Az öregember beleesett a sárba és hóba, feláll és
bocsánatot kér.
Az öregember az orbáncfüves üveget a gyógyszertár
pultján felejtette, visszamegy és bocsánatot kér.
Az öregember feltolakszik a zsúfolt villamosra, alig
kap lélegzetet.
Az öregember senkit sem rémisztget a halálával, senkivel
sem osztozik kétségbeesésében, és nem panaszkodik,
hogy számára előbb minden túl korán volt, aztán meg túl
későn.
Az öregember emlékszik, hogy felültették egy úszó
jégtáblára, lehajították a szikláról, kitették egy lakatlan helyre,
vagy egy ólban hagyták, hogy megfagyjon. Az öregember
emlékezete az emberiség emlékezete.
Dabi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése