fiai, voltunk kevesebbek:
bősz nagyravágyók: lesve a csodákat,
nem tettük azt, amibõl csoda válhat.

Mert nem hiszem, hogy ne lehetett volna
kitartó, csendes, hű forradalomban
élni:- szeretni, hinni a világot;
tenni valamit, mivel besugárzod;
melegítni: - telet a gyertya lángja;
szelidítni: - aszályt a szik virága;
rázni a világot: - szellő az erdőt;
kérlelve bíztatni: - karsztot a felhők;
lázadni: - úgy, hogy magadat naponta
feláldozod, ha mégoly kis dologra;
ellenszegülni: másképp nem? - parányi
toporzékoló ügy nyergébe szállni,
osztani magad:- hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni:- hogy így magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot;
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni - eső a homokra -
sivatagnyi reménytelen dologra
s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb:
- kutakká gyűjt a mély:- soká isznak belőled!