mert az, hogy máris a vásznak közt
forgolódunk, álmomban, a gyöngédség
olyan rohamában, mely a könyörülethez
hasonlított leginkább, és hogy a sarokablakok
ki voltak ütve a szobádban, és az ürességet
az utcai holdfény üvegezte be,
az nem lett volna baj, de hogy a karcsú,
ősz hajú, meggyötört arcú férfi te vagy,
tilos lett volna tudnom, vagy ha már
fölismerlek, a megtorlást kockáztatva szinte,
az ölelésedet viszonoznom ennyire hevesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése