Ahogy menekülve is hozzámbújsz, bontott hajjal, föltakartan,
olyan vagy, mint vergölődő barackfaág
a viharban.
Rázkódik a vállad, melled két csöpp kúpja gyáván-esetlenül
összekoccan, lélegzésed elfúlva-akadozva
reámterül.
Gyöngyházfényű, hullámzó hasadalja magasfeszültséggel
tölti meg ujjaimat, fölszikrázik tőle a
nyári éjjel.
Lehullik a szoknyád s mintha függöny hullna, künnreked a világ.
Hajlítgat a szél s te nyöszörögve eltörsz,
barackfaág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése