Egy kis csótány
átsuhant, és
így danolt:
„Nanika néni, drága!
Gyüjjék velem, de tüstént!
megyek Európába!”
„Nem menek, nem menek,
Te Szölke Pillangó!
Hogy is hogy hagyhatnám itt
szép szobakonyha-villám,
lavórfürdőszobámat,
kis közösségi vécénk
ott a folyosó végén,
szartársaim a gangon,
akikvel odajárok
a szent s nagy célok út-
ján?”
„Ha nem, hát nem! Én akkor
búcsúndok
és menendek!”
„Dehogy, dehogy menendesz,
Te undok!”
S Nanika lába
nagy rössel meglenge.
A dalnok potroha meg
halk pukk-val kipukkant.
Kipukkadt, ám dal-lelke
elszállt, akár a léggömb.
S most ott reszket a közvécé
tartálya tengerén.
Azóta zeng a ház.
Mert valahányszor meghúzzák
a lehúzó madzag-láncát,
dalra fakad a fal is.
Minden taknyos falikút,
csöpögő orrú vízcsap,
csövező cső a falban
ezt szörcsögi, dalolja:
„Ej, haj, száll az ének,
zeng az ének, szép az élet.”
„Ej, haj,
szálla
zének,
zenga
zének,
szépa
zélet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése