A test mondja:
Látom magam (ki kit? – én s engemet):
romlok naponta: egy-egy ismeret,
egy-egy képesség, ami az enyém volt,
riadtan észlelem: nincs… vége… szétfolyt.
A lélek mondja:
Nem sajnállak: minden vesztő napod
bennem új és új csillagként ragyog,
egy-egy gúzshurkot oldva, bontva rólam
fölkészít, hogy szabad legyek valóban.
A test mondja:
Kárörvendő! Megépülésedet
az én romlásomnak köszönheted:
jöttél belém mint beíratlan irka,
s az én történetemmel vagy beírva.
A lélek mondja:
Értem lettél, jegyezd meg, épp ezért
a szép és keserű történetért,
hogy ami egyszer volt, az el ne vesszen,
s ne lehessen, hogy többé ne lehessen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése