mint valami Buddha (re)inkarnáció.
Kicsi volt és sajnálni való.
Nyakába csöpögött a hólé,
– vallatott rabra a jeges víz… –
Először gyermeknek véltem,
aztán megláttam üveg bőrén
átkéklő erei sorsmintázatát.
Kerestem az arcát, a szemét,
de mereven, szinte kataton
reménytelenséggel meredt
a síneken túlra, hol csapatnyi
galamb egy eldobott kenyérért
űzte, kergette egymást.
Eltűnődtem, hogy ez az ember,
kit elrejt előlem
mocskos rongyai halmaza,
hogy ő is… a haza?
Hogy talán szólna még,
de már szava sincs,
hogy mindegy, ütik vagy simogatják.
Mintha érezte volna, hogy nézem,
még kisebb lett, még nyomorultabb.
És ahogyan őt a rongyai,
engem úgy takart be a szégyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése