2021. június 29., kedd

Fodor Ákos




Akire nagyon 
sokat gondolok, az nem 
fárad el ettől?!    

Ady Endre: Boldogok az öregedők

Hajh, mások szépen elfogyasztják 
Ifjú életük sok malasztját.  

Másoknak az öregség semmi, 
Mások meg tudnak öregedni.  

Egyszer-kétszer testük kirázza 
Az ifjuság maláriája.  

Aztán szépen pihennek, ülnek, 
Mosolyognak és megvénülnek.  

Napjaikat nyugodtan fejtik: 
Betegek voltak s elfelejtik.  
A bölcs mosolyt csak úgy havazzák, 
A csókot hűlve kanalazzák.  

Nem bántja őket ifju bánat, 
Nem értenek, de megbocsátnak.  

Csak én tartom ifjan az arcom, 
Csak én vívom mindig a harcom.  

Csak én vagyok bánatos, orzó 
Öregségben is ifjú torzó.  

Simító lapja a redőknek, 
Irigye az öregedőknek.

Biró Botond: Az igazság keresésében

 


" Pilátus azt kérdezte: Mi az igazság?"

Mindannyian szeretjük az igazságot, persze általában csak akkor, ha a javunkat szolgálja. Viszont, ha egy olyan  igazságról van szó, ami rólunk szól, ami megítél, ami felfedi igazi énünket, persze azt amit szégyellünk, amit nem szeretnénk, hogy kiderüljön, akkor nem igazán szeretjük az igazságot. De melyik igazság az, ami a javunkat szolgálja, talán csak az, ami nekünk tetsző, amit én magam is kész vagyok felvállalni, amivel egyet tudok érteni?...  

Mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy rátaláljunk az Igazságra, az életünkkel, s a földi élet utáni igazsággal, s így maga Jézus személyével és kijelentéseinek igazságával kapcsolatosan is. Egyszer egy híres filozófia professzor a londoni egyetemről, aki nem volt hívő, egy rádió műsorban megkérdezték tőle, melyik történelmi személlyel szeretne leginkább találkozni, akinek egyetlen kérdést tehet fel nem habozott: Jézus Krisztussal szeretnék találkozni, hogy feltegyem neki a világ legfontosabb kérdését: feltámadt vagy nem támadtál fel a halálból?! mert ha Jézus Krisztus valóban feltámadt, az mindent megváltoztat. Az azt jelenti, hogy minden szó, amit kimondott, minden kijelentése, állítása, igaz, minden, amit tett, megtörtént...akkor valóságosan azért jött, hogy életet hozzon, s megmentse az elveszetteket (Jn.3,16-18) és majd hazavezesse őket, oda, ahová elment helyet készíteni azok számára, akik az övéi, hisznek benne, akik elfogadják életük Urának és vele élnek, követik Őt.  

Megismerni az igazságot, azt, ami sokszor nem érdekel minket, s inkább engedünk a sok hazugságnak, hogy vezessen, azt akarva hallani, ami a fülnek kedves. Sokszor nem akarunk tudomást szerezni arról, hogy mi az Istennek akarata, terve életünkkel, mi lesz velünk, de még azzal sem, hogy mi lesz a földi életünk után sem, hanem inkább e mottó szerint élünk .. élj a mának címen. Hiszen ha megfigyeljük, az emberiség többsége úgy él, mint ha csak ez a földi élet lenne és utána vége .. még akkor is, ha mást vallanak szájukkal, de életünk és a mindennapi törekvéseink elárulnak, mi is az igazság, ami megalapozza cselekedeteinket. A kérdés az, hogy Jézushoz akarunk-e tartozni, s vele élni egy örökké valóságon át?  Az igazság megismerhető, ha teljes szívvel keressük. Bár sokszor ott állunk az igazsággal szemben és még sem ismerjük fel, mert bűneink vakká tesznek az igazságra, más elgondolásaink vannak, fontosabbak a magunk tervei, igazságai, miközben arra lenne szükség, hogy odaengedjük magunkat az Isten kezébe, hogy Szentlelke által elvezessen minden igazságra. Arra a nagybetűs Igazságra, aki Jézus, hisz Ő maga így fogalmazott: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.(Jn.14,6) 

Forrás: Napi Ige és Gondolat

2021. június 26., szombat

József Attila




" Az Isten itt állt a hátam mögött 
s én megkerültem érte a világot."

Kamarás Klára: Gyorsuló időben

Az évek futnak, súlyosan, dobogva, 
én is gyorsulva süllyedek a múltba. 
Tudom, hogy a világ meglesz majd nélkülem, 
de mégis, néha már úgy képzelem, 
hogy e világ az én világom: 
napom, holdam, és csillagom… virágom… 
s ha meghalok nem marad semmi: 
velem együtt tűnik el valamennyi… 
Persze magam is nevetek e képen, 
volt már hasonló naiv tévedésem, 
hát nem tudom, küzdjek-e ellene, 
vagy inkább megnyugodni kellene, 
nem tűnődni, mi vár a nagy egészre, 
a világra, melynek nem leszek része.

Reményik Sándor: " Elefántcsont-torony " 1931-ben

Gúny és szitok süvöltöz körülöttem. 
Mintha az önvád nem volna elég: 
Hogy nem ölelhetem egy öleléssel 
Az északi s a déli féltekét, 
Hogy nem száríthatok fel minden könnyet, 
És nem törölhetek le minden vért, 
Hogy nem zenghetem végeszakadatlan 
A véghetetlen nyomor énekét. 
Azt kellene, azt kellene talán. 
Csak azt, csak azt, csak azt a balladát. 
De gúny és szitok süvöltöz köröttem, 
Mert van még kék ég, hóvirágos ág, 
S egy cinke, Isten örök proletárja 
Máskép fújja magányos dallamát, 
Mint a morajló, éhes tömegek. 
S én a cinkével is énekelek. 
Az énekemet ki szabhatja meg? 
Én azt dalolok, amit akarok, 
Vagyok, aki vagyok, 
S tán akkor dalolok az emberért, 
Amikor a cinkével dalolok. 
És igenis: a csillagokkal is, 
És igenis: a virágokkal is, 
És minden kopott, ócska szerelemmel, 
Ma is, ma is, ma is. 
S mit tudjátok ti, hogy a dal hol áll meg, 
Hol áll meg, hol áll meg, kit hogyan talál meg? 
S nem nagyobb doktora-e a nyomornak, 
Mint a balgán kuruzsló forradalmak? 
Gúny és szitok süvöltöz körülöttem. 
Éppen azért: vagyok, aki vagyok. 
Költő vagyok. 
Kié vagyok? 
- Hiába nekem szegzett fegyverek -: 
Először Istené, 
Aztán önmagamé, 
Aztán a tietek.  

1931 december 14

2021. június 22., kedd

Szabolcsi Erzsébet: Őszutó




Ünnepidő. 
Lepkét, százlábút, 
szitakötőt idéző 
nappal. 
Gondoskodó 
őszi estéken 
találkozás élettel,    
halállal. 
S ahol még díszben 
állnak őrt a fák, 
a színes ágak, 
lassan előtűnik a jel: 
Igen, megadjuk magunk 
a hervadásnak.   

József Attila: Este volt s a bőrünk összeért

Este volt s a nyári égről 
Rohanó, tüzes vágyak estek belém, 
Mikor a bőrünk össze-összeért, 
Egész életemmel ott éltem én, 
Azon a kicsi, darabka helyen, 
Ahol a bőrünk, 
A bőrünk összeért.   

Most már tudom, őt, őt kerestem, 
Mikor jelenést kért az eszem. 
S ó, ti kis virágok s ti embertelen messzeségek, 
Értitek-e az ő szavát, ölét? 
Mert már nem birom el s az egész asszonyt 
Méhike-zümmel és hatalmas 
Üstökös-dobó kiáltásokkal 
Kihirdetem.   

Micsoda melletted a napsütött szöllőhegy, 
A hajnalszőrű friss, égi állat, 
Vagy a bokrok reggeli ringatódzása 
A hajadon földek zsenge tomporán? 
Minden asszony csókja összebugyog benned 
S már sokszor félek, nagyon félek tőled, 
Mert mi nagyon összebogozódtunk   
S még minden szabad szálat elkeversz. 
Ó, mi akkor is kívánjuk egymást, 
Mikor énrajtam szörnyű kövek vannak 
És te könnyű felhőkön heversz!

Hervay Gizella: Étellel, csenddel...

Csak a szél. Már megint nem te vagy, 
pedig étellel, csenddel vártalak. 
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát, 
levetettem. Nem várok csodát. 
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom. 
Csak tenyered helye üres arcomon.  

Ami lettünk volna, vagyok egymagam. 
Szavaimnak immár kettős súlya van. 
Szemeddel is nézem, amit láthatok. 
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.  

Amit kimondani nem tudtam neked, 
látod, most a munkám okos része lett. 
S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon, 
az szólít meg. Tekinteteddel rokon.

2021. június 20., vasárnap

Szomjúság




Kérlek, gondolj rájuk ebben a rekkenő hőségben.



Halász István: Nyári hőség

Tikkasztó a hőség!  
Szinte lángol a táj!  
Forró az egész környék,  
katlanná vált a világ!   

Ilyenkor érezzük, milyen fontos a víz!  
Ilyenkor is érezzük, milyen fontos az egészség!  
Ilyenkor érezzük, a szomjúság mily nagy kín!  
Ilyenkor vágyjuk, legyen a hőségből elég!   

Az embereknek most az a kívánsága:  
hogy lehetne-e e hőből eltenni télre,  
hogy amikor hull a tél hideg hava,  
lelhessünk akkor egy kis melegedésre?

Árvai Emil: Most csendre vágyom












Most csendre vágyom - de magamban is, 
hol gondolatoknak már zaja nincs.   

Kérdéseimet is csendre intem, 
halk, szelíd hangot keresek éppen.   

A találkozás csendjére vágyom: 
a Mindenható, hogy rám találjon.

Rákos Sándor: Talán

Tán egy beszédes kutya kéne: 
jó útitárs és jó barát, 
kivel este, tücsökzenére 
taposhatnám az út porát.   

Talán egy bot… Hiszen beérném 
akármilyen görbével is: 
görcsös lenne, furkó a végén 
– ám kezes jószág, nem hamis!   

Talán pipát, dohányt szereznék… 
Meggyfapipa és szűzdohány! 
Kék füstsárkány-hadat ereszt szét, 
játszótársam lesz valahány!   

Talán… Egyszer útrakelek majd, 
még mielőtt a csönd besző. 
Megtalálom. Mosolyog, sóhajt. 
S felel szívem, a repdeső.

2021. június 18., péntek

Trausch Liza: Hallgassatok reám




" Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben." 
Ézsaiás 55,2 

 Hogy vágyik az ember egy jó szóra! Hidd el, csak Istentől kaphatod meg. Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten Igéjével. Mérhetetlenül nyomorban élő, szomjas és éhes emberek vagyunk. Emberek járnak ebben a világban, és nincs szemünk arra - akik már az Úréi vagyunk -, hogy meglássuk, mennyire csonttá soványodtak, mennyire segítségre szorulnak már. "Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér?" Nem csak fizikai pénzt. Sokféle pénzt adunk mi azért, ami nem kenyér. Még a lelkünket is, a legdrágább pénzt! Istennek drága pénze az idő is. Vigyázzunk! Nincs korlátlan mennyiségben. Egyikünk sem tudja, mennyi van még. Egyszer csak nincs tovább. Lehet, az erődet is figyeled, hogy nincs már annyi, mint egy évvel ezelőtt. Fogy az értelem, a felfogóképesség, az emlékezőtehetség. Mit veszel azon a kis összegen, amid talán még van? Mire használtad a kincseidet, amiket gyermekkorodban tanultál? Fogy a valutád, a szépséged, a tehetséged, amire támaszkodtál. "Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben." Isten azt akarja, hogy éljen a lelked. Amikor Őt megtapasztalod a hiteddel, akkor leszel megelégített ember, akkor gyönyörködik a lelked kövérségben. Állj ma komolyan Isten színe elé! Lásd meg, mire adtad a pénzed! Hallgass az Úrra! Ne menj tovább éhesen, szomjasan. Engedd, hogy életed hátralévő idejében gyönyörködhessen még a lelked.   

Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Émile Verhaeren: Oly szép szavakat...

Olyan szép szavakat mondtál nemrég az este,  
Hogy a sok-sok virág, amely felénk hajolt,  
Szerelmes lett belénk s kettőnk arcát keresve  
Közülük hirtelen egy az ölünkbe hullt.     

Nincs messze az idő, mondtad, mikor az élet,  
Mint túlizes gyümölcs, megérve majd lehull;  
S hogy zeng majd a harang, értem kondulva s érted,  
S hogy szeretjük egymást, ha majd bealkonyul.     

Körülölelt hangod édes dallama ringva  
S forró szived olyan nyugodtan lüktetett,  
Hogy félelem nélkül láttam volna kinyilva  
A kanyargó utat, mely a sirunkhoz vezet.   

Szegzárdy-Csengery József fordítása