A teremtés csodái

A teremtés csodái

Antanas Drilinga: A szerelem órája

Szeretlek titeket.
Oh ti, akik
Már néhány évtizede
Velem együtt meneteltek,
Oh ti, akik
Minden nap a kezeteket nyújtjátok
Vagy akiknek hosszú évek múltán én szorítom meg a kezét,
Akiknek az arca megváltozott
Éppúgy, mint maga az élet -

Szeretlek titeket!
Szeretlek titeket, akik a gyermekkor
Gondtalan messzi nyaraiból érkeztetek,
Titeket, kis madarakat, akik ott daloltatok
Teli torokkal az erdőszélen,
Ugyanolyannak ismerlek benneteket,
Habár már egyikőtöket sem, egyikőtöket sem
Látom itt magam mellett,
Mégis érzem a szíveteket,
Elkalandoztatok valamerre, elutaztatok a kacskaringós síneken,
És a szívetek ott dobog örömötökben és bűnötökben,
De még mindig elevenen, mintha lobogna a gyermekkori nyarak
Fényében

Szeretlek titeket.
Habár már nem egy nevet
Kő jelöl a sírdombon -
Milyen gyorsan, oh, milyen gyorsan
És hihetetlenül és fájdalmasan és értelmetlenül
Jön az, amit az emberek egyszerűen
Távozásnak neveznek.

Milyen gyorsan, oh, milyen gyorsan száradnak fel az arcon a könnyek,
A szelek simogatják
A tavaszi piros tulipánt,
Amit ha látunk, örömtelien mosolygunk,
Mert az a tavasz jele, mert nyílnak a tulipánok, mert jönnek vissza a gólyák,
Mert minden olyan, amilyennek lennie kell.
Mert mi ismét magasan hordva a fejünk lépdelünk a szülőföldünkön
És én szeretlek titeket.

Szeretlek titeket.

Dabi István ford.

Elza Vecina: A csend ritmusa

Hullottak rám a szavak.
Jégesőként verték a fejem.
Védekeztem, menekültem előlük,
Amíg el nem értem a tengert.
A tenger ősz haját fésülgette és melankolikus
gondtelt tekintettel nézett és beszélni kezdett -
a hangja lassan és mélyen csengett, mint anyám hangja.

- Fuss a jégesőtől - mondta.
- A jégeső tönkreteszi a vetést, letöri a virágokat, leveri
                 a gyümölcsöket, agyonveri az embert.
A jégeső a halál nővére.
Menj a csendhez!
A csend az élet kezdete -
Minden nagyság kezdete.
Susog a kis makk csendjében született ezeréves tölgy.
Zúg a csöppnyi forrás csendjében született Daugava és Volga.
Dalol a szerelem csendjében született nagy Tagore.

Csendben mozog a fejünk felett a Mindenség, minden életet
                          nagyszerű ritmusában hordoz.


Dabi István ford.

Antanas Drilinga: Valahol, tőlünk messze

Valahol, tőlünk messze halnak meg a madarak,
        És a fájdalom távoli visszhangjai
        Visszaverődnek az égen.

        Valahol, tőlünk messze
        Húz ívet a félelem köde
És ereszkedik a fejünkre.

        Valahol, tőlünk messze a szemek,
        Elviselhetetlen bizalmatlansággal teltek -
Mi lesz holnap.

        Nekem nem mindegy, hogy ott, valahol, tőlünk messze,
        Hullanak a boldogság csillagai,
Mint hideg hamu.

        Nekem nem mindegy, hogy ott valahol, tőlünk messze,
        Kiáltozva halnak meg a madarak,
És a Földön mankóval jár a Szenvedés.

És én nem érzek meleget,
És én nem érzek igazi kényelmet,
        Amíg ott, valahol, tőlünk messze, meghal az öröm.

Dabi István ford.

A teremtés csodái

A teremtés csodái

Peder Cadotsch: Távoli csillagok

Mély sötét
zuhan
a völgybe
az éji
csenddel...
A csillagos ég
oly távol,
de a csillagok
ott úsznak
a forrás vizében.

És boldogan
iszom
a csábító
csillagos éggel
a friss vizet.
De a csillagok
továbbra is ott vannak
az égen és a forrásban -
és nekem marad
a kínzó szomjúság.

Dabi István ford.

Tollas Tibor: Fenyők

                      t                       

i 

tű 

levelű 

csend kupolái 

örök- 

zöld fenyvesek 

a hó 

alól is reményt szikrázni 

csak zengjetek! 

Isten nélküli istállók mélyén 

ti őrzitek a szárnyatok alá menekült 

Kisdedet. 

Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve, 

ha őrök 

elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább! 

Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe': 

csak a 

szeretet 

tehet 

csodát. 

Ingeborg Kaiser: békekívánságok

azt kívánom magamnak
és neked
hogy állandóan szabadságba
önzetlenül
vidáman és boldogan
a mostban
lélegezzünk
érezzünk
megértsünk
szeressünk
egészen emberek legyünk

Dabi István ford.

Ingeborg Kaiser: barátok

nem lopakodnak be
a gondjaidba
várják
érzésekkel tele
a szavaidat
a gyengeségeikről is
tudnak
nem turkálnak
a hibáidban
hallgatnak
mosolyognak
hagyják hogy
megérintsd őket
szeretettel figyelnek

Dabi István ford.

Ingeborg Kaiser: álmodtam

egy keskeny völgyön át
vándoroltam
egy folyó mentén
és álmodtam
egy másik oldalról
több fényről
több melegről
és hirtelen
hidakat láttam
hidakon
és a maga módján
mindegyik
mozgott
a mozgásuk
emberekre
emlékeztetett
és közülük az egyiket
sem mertem
megterhelni
önmagammal
és tovább álmodtam
ebben a völgyben
a folyó mellett
a túloldalról
több fényről
több melegről

Dabi István ford.

Karácsony

Áldott, békés karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves olvasómnak!

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi gyõzött érdességemen?
Mitõl csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitõl tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Szemlér Ferenc: Karácsonyra

Foszlik a fény, fogy a hő,
közeledik az idő,
meg kell már születned!
Gyűlnek is a pásztorok,
igazodik száz torok
édes énekednek.

Nem tudjuk, hogy merre fog
jót jelentő csillagod
rőt egünkre kelni.
De a jászol barma vár
s három keleti király
készül útrakelni.

Az alázott s a szegény
sorsa sűrű éjjelén
jöttöd után reszket.
Nem lehet, hogy annyi test
s lélek vágyát félrevesd
és hogy ne szüless meg!

Vérben, vasban nevedet
rebegik a nemzetek,
suttogják a népek.
Vedd le róluk a sötét
égető vasvesszejét,
ahogy megígérted!

Kezük még tán fegyveres,
de a szemük jelt keres,
jelt, ami segítsen.
Ó, ne hadd csalódniok,
szállj közéjük szép titok,
gyermekarcú Isten!

S mentsd meg, akit szeretünk,
gyermekünk és kedvesünk,
barátunk és vérünk
– S ha majd Krisztus született
áldd meg ősi szeretet,
minden ellenségünk!

Puszta Sándor: Betlehemi éj

A hold beszűrt a kunyhórepedésen,
Ezüst halmot hintett szerte szépen.
A glória már fényes messze zengett.
Elaludtak. Szendergett a Gyermek.
Mária édesen, a bölcsőre hajolva,
József, az ács, s fejénél a szalma.
Aludt a csacsi és a hű ökör.
Ez éjjel nem riadt egy kutya se föl.
Bogrács alatt a tűz, csuporban a tej,
A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely.
Aludt a jószág. A tágas gádorok.
A mindig virrasztó csordapásztorok.
Egy kis bari, tán álmán, bégetett.
Sóhaja gyapjak taváb veszett.
Aludt a ház. A csend. A kispatak.
Háztető a nád. S a ház előtti pad.
Aludt a szerszám, a szíj, ostoron a nyél.
Gyalogúton, állva, elaludt a szél.
Gyöngyháztollú szárnnyal mind, a madarak.
Aludt az éj is, egy nagy fa alatt…

A glória már csak szinte zümmögött,
Mint a hold zenéje alvó fű között.

     A Hűség virraszt csak
     Léptét hallani,
     Hogy ébren legyen itt
     Mindig valaki…

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
     Lángos csillag állt felettünk,
     gyalog jöttünk, mert siettünk,
     kis juhocska mondta – biztos
     itt lakik a Jézus Krisztus.
          Menyhárt király a nevem,
          Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot;
Nem vagyunk mi vén papok.
     Úgy hallottuk, megszülettél
     szegények királya lettél.
     Benéztünk hát kicsit hozzád,
     Üdvösségünk, égi ország!
          Gáspár volnék, afféle
          földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
     Főtt kolbászunk mind elfogyott,
     fényes csizmánk is megrogyott,
     hoztunk aranyat hat marékkal,
     tömjént egész vasfazékkal.
          Én vagyok a Boldizsár,
          Aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária
boldogságos kis mama.
     Hulló könnye záporán át
     alig látja Jézuskáját.
     A sok pásztor mind muzsikál.
     Meg is kéne szoptatni már.
          Kedves három királyok,
          jóéjszakát kívánok!