Oh Come, Emmanuel

Oh Come, Oh Come Emmanuel

Christmas Secrets

Christmas Secrets

Sík Sándor: A napkeleti bölcsek

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

Bódás János: Elé megyek

A hó csendben lebben,
nagy lepke-pelyhekben
s mindent belep...
Fehér lett a sivár,
élettelen határ,
erdő, berek.

Meddig a szem elér,
minden tiszta fehér,
de ott maradt
/eltakarva igaz/
a szenny, a sár, a gaz
a hó alatt.

Vastagon hull reám,
csupa hó a ruhám
köröskörül.
Im, most hólepetten
én is fehér lettem!
...De csak kívül!

Jön már, Kinek vére
megmos hófehérre,
elé megyek.
Szívem trónjára ül,
hogy általa belül
tiszta legyek.

Lukátsi Vilma: Meditáció

(Gyermekhangra)

...megtehette volna,
hogy ne istállóba,
- márványpalotába,
pihe-puha ágyba -
küldje a világra...

de ha így lett volna,
tudnának-e róla
azok a szegények,
akik ma is élnek,
s vele mit érnének?

Megtehette volna,
hogy nyomorék, csonka
más utakon járjon,
s ő csak szépet lásson
ezen a világon...

de ha így lett volna,
lenne bizodalma
hozzá sok betegnek?
csúfnak, elesettnek,
akik hozzá esdnek?

Megtehette volna,
hogy gonosztól óvja,
s ki rosszat mond róla,
lesújtja a porba,
rostából kiszórja!

De ha így lett volna,
mind, aki elmondja,
hogy bűnökben szenved,
akit nem szeretnek,
- de bűnét megbánta -
kérne-e kegyelmet?

S kapna-e kegyelmet?!

Betti Alver: Halkan beszélj velem

Halkan beszélj velem,
úgy jobban hallak téged.
Halkan beszélj velem,
úgy könnyebben megértlek.

Az örömet s a bánatot
a szeleken át megértem
De a holt szavak zaját
a fülemben meg nem érzem.

Dabi István ford.

Takács Zsuzsa: Maszk

Egy-egy tökéletes arc, amelynek
rabszolgája lennél. Csak el ne árulja
magát! A porcelán maszk mögött ne legyen
ragadozó száj. Képzeld, a megközelíthetetlen
szépséget látod. Adj Istennek hálát, hogy van.
Kérd, hogy megismerned ne kelljen.
Holnap erősebb leszel, reméled. Ha majd
megadja magát, cinkelt kártyáit kirakja, és
tarolni akar, fölkelhetsz az asztaltól bátran,
hivatkozhatsz az óramutatók derékszög
állására, egy fagyoskodó árnyékra az utca-
sarkon. De ma még nagyon is védtelen vagy.

Advent

Rónay György: Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Simonyi Imre: Önéletrajz

hatéves koromig
analfabéta voltam

emlékszem
hatéves koromig
teljes mértékben
szót értettem
kortársaimmal

Simonyi Imre: Asszonyok

és a végén a befejezésnél amikor ordítasz
amikor rimánkodsz amikor összeszorítod a szád
amikor rájuk olvasod amikor bebizonyítod hogy
neked csupán neked mindig neked van igazad:

figyeld csak mennyire nyugodtak

ugyanis miközben ordítsz és bizonyítsz
finom szimattal érzik hogy nem az igazad
kell neked te árva hanem ők még mindig ők

s ezt tudja bizony a legostobább is

igaz hogy ennél többet aztán
a legokosabb se tud

Can Togay: A róka meséje

Tartsál velem - így szólt a róka,
tarts velem e komor éjjelen,
és elbújt a rókalukba, várva,
hogy én majd követem -

Hirtelen rájöttem, hogy nem azt
mondom, amit gondolok és hogy
nem azt gondolom, amit gondolhatok

Azt is láttam, hogy nem látok semmit:
hogy csak mások életét szőhetem
egybe - valami fura köntösbe,
s azt kiteríthetem -

így egyedül voltam, és tolvajnak
éreztem magam.

*
Az értelmet rég cserbenhagytad
(vagy cserbenhagyott az értelem?),
még mindig kutatod hűlt helyét,
és ajándékra vársz, hogy küldje
meg az ég

Megküldi, várj csak türelemmel,
hisz türelemből él és hal meg
minden ember -

Így szólt a róka, s hogy meséje
véget ért, még egy imát elmormolt
a rókakölykökért.

Simonyi Imre: Tizenkét vallomás, utószóval

1.

Egy éve hogy nem írtam verset néked,
s a kék ruhád óta nem láttalak.
– Hát úgy látszik, hogy mégiscsak lehet
versek nélkül is élni. S nélküled.
Érdekes. Igen, talán lehet.
Csak épp nem érdemes.

2.

Örökké várlak, és mégis
minden érkezésed rajtaütés.

3.

Én a múló időt már rég nem
órákkal vagy napokkal mérem,
hanem az egyik vagy a másik
elválástól az új találkozásig.

4.

Hát mondd, nem sírnivaló,
hogy még mindig ilyen avas,
ásatag módon,
— mint a dürgő fajdkakas —
tollammal bűvölöm a nőstényt?

5.

Hát mégis az volna a szerelem,
hogy aki kell, az kell,
nem azért: amilyen,
hanem annak ellenére, hogy bármilyen?

6.

Olyan vagy — amilyen. De én is.
Így hát ne várd — az égre —,
hogy miattad essek
valami szellemen kívüli terhességbe.

7.

Ki nékem mondja: „csak te” — azt jelenti:
házát, mezejét, családját felejti
s oldott saruval, húnyt szemmel követ.

(De van-e nő, ki olyan rangot áhit:
Homérosztól, hogy jó Krúdy Gyuláig
befogadja a szentek egyessége?)

8.

Hogy átöleljelek, vagy beléd rúgjak?

Ma már tudom:
mint két iker annyira hasonlíthat:
mint két fürt, amely egy tőről fakad.

Ha egy tő termi:
egytövű indulat.

9.

Mióta elmentél szívem:
azóta nemcsak én,
de magányosabb lett a kivert bölény,
a szegény rongyosabb,
hajszoltabb az üldözött.
S eggyel több a rémregény.

10.

Az űzött ifjúkor
lakatlan szigetet
talált ki — menedékül.

S lásd jött idő,
mikor csupán veled
népesítettem be
azt a szigetet.

11.

Hol van már az a sziget, s az a szigetlakó?
S hol van a „mi” s a „miért” – amit tettél?

Csak az maradt meg, amit jelentettél:
menekülést is, meg menedéket,
törést, lendülést, s pár verstöredéket.

S talán ott fönn a hegyen azok a délelőttök.

12.

…őrizlek, mint rögeszmét a csendes eszelősök.

UTÓSZÓ

meglásd, lehet végül két ember,
aki — akár jutalmul, akár büntetésül —
de megérdemli egymást.

Gyurkovics Tibor: Egy tücsök

Van egy tücsök a kertben

egyedül énekel

nem tudom miben bízik

hogy mit érhet el

mert ilyen kitartóan

csakis az énekelhet

aki még utoljára

reméli a szerelmet.

Gyurkovics Tibor: Sziklák

(Salfedi bohócmester dala)

Emberfeletti nap ragyog fölöttünk
Állunk a sziklán két szerelmesek
Rajongásig mindent egymásba öltünk
Ölelve az egyetlen életet.