Bella István: Estkáva

Istenem,
milyen kutat bíztál reám,
s micsoda vödröt
– magamat, téged –
hogy megmerülvén az
árnyhinaras sötétben,
éj-békák, homály-sziszegések közül
fényt húzok fel:
csobogó, tiszta fényt.

De mért nem ügyelsz rám, uram,
hogy magam után ne zuhanjak.