2022. május 18., szerda

Bella István: Szél zúdít…

Szél zúdít rozsdás csillagot, 
szélben bogáncs vöröslik. 
Osztozkodnak az évszakok. 
Iszákjuk földre öntik. 

Pönög az elmúlás szele.
Hangja hulló darázsé. 
Levélszó didereg, zene. 
Már a hangtalanságé. 

Nagyapám, túl az éjszakán, 
repedt lócáján horkol. 
Csillag zúzódik bajuszán, 
tüsszög a csillagportól.

Acsai Roland: A sólymok kikelnek a tojásból

Kitörtek szűkké vált 
Mészkőbarlangjaikból –   

Megelevenedett, fehér
Cseppkövek, és éhesen 
Tátogni kezdenek.   

Most már semmi sincs köztük, 
És a világ között – hozzáköti 
Őket az örökös éhség.   

Apjuk a köldökzsinór, 
Amin keresztül az élelem 
Érkezik.   

Saját csőrükkel 
Vágják majd el, 
Ha kirepülnek, és nem lesz 
Rá többé szükségük.

2022. május 13., péntek

Bella István: Mire meglelnek

A csönd, a hallgatás nagyobb világ, 
hogy egyedül cipelni lehetne, 
nagyobb földrész a szerelem, 
hogy egyedül bejárni lehetne, 

éhesen, világra éhesen 
nyílt tájaidra így vetődtem, 
bejárni ami kénytelen, 
visszatalálni szülőföldem, 

a vér nádasa lobog itt, 
ártatlan vizek, tükröző nyárfák, 
zsombék-öl, fű-haj boldogít, 
egy tükör nekem adja árnyát, 

hogy vissza ne találjak, esik, 
s elmos mindent a nyomomban, 
hulló csillagok keresik, 
s hiába, azt, aki voltam. 

Mire meglelnek – nyár vagyok, 
és ősz és tél és újra lángzó 
tavasz, mert beléd változok, 
földem, vándorló virágszóm. 

Utassy József: Megöregedni

Szeretnék szépen megöregedni,
kicselezve a bamba Halált,
s hirtelen összeroskadni, mint egy
épület, amit bomba talált.

Utassy József: Nincslesz

Sirattalak. Már nem siratlak. 
Arcomat aszály pusztítja, dúlja. 
Szemem kútjai kiapadtak. 
Nincs több hozsánna, se halleluja.  

Ezer napja már, hogy nincslesz. 
Nem foghat ki rajtam a bánat! 
Hatvanéves vagyok, mama! 
Kérlek, mutass be a Halálnak.

2022. május 7., szombat

Günter Kunert: Ülni a ház küszöbén




Ülni a ház küszöbén 
a dűnék közt. Nem látni csak 
a napot. Nem érezni csak 
a meleget. Nem hallani csak 
a dagályt. Két szívdobogás közt 
elhinni: Most 
béke van.  

Kalász Márton fordítása

Pethes Mária: A megbékélés mosolya

Sok időbe telik mire rájössz 
nem másokban 
magadban kell megtalálnod önmagad 

Ott állsz a százszor újraélt múlt színpadán 
ahogy a kertben a magányos barackfa 
de már nem fáj 
hogy a kiváltság visszhangjával teli város 
elutasítja a szeretet megsemmisítő erejét 
Nem csábít az álmatlanság szirénéneke 
Hasztalan próbálják csillapítani vágyaid 
a távolság ízétől megkeseredett meglepetések 
Hiába esküszik föl elpusztításodra 
a nyugtalanság és a remény káprázata 

Már tudod 
minden hajnal új fénnyel szórja fel a bejáratot 
és mielőtt minden emléked kioltja a feledés 
a szerelem kiadatlan szobája ablakán beragyog 
egy lángra éhes csillag 
Kívánságaidat fölülmúlja az elfogadás dicsősége 
és arcodat kiszépíti a megbékélés mosolya

Jens Gerlach: Tíz év után e találka

Tíz év után e találka: 
tétován idéztük messze széledt 
nyarainkat, teleinket - babonázva 

Beszélgettünk, előttünk fekete, torta. 
Kint a boldogság susogott egy-egy ifjú párban. 
Másként éltek, mint mi hajdanában 
s élünk ma is: nyugtalanul, vágyakozva?   

Örültünk sokáig e találkozásnak. 
Indultam, az est akár a füst leszállt, 
csókoltalak - s megláttam a szarkalábat 
szemednél - s engem is itt-ott ránc kuszált...  

Kalász Márton fordítása

Michael Guttenbrunner: Elmélkedés

Olykor, ha minden csöndbe dermedt, 
s percre maga a háború is 
visszafogta ordító lélegzetét, 
hallottam, mint oson földben a giliszta, 
vagy a hó mint hull. S mélyen szívemben 
lábadat hallottam föl-alá járni szüntelen, 
s láttam magamat szemed tükrében 
s láttam valódi arcomat.   

Kalász Márton fordítása

.kaktusz




Tudod, arra gondoltam,  
egyedül lenni  
lehet többféle képpen,  
mint ahogyan szomjazni is,  
van, hogy csupán a test szomjas,  
de szenvedhet a szomjúságtól  
a lélek is, a test szomját,  
mint a hirtelen lobbant tüzet  
eloltani könnyen lehet,  
elég lefröcskölni az ébredező lángot,  
de ideig-óráig lehetséges csak,  
a tűz hamarosan újra fellobban,  
a test már csak olyan,  
megszomjazik hamarosan,  
a lélek szomja az már a tűzvész,  
azt nehezebb oltani,  
de ha egyszer a szomj elmúlik,  
többet talán nem szomjazik,  
lehet egyedül a test,  
és lehet egyedül a lélek,  
társra vágyik a test,  
szeretetre a lélek,  
lehet egyedül a test úgy,  
hogy közben nincsen egyedül 
a lélek, az hiány,  
de nem feneketlen magány,  
ha a testnek van társa,  
a lélek lehet mégis egyedül,  
ha a lélek egyedül van,  
akkor magányos az ember,  
ha a test van egyedül,  
és a lélekben ott a szeretet,  
akkor lehet nagy a hiány,  
de nem lehet ott a magány.

2022. május 1., vasárnap

Ágai Ágnes: Emlékezlek




Igen, már tudlak emlékezni,
már időtlenedtél az időben.
Nem kérdezem, hány éve,
hiszen nem mérhetlek naptári évben.

Valahol gyökeret eresztettél,
s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.
Megálltál. Véglegesedtél.
Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.
Elhelyezkedtél.
Fölém borulsz, védőernyőként
rám sátorozod emlékképedet.

Magamra tetováltalak,
bőrömre karcoltalak,
belém égettem alakod eleven mását,
és nézem a hamisítón visszatükrözőt.

Már nem változol,
nincs elcsúszó hangsúly,
nincs szemrebbenés,
nincs előre, hátra,
oldalt mozdulás.

Viszlek magamon magammal,
múltam talapzatára állítalak,
és köréd fonom örökre
lelkem versekbe bujtatott
szép, könnyes hódolatát.

Rácz Sándor: Októberi találka

Melleden összefont karokkal 
Az ősz kertjében 
A botjára támaszkodó vén gazda 
- A hideg megszégyenít egy 
Átmeneti kabátot című - 
Meséjét hallgatod 
Még jó, hogy 
Hoztam neked pár 
Szobahőmérsékletű 
Szót

Waldemar Kania: Pont délben

Lehet a világ széttép engem 
lehet a szél szertefúj 
az élet fája pedig 
egy másodperc alatt kidől   
és hosszú lét helyett 
csak egy pillanat marad 
mint a mennydörgés 
pont délben 
a remény középpontjában
és nem lesz idő sajnálkozni 
se kérdezősködni 
a válasz maga 
tárul elénk   

Dabi István fordítása

2022. április 29., péntek

Rajnai Zsolt Tibor: Csend




Ó mennyit öltöztettem díszbe szívemet, 
és mennyit vártalak…! 
Szépeket gondoltam felőled; 
egész lényed belengte enyémet.     

Ébredtem, s eszembe jutottál. 
Jártamban-keltemben a szívemben voltál. 
Ha tudnád, ha tudnád, hogy milyen szép voltál!     

Messze jársz már, 
de nem messzebb, mint mindig. 
Én pedig közel, hozzád, 
ki te-vagy, bennem-vagy, s talán nem-te-vagy.     

Csak a csend kell. 
Mert minden mi több ettől, 
rosszabb.     

Időnként előkeresgélem a rég előkeresgélt rád aggatott szépeket. 
A reményeket, a jókat és a világ-összeomlásokat.     

Olykor álmodom is. 
Álmomban belépsz lelkem kapuján, 
rátalálsz, majd összeölelkezel magamban hordozott 
tenmagaddal. 
Rácsodálkozol szépségére. 
Leülsz mellé, körülpillantsz, és jól érzed magad nálam. 
Én meg csak nézlek titeket. 
Csendben. 
Nem szólok semmit. 
Nem kell. 
Értesz.     

Aztán felébredek.   

2022. április 28., csütörtök

Rácz Sándor: Egyfajta szerénytelenség

                     









(Ajánlom magamat)   

Tollat szorító ujjaimig vándorol 
Ereimben a lélek hogy ott kifakadjon 
és véremmel keveredjen a tinta 
Vers születik a 
Tiszta papírra 
és mire végigolvasod 
Már itt bujkálok a homlokod mögött 
Hogy magaddal vigyél belőlem 
Egy darabot