Mibe kerülne, Uram, neked egy új csoda?
Ilyen maradjon mindig a lányom, fájó
örömével, ne változzon többé már soha,
így viselje, kacagja, amit a sorsa rá ró,
kitanulva, amit tudni kell, de várón,
felejtenie is van már elég ebből a világból.
Asszony ez, Uram, akár az anyja s az anyám,
szebb annál, semhogy elrontsd, így egész,
nő ez, Uram, számomra természetes talány,
de könnyebb volt vele a közös szenvedés.
A boldogság az övé csak, és így legyen,
bánom pedig, hogy mások helyett is nem szerethetem.
Uram, csak azért kérem tőled, hogy legyél,
vigyázhass rá, tartsd majd a helyemet,
van ura, fia, nem rest, nem henyél,
de adj jó esélyt, utat, ahol békén elmehet,
erőt, hogy vigyázzon azokra, akik rá vigyáznak,
teret, ahol az övéivel játszhat.
Látom, néhány hajszála már fehér lett,
és fáj a lába, ha ölben viszi a gyermekét.
Nem baj, Uram, tudjuk, így múlik az élet,
de kivételt tehetnél, ha őt megértenéd.
A lányom ő, Uram, habár a másoké már,
rá fordítsd szemedet, ne énrám.
