Kubinyi Krisztina festményeihez
Látom fentről, hogy alattam
megmozdul a bíbor enyészet,
és madárrá változik a táj.
*
Egyformák innen a háztetők, a rétek,
a fűszálak, virágok és a fák.
Egyformán szeretnélek fölhozni téged
és leszállni hozzád, mert vár a fészek –
s szívembe suttog az éjszakád.
*
Látom magam, hogyan bolyongok
a szűk sikátorok között. Még csukva
vannak az ablakok, nyirkosak a falak.
Odabenn mennyi álom takarózik be
a nehéz félelmek közé! – S talpam alatt
fölszisszen az olajos fényű pirkadat.
*
Minél magasabbra szállunk,
annál élesebben látjuk a házfalak
repedéseiben a megtörtént időt.
A földön állva észre sem vettük,
hogy minden gondolat térképet rajzolt
még a templomkupolák alá is. – Mert csak
fentről látni, hogy mi van legbelül.
*
Nem tudom, hogy érdemes volt-e annyi
kacatot összegyűjteni. Most vissza-
húzza szárnyam a sok fölösleg.
Most már látom, hogy eltékozoltam
gyönyörű madárságomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése