2022. június 11., szombat

Bella István: Ceruzasorok




Melled alatt tenger lakik,
abban mosdik fekete hajnal,
abban mosdik életem, szép dél,
abban mosdik setét halálom.

Egyik tenger színe öröklét,
másik tenger színe örömzöld,
a harmadik megfejthetetlen.
Néha haragvó, néha alvó.

*

A kutak is elnémultak,
amikor a folyó mellett
blúzod sötétben széthúztad,
s a nagy víz megnézhette melled.

Hát én mért nem hallgathatok,
hisz számmal nézlek és eszemmel,
mikor a semmibe zuhogok,
s az leszek, láthatatlan tenger.

*

Magad, ha lehunyod, ha elhagysz,
szempillám, barna szirmom elfagy.
Dús lombom, koronám lehullik,
magamon tipródhatok holtig.

*

Születésedkor hajadat
szempilláimba beleszőtték.
Teveled nézem magamat,
mint embert munka, szerelmet hűség.

*

Másokról előbb ruha hullik,
én belül vetkezem, hogy meglásd,
milyen is valóban szemem,
ha nem szürkül benne szorongás.

*

Boldog félszben, a nyugtalan állat
szűkölő békéjével teli
nézem, ahogy meztelen vállad
halálom lefegyverezi.

*

Le kéne szemhéjamat varrni,
hajnalod foglya ne legyek,
száz életet meg kéne halni,
hogy egyszer ne szeresselek.

*

Halántékod nem üti be
a magány vasa, csak megcsikordul.
Szádon a tél lehellete,
az élesre fent fény is kicsorbul.

*

Én májusom, májusfa, mályva,
minek nősz bele éjszakámba,
mély bányáimban mért világítsz,
ha hajnalt, s nem vad delet áhítsz?

*

Én úgy tudok szeretni,
hogy magamat el tudom feledni.

*

Tél van, a fagyott telkeken
fák bámulnak az égő gazba.
Szerelmes, rád gondol kezem,
mint az almafák a tavaszra.

*

Megyek az utcán egyedül,
puha árnyékod nem simul rám,
de nyíltan és szemérmetlenül
szeretkezek veled az utcán,

Bőrödtől megfeszül hasam,
izzó vassá gyullad a lágyék.
Teveled, tőled ittasan
csak ilyen szabadságban járnék.

*

Csak az a jó, ha – meztelen lombok –
zúgunk a nyári förgetegben.
Csak az a jó, ha – szép száj és homlok –
nem csitulunk el tehetetlen.

Csak az a jó, hogy – szív és halánték –
testünk halálig hisz, dörömböl.
Rajtad kívül nincs más világrész.
Ha meghalsz, meghibbanok a csöndtől.

2022. június 8., szerda

Szabó Magda




„ Utazni gyönyörű, de élni csak az ember hazájában lehet igazán.”

Csontos Márta: Válasz nélkül

Miért nem mennek kirándulni fák, 
miért nem indul el soha az ég, 
miért állnak oly kitartóan a hegyek, 
s miért nem ragaszkodnak az ághoz a levelek? 

Miért ültetett homokba a Mester, 
miért nincsen végleges helyem, 
miért adtak kezembe vándorbotot, 
ha nem láthatom a várandós holnapot? 

Miért tűrik a lombok a fejszecsapást, 
miért nem véreznek a levágott virágfejek, 
testem melegét miért nem őrzi ruhám, 
s miért ez utolsó versem címe: Soha már? 

A Csend miért nem válaszol nekem, 
s miért gondolom, hogy az idő a valóság, 
az emlék miért nem lehet nekem zöldellő fű, 
létem minden perce miért csak jelen idejű?

Tóth István: Az én kegyelmem




„ Mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk.” 
(ApCsel 15:11a)     

Egy fiatalember, aki életében először volt részeg, a kocsmában verekedés közben embert ölt. Letartóztatták és halálra ítélték. Az egész falu nagyon sajnálta ezt a fiút, hisz addig nagyon rendes életet élt. Egy kérvényt írtak az uralkodóhoz és az egész falu aláírta. Leírták, hogy ez a fiú mindig nagyon rendes volt, soha nem tett semmi rosszat, most történt vele először ilyen. Kérték a királyt, ha lehet, adjon neki kegyelmet. A király, amikor kezébe vette ezt a kérvényt, nagyon elcsodálkozott.   

„ Milyen lehet az az ember, akinek az érdekében az egész falu összefog, és annyi ember kéri neki a kegyelmet?” Azt mondta: „ Kegyelmet adok neki, de én magam fogom elvinni, hadd lássam azt az embert!”  

Abban az országban a bírók fekete talárban jártak és ebben az öltözékben ment be az uralkodó is az elítélt cellájába. A fiú felemelte a fejét és ránézett arra, aki bejött. Azt gondolta: itt a pap. Persze holnap meghalok, küldik a papot.  

Az uralkodó azt mondta:  

-„ Fiatalember, jó hírt hoztam magának.”   

-„ Köszönöm, nem kell a maguk jó híre, holnap úgyis meghalok. Nem érdekel a jó hír.”   

- „ De fiatalember! Az életéről van szó, a kegyelmet hoztam.”  

-„ Nem kell a kegyelmük. Tartsák meg maguknak!”  

A király tanácstalanul állt ott, és kérte: „Legalább hallgasson meg engem!”  

-„ Senkit nem hallgatok meg, és ha azonnal el nem hagyja a cellámat, hívom az őrt és kidobatom.”  

A király megrántotta a vállát és elment. Ezután rögtön jött a börtönőr és kíváncsiskodva kérdezte: 
„ Na, itt volt a király, mit hozott? Kegyelmet?”   

- „ Jaj, nem tudtam, hát a király volt itt? Azonnal adjanak papírt, ceruzát, írni akarok a királynak!”  

És írta: Felség, bocsánat, nem tudtam, kell a kegyelem! Gyorsfutár vitte a levelet. 
A király egyetlen mozdulattal széttépte.  

 - „ Ez az ügy nem érdekel tovább.” 

 A következő hajnalon kivégezték a fiút. Ahogy ott állt a bitófa alatt, kérte, hagyják szólni, az utolsó szó jogán mondani akar valamit.  

Aztán belekiáltott a tömegbe: „ Emberek, nem azért halok meg, mert öltem, én nem a bűneimért halok meg. Azért halok meg, mert visszautasítottam a kegyelmet. Elszalasztottam az utolsó lehetőséget.”  

Te élni fogsz vagy meghalsz?  

Forrás: Napi Ige és gondolat

2022. június 6., hétfő

Szabó Magda




          „ Milyen borzasztóan könnyű a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívebb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság.”

Homa János: Istenkeresés

(Egy elmélkedés summázata) 

            Mottó: „Nem keresnél engem, ha nem 
            találtál volna már meg.” (Blaise Pascal) 

Van. 
Miért kellene bizonyítani?! 
Mindenhol ott van. 
Titokzatossága mégsem csökken, hiszen 
Lehetetlen leírni a megfogalmazhatatlant. 
Véges lény nem láthat végtelent. 

Van. 
Mégis keresem, 
Hiánya mindent átjár. 
Mi lenne velem a lelkemben izzó homály nélkül? 
Leveszem sarum és úgy indulok Felé. 

Van.

Csáky Anna: Hűség












Dértől fehérlő csupasz ágak, 
holt avart borzoló lenge szél, 
de ő kitart – a tél hiába támad – 
a fán didergő utolsó levél.

Sebestény-Jáger Orsolya: Vigyél magaddal

Majd vigyél magaddal, 
mintha tenyerén vinne az esti szél, 
s aki megtart e végtelen tenyéren, 
Uram, az is Te legyél. 

Szórjad kincseim a múlt tavába, 
hol tavirózsák fürdetik arcukat, 
s e csillagtalan éjszakában 
majd magadban lásd, 
s láttasd meg az utat. 

S ha reggel jő, félénken érkezik, 
mint puha lépteken aprócska vadállat, 
nagy, bátortalan szemeimben 
Te érezd meg, ami olykor még fájhat.

S majd vigyél magaddal. Túl az életen, 
hol átéltünk megannyi órát, 
ahány fény csillan fel homokszemeken, 
vigyél az alkonyokon is át. 

Hang szól, távoli harangdal. 
Kérlek, majd Te vigyél magaddal. 
Látod, már kél az esti szél. 
S a kapu fehér lesz, 
hiszem, hogy hófehér.

William Butler Yeats: Ha megöregszel




Ha megöregszel s szürke néneként 
Ott bólogatsz a tűznél, könyvemet 
Lapozd, idézve ifju-szép szemed 
Mélységes árnya közt a puha fényt,  

S hogy szépséged s hulló mosolyodat 
Hányan szerették, hány hű s ál-barát, 
De változékony arcod bánatát 
S zarándok-lelked egy szerette csak.  

S míg meghajolsz az izzó rács fele, 
Szomorkás kedvvel súgd: a szerelem 
Elillant, elszállt túl a hegyeken, 
S csillagfüzér közt bujt meg szép feje.   

Kardos László fordítása

Áprily Lajos: A csavargó a halálra gondol

Uram, a tél bevert a templomodba.
Álltam vaspántos portádon belül
s ámulva néztem botra-font kezemre
sugárban omló fényességedet.
Térdelt a nép, én álltam egyedül,
úgy hallgattam, amit beszélt papod:
"Ez világot szívedben megutáljad
és úgy menj ki belőle meztelen -"

Uram, te ezt így nem akarhatod.

Tudom, hogy földed nagy területéből
egyetlen barlangod jutott nekem,
s megreng az is, ha viharod zenéje
végigrobajlik fenn a tölgyeken.
De ha tavaszod jő, enyém az erdő,
és jó hozzám az erdő: ennem ad,
rigószavaddal kelt a kora-reggel
s odvamba surran este sűnfiad.
Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel
új őszig minden gondot eltemet:
mezítláb járom harmatos meződet
s verőfényed füröszti mellemet.
S ha kóborolni küld a nyugtalanság
s nótázva fut mellettem patakod,
kurjantással köszöntöm kék lakásod,
s fütyörészem s Uram, te hallgatod.
Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel,
otthon-kínáló tűz nem int felém,
de mondd, volt-e valaha szép világod
valakié úgy, ahogy az enyém?

Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat
egy rándítással elhullathatom,
saruim szíja sem marad velem.
Uram, utálni nem tudom világod,
de indulhatok, amikor kivánod,
igéd szerint: egészen meztelen.

2022. június 3., péntek

A nap gondolata

        


        Valaki bölcsen megjegyezte, hogy amikor fiatalok vagyunk, aggódunk, hogy mit gondolnak rólunk az emberek, és megpróbálunk a kedvükre tenni. Középkorúként belefáradunk abba, hogy mindenkinek a kedvében járjunk. Amikor pedig még idősebbek és bölcsebbek leszünk, rájövünk, hogy az emberek legtöbbször egyáltalán nem is gondoltak ránk!

Rákos Sándor: Illusztris vendég

jólvasalt tekintély  
keret nélküli szemüveg villogása  
férfiasan fojtott illatszer               
kiszáll az autóból  
besétál a klinikára  
haptákban szalutál a portás               
lépésenként föltartóztatja  
a társadalom tisztelgése               
kisfiús félszegség  
zsarnoki gőggel árnyékolva  
bujkál szájszögletében míg a  
kérdezőknek felelget               
belép a szobába  
a vizsgálóasztalra fekszik               
már csak egy sztenocardiás szív  
szorongását méri a műszer

Reményik Sándor: Hulló csillagok

Először a Dicsőség hullott le, 
Aztán a Hatalom, 
Aztán a Korona. 
A kettős-kereszt s a Hármas-halom; 
Aztán a Szabadság, 
Azután a Hit, 
Aztán a Remény, - 
Nyomán a lefutott csillagzatoknak 
Maradt a Csend. 
S a Sötétség az égbolt peremén.

Peter Handke: Dal a gyermekségről




Mikor gyermek volt a gyermek, 
karját lóbálva járt, 
folyónak hitte a patakot 
folyamnak a folyót, 
és tengernek ezt a pocsolyát. 
Mikor gyermek volt a gyermek, 
nem tudta, hogy ő gyermek, 
mindenben lelket érzett, 
és egynek érzett minden lelket. 
Mikor gyermek volt a gyermek, 
semmiről sem volt véleménye, 
nem voltak szokásai, 
gyakran ült törökülésben, 
nekifutás nélkül ugrott, 
forgó volt a hajában, 
és nem fintorgott fényképezés közben.   

Márton László fordítása

Berda József: Reggel

Ez aztán az üdítő ébredés! Soha remekebb reggelt! 
Mint nehéz ebédek után a hűsítő, komoly ital; 
oly jól esik most a nyujtózkodás, az ásitás. Csak 
fölkelni ne kéne, öltözködni, gallérral, nyakkendővel           
bibelődni! A reggeli fürdő, a mosakodás, s az illatos 
szappanszag, ami szerteárad: ez deríti fel még 
renyhe tested, ez a te méltó örömöd, - a többi már 
hajsza, loholás köznapi dolgaid után, hogy este, ha 
lefekszel, ujra fáradt, ujra piszkos és szomorú légy.