Magyar Költészet Napja

A Magyar Költészet Napja alkalmából, néhány szívemhez közel álló vers.

Csoóri Sándor: A harmadik nap esni kezdett a hó

Az első nap arra volt jó,
           hogy mindent elfelejtsek;
a második arra, hogy mindenre emlékezzek.
S a harmadik nap esni kezdett a hó.
          És megszületett a sejtelem,
          hogy mostmár mindig esni fog,
          homlokodtól a szádig,
          szádtól az ágyékodig,
          végig a tested hosszán,
          végig az életemen.
Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,
          ha fölemelem,
az elmosódó gyerekkori ég, ha hátranézek.
Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is
          csak a hó kísértete kószál,
          az elsötétített földeken megül,            
          a háborús menekülőket megkoronázza.
És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,                
elkísér ez a hóesés, ahova megyek,
leül mellém a vonatba,                                  
átkel velem a tengeren,
füstölgő autógumik s levegőtlen városok
          éjszakájában
          megszólít anyanyelvemen
          s országokat hódít nekem,
          mert országot hódítani
          te akartál
s ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm
          vallani róla,
bezárkózom ebbe a havazásba,
mint aki fehér inget vesz föl,
fehér inget az utolsó napon.

Kányádi Sándor: Festmény

egy lány a napsütésben

egy barna lány

kezében szál virág

egy szál sárga virág

csak áll a fényben

árnyék és háttér nélkül

áll és mosolyog

árnyék és háttér nélkül

Kányádi Sándor: Folytonosság

áldozóhely volt szentély
pogány templom később keresztény
mutatja még egy-két mohos darab
a hajdani falat

most csak hely fű fa és bokor
tenyészget csöndjében élni akar
lábod ősi ösvényre ismer
akármikor jössz itthon van az isten.

Kányádi Sándor: Majd

nyelv nélküli
nagy harang
lesz a csönd
s valaki lassan
leborít vele

Kányádi Sándor: Volna még

pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről és földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

Kányádi Sándor: Vágy

az esti folyó illatát
aratás idején
a küküllő esti illatát
aratás idején

s egy marék vizet
hogy arcom visszamosdjam

Kányádi Sándor: Prométheusz

               Latinovits Zoltánnak

nem a lánc
nem az óraműpontossággal
visszajáró sas
csőre karma

az árulás füstje fáj
a fuldoklás szégyene
miért kellett körém
gyújtanotok az erdőt

Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

              a Nagy Imre-festmény hátára

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.

Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.

Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.

És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet
ha már igével élnünk
tovább nem lehet.

Eötvös József

" Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, 

amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll."

Kassák Lajos: A rab éneke

Hogy melletted vagyok, érzem, a végtelenben bolyongok
s nem fáj semmi és nem is vonz többé már semmi
a körön túl, melybe szerelmeddel bezártál.

Oly tiszta fehér itt minden és oly elmozdíthatatlan
mint ez a kőoszlop, amelyre rávésem neved
s azt is, hogy enyém vagy és igazán szeretlek.

Ágai Ágnes: Nők kora

Változás. Az egész élet a változás önkényesen
és törvényszerűen felosztott periódusaiból áll.
Amikor egy nő a tükör előtt ül, még reméli,
hogy csak kívülről öregszik, és a jelek eltüntethetők.
Egyszerre vadul kívánja a fiatalságot,
akár egy habos indiánert.
Falánk lesz és követelőző. A jussát akarja.
Pattanásos fiatal lány akar lenni,
keskeny csípővel, lapos mellel,
aki fél, hogy nem tud csókolózni,
és a fiú elhagyja egy bomba nőért.

Kezdeni akar, a kezdés stresszével és távlatával,
gyűlöli okos tapasztaltságát,
és a könyörtelen biológiát, amely az utakat lezárja.
Mindennap veszít valamit magából,
és mindennap gyarapszik valami újjal,
egy szőrszállal, egy szemölccsel,
egy fintorral, egy kinövéssel.
A tükörből az apja néz rá,                  
ugyanaz az arc, ugyanaz a tekintet,
vagy mint szegény jó Zsófi néni,
könnybelábadó, táskás szemekkel.
A sarkon túl az öregség vicsorít rá,
fogatlan ínyét a szesz kimarta,
téblábol s megbotlik önmagában.

H. Túri Klára: A csend lelke

Megállították az angyalok

s mint nyílt pályán mozdonyvezető

               ha pirosat kapott

áll a szívem fegyelmezetten

              alig-alig dobog

Kerülni ütközéseket meg-

              állították az angyalok

s benne a Csendnek Lelke

sok zöldre váltó indulatot

pihentet

az elszabadult

              Időben

H. Túri Klára: Angyali szóval

Üvegről lassan olvad a jég
enged a fagy és csurran a hó
mennyei fénnyel éled az Ég
s fent valahol egy angyal szól:

földön hol eddig emberek fáztak?
november múltán víg idők járnak
- szétnéz az Isten Szeme a tájon
s tér- s időkön át a lét-határon;

és álló évig elég a kegyelem
mit szertehintett még decemberben
- csak gondolt egyet karácsonykor Ő,
s gondolta: legyen jobb jövő;

hogy rosszabb legyen? - azt nem engedi!
s...a Föld év végén örömmel teli,
elpihennek mind a nemzetek,
mert világra jön a Szeretet.

H. Túri Klára: Átváltozás

lét s nemlét közt gazverte mesgyék
 s klorofiltesttel ecsetel a reggel
 atomjaira hullt korunk turista-jelével
 pointilista piktorom tekintetével
 Mindenek Ura Szent Ösvényét járom
 s kérdésekkel zaklatott magányom
belém gyanakvással festi önarcképét
érdemes-e embernek lenni
folyton folyvást harcosan szeretni
adni ki tegnap pofon vágott annak
kenyered magad mondva gondtalannak
szakadatlan megbocsátani
semmit felróni senkinek ártani
és juhar szil hárs s kőris között
kietlen sorsodon ilymód merengni

 mikor nincs miről beszélgetni
 nem vár este semmi sejtelem
 másnak világol másé a nyár
 s kilátásod sincs arra hogy kiált
 az útról valaki és int
 mehetnénk együtt is tovább
 mert hosszú az út s rá az éjszakák
 gyötrően hidegek s perzselőbb mint pokol
 tűnt ifjúságra a kora öregkor

Szil juhar hárs és kőris mellett
Mindenek Ura szent ösvényén járva
hol képzelni sem lehet mást mint embert
és háromszor szent szent szent halált
 mit Ember Fia tanított egykor
 mégis emlékezz a régi Miatyánkra
 Memento mori !- emlékezz Egy Halálra
 az Ember Fiára és m a g á n y á r a