hogyan szólhatnék Hozzád,
Te, Szólíthatatlan,
így-úgy mégis beszélek én,
ily s oly fabrikált nevekben
vélem elérni Orcád
ám dicséretedre szánt perceimben
rest vagyok én az áhítatra
mert szólásra kimért
és szűkre szabott az én időm
nem maradt erőm nekem
a Te magasztalásodra
mert csak kérni-kérni-kérni
sürget a kifogyhatatlan sóvárgás
hogy segítsd, oltalmazd
tartsd meg és emeld ki
fájdalmaikból a fájókat
a megszomorítottak fejére
hozz vigasztalást
és tápláld kicsit a szűkölködőket
mert annyi a baj és annyi a bajba jutott
hogy megszámolni se volna mód
ki mindenekért vagyok színed elé járuló
hogy elősoroljam Ábeltől Zsuzsannákig
a megkínzottak, elveszettek
árvák és elfeledettek seregletét hét nap,
hét éjjel egybeszakítva is kevés
a magam keserve pedig
amúgy is ráadás volna minderre csak
ha lenne perc ezért
akkor se nyílna föl már a szám
s ha van, a Te könyörületed
a sokasággal talán
engem is magával sodor
így kérlek ódon fohászkodással
ne hagyd el a Terád szorulókat
ne veszejtsd el az elveszendőt
és hallgass meg engem őhelyettük
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése