Carl Sandburg: A hóhér otthona

Min jártatja eszét a hóhér,
Mikor a munkából hazamegy éjszaka?
És amikor leül feleségével és gyermekeivel
A csésze kávéhoz és a „ham and eggs"-es tálhoz,
Megkérdezik-e, munkával telt-e a nap,
És minden rendben ment-e, vagy talán
Más tárgyról beszélgetnek,
Az időről, „base ball"-ról, politikáról
És a lapok gúnyrajzairól,
Vagy a moziról? Nézik-e a kezét,
Amikor kávéhoz nyúl,
Vagy a sonka-tojáshoz? Ha a kicsinyek
Így szólnak: „Apu, lovazzunk, itt egy kötél..."
Tréfásan válaszol-e:
Kötelet ma eleget láttam.
Vagy örömében kigyullad az arca,
Mint ünnepi máglya, és így szól:
Jó és remek világ ez,
Ahol élünk. És ha a sápadt arcú hold
Betekint az ablakon,
Ahol egy kislány alszik,
És a hold baba-fülecskén s baba-tincsen
Sugárzik... a hóhér... vajon mit érezhet
A hóhér? Könnyű lehet a szíve.
A hóhér szívének minden könnyű,
Azt hiszem.

Keszthelyi Zoltán fordítása

Zalán Tibor: [most írom a leglágyabb versemet amikor már nem szerethetsz szerelemmel...]

most írom a leglágyabb versemet amikor
már nem szerethetsz szerelemmel amikor
karnyújtásnyira lélegzetedtől
állok a végtelen hóesésben
fekete kalapban lerongyolt lelkű madárijesztő
márvány szivárványt gondolok sovány ágyunk fölé
ízeket a szánkba egymás múlhatatlan szagát. megérkeznek
majd a hóemberek is
szén-szemükkel benéznek ránk a második emeleti ablakon
fűzfás ablakunkon át benéz az erdő: s a temető is talán
: szívünk fölött vigyázzban állnak már -
a reménytelen
nagy szabad avant-garde versek
karnyújtásnyira lélegzetedtől
már letagadnám az agyamban lüktető szitakötőket
s lépnék ebben a mézes lírázó hóesésben feléd
fájdalmas fejjel pálinkától duzzadt szemhéjakkal
eljönnek majd el a hóasszonyok is
visznek fehér tájba megnémult szerelembe tőled
nem vigyáztál rám jól hagytad körülvegyenek
maszkos bitangok - ! árnyékuk lopd ki álmomból isten ! -
úgy vagy hogy nem vagy már úgy leszel mintha nem
lettél volna soha. lépek feléd embermagasságú
hóesésben bár karnyújtásnyira lélegzetedtől lehet meghalok

Zalán Tibor: [esténként ha dübörögve megérkezik hozzám a csend barna trikóba öltöztetem...]

esténként ha dübörögve megérkezik hozzám a csend
barna trikóba öltöztetem hallgatásodat. valahol
elhagytalak egyszer amikor még nem is voltál. ott
ahol még nem lehettél. kopott kis pályaudvaron maradtál
: lehet - fejed felett fényes huzalok énekeltek
jó volna érteni tárgyakul
várnám értenéd miért csak nézlek miért hogy meg sem szólalok
miért mint édes gyermek szájában ámuló cukor : idegeimben
elolvadsz nyomtalan
már barna trikóba öltöztetem minden elérhetetlen éjszakád
szobámon átmennek a délutánok a fogkrémmel kihányt
reggelek az alkonyok mikor a szőnyeget elönti felmoshatatlanul
valami vér. szobámon átmegy mi életemben mozdulatlan : szobámon
átmegy elérhetetlen életed

Zalán Tibor: Érintés

Közel engedte
magához
de föltárulkozása elmaradt
Ismeretlen lihegés
kerengett sokáig a falak
között
és vágyódás, amit
azóta sem érthet

Giuseppe Ungaretti: A hajnal születése

 

Lenge palástban és fénykoszorúban,
gyorsan menekülve, a kebléről,
míg hívogatóan mosolyog,
letép a leány-éj egy sápadt-
parazsú virágot, s messzire dobja.

Ez most az a perc, mely az első derengést
elválasztja az utolsó remegéstől.

Ólomszínű örvény nyílik meg az ég széleinél.

Smaragd ujjak
furcsa mozdulatokkal
szövik a gyolcsot.

S az arany árnyak hallgatag állnak:
öntudatlan, szerény sóhaj valamennyi.
Átalakulnak a fénysávok rohanó folyamokká.

Végh György fordítása

Giuseppe Ungaretti: Reggel

Kigyújtja fényeit

Bennem a végtelen.

Végh György fordítása

Igmándi Szűcs István: Zúzmarába szőve

Lágy zúzmarába szőve 

most mély a táj, 

melyben fagyott 

göcsörtök 

őrzik a múltat 

s a tanyák körül 

görbére aszott kerítések ácsorognak 

ittfelejtett harsonásai 

a tőrbecsalt gondolatoknak 

magányos tollpihe, mit ha 

szél zavar - megremeg: 

osonó fácán tudja már, 

hogy mi itt a rend - 

s hogy miért riad a vad 

ott a hókupacok megett.

Wallace Stevens: : A ház csendes volt, a világ nyugodt

A ház csendes volt, a világ nyugodt.
Az olvasó átlényegült a könyvvé,

S a nyári éj a könyv tudatos lényét idézte.
A ház csendes volt, a világ nyugodt.

Szavak szóltak, mintha nem volna könyv, épp
Csak az olvasó bújná a lapokat, mert

Ezt akarná, a Tudós akarna lenni,
Akinek a könyv: valóság, akinek

A nyári éj egy tökéletes eszme.
A ház csendes volt, más nem lehetett. Ez

A csend a jelentés része volt, az elme
Része: a hibátlan közelítés a könyvhöz.

S a világ nyugodt volt. S az igazság egy
Ilyen nyugodt világban, mely nem jelent mást,

Maga a nyugalom, a nyár s az éj,
A könyv fölé hajló, kései olvasó.

Tandori Dezső fordítása

Móra Ferenc: Sétálni megy Panka

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,

Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.

Dalolgatva ballag, egyes-egymagába -

Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!

Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,

Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!

Légy a legyezője, te lapu levele!

Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!

Búzavirág-szeme mosolyog reátok:

Nevessetek vissza rá, búzavirágok!

Kakukkfű az útját jó szagoddal hintsd be,

Bújj el lába elül, szúrós királydinnye!

Ha a dülőúton szegényke kifáradt,

Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!

Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,

Szelíd széki fűvek, csillagfejetekkel!

S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,

Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

Móra Ferenc: Panka imádkozik

Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?

Megfogyott arcáról lehervadt a rózsa,
Jókedvének elszállt tarka pillangója.

Erőtlen két keze liliom levele,
Ha verni akar is, csak simogat vele.

Tegnap a szép kötőm egy kis kávé érte,
A csipkéjét pedig... Mégse pörölt érte.

Bárcsak pörölne már, bárcsak csacsogna már,
Mint bukdácsoló kis fiára a madár!

Szegény anyukámon ki segit, ha nem te?
Gyógyitsd meg, gyógyitsd meg, aranyos istenke!

Juttass arcára a rózsák pirosából,
Fénytelen szemébe napod sugarából!

Gipsznyuszimat akkor teneked adom én -
Egyik lábára már úgyis sánta szegény.

Legyetek mindnyájan … együtt érzők… (1Péter 3:8)

Olykor nem könnyű együtt érezni valakivel. Talán azért, mert az adott helyzetben mi is érzünk valamit, bennünk is dolgoznak az érzések, és előfordul, hogy egészen mást érzünk, mint a másik. Fontos cél lehet ilyenkor is megpróbálni együtt érezni a másikkal. Miképpen a következő írás szerzője megfogalmazza:

A tükör összetört, és darabokban hevert a földön. Ezt a kisfiam tette. Néha a dolgok olyannyira tönkremennek, hogy nem tudjuk őket helyrehozni. Ettől az esettől elállt a lélegzetem. A kisfiam feldúltan, frusztráltan berohant a fürdőszobába, és becsapta maga mögött a fürdőszoba ajtaját.

 Az ajtó akkorát csapódott, hogy a falon lógó, óriási tükör leesett, és a padlón ezer darabra tört szét. Nem szóltam egy szót sem. Felmértem a károkat, vettem egy mély levegőt. Átgondoltam, mit kell tennem: ki kell tennem a kutyát, hogy ne vágja szét a mancsát. A macskát ugyanígy a pincébe kell levinnem.

Kisétáltam a kertbe, és éreztem, ahogy forró könnyek áztatják el lassan az arcomat. Hihetetlen, hogy egyedülálló szülőként mennyire egyedül érzed magad a hasonló helyzetekben. Szomorú, és csalódott voltam. Ez tényleg megtörténik? - kérdeztem magamtól. Igen, ez mind valóság.

Ahogy ott álltam a kertben, sírást hallottam a fürdőszobából. Sajgott a szíve. Nyilván ő sem számított erre. Ijedt volt, aggódott, és szégyellte magát. Azt mondtam magamnak: Szedd össze magad, ennek a kicsi, törékeny léleknek szüksége van most rád. A legjobb oldaladra van szüksége, a legnagyobb együttérzéssel, ami tőled telik.

Menj be a lakásba, szedd össze minden bátorságodat, nyisd ki a fürdőszoba ajtaját, nézz annak az embernek a szemébe, akit a világon legjobban szeretsz. A kisfiam rám néz majd, és azt mondja:

„Anya, én annyira sajnálom, soha többé nem teszek ilyet!”

Öleld át, és éreztesd vele, mennyire fontos számodra, hogy minden rendben lesz. Mondd neki, hogy 'szeretlek, nem lesz semmi baj, túl leszünk rajta'. Menj, és beszélgess vele a haragról, magyarázd el neki, hogy a harag egy nagyon intenzív érzelem, mindenkinek joga van haragudni. Mivel a harag felszítja bennünk a tüzet, akár meg is tisztíthat. Ám le is rombolhat mindent. Nyilván meg fogja érteni.

Mondd neki, hogy jobb módja is van a harag levezetésének, szóval dolgozzunk rajta együtt. Itt vagyok, hogy segítsek neked. Nem vagy egyedül az érzéseiddel, és a könnyeiddel. Itt vagyunk egymásnak, és most szépen feltakarítunk együtt.

Felszedtük együtt a darabokat, együtt felsöpörtünk és felporszívóztunk. Mindezt csendben végeztük el.

Néha a dolgok eltörnek, néha mi törjük el őket. Nem az számít, hogy valami eltörik, hanem hogy hogyan törik el, és miért. Számít egyáltalán, hogyan reagálunk a törésre? Vajon megkapjuk érte a büntetésünket? Vagy esetleg segít nekünk átértékelni a szeretetet, és felkelteni bennünk az együttérzést? Igen! Az utóbbi! Ugyanis az ilyen helyzetekben tanulunk meg igazán szeretni...

(A szerző számomra ismeretlen)

Toma Judit: Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?

Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap az, aki csak ennyit kér magának?
És mondd, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára,
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?

És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg majd akkor az emberek előtt?
Vagy ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva?
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?

Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már
régen azóta?

Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogyha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?
Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?

Mondd, -és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek-:
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?

Tornay András: Tudom, hogy mindig velem vagy

A legnagyobb titkod, hogy

rejtőzködsz, s mégis itt vagy

tüzed lángol, s mégsem ég el soha

kezeid csillagokat óvnak pusztuló zuhanástól

csonkaságod megmutatva hívsz teljességedbe

néma minden hangszer, s

mégis szimfóniák születnek színeidből

A hajnal hallgatagságában

Az éjszaka nyugalmában

A múlt idő hibáiban

A jövendő álmaiban

A völgyben, a kanyarban

A földben, a magasban

Közelben és távolban

Könnyben és mosolyban

Tudom, hogy mindig velem vagy.

Szabó Magda: Búcsúzás

Azt hiszed drágám, az a régi dallam
elnémulhat? Többé nem énekel?
Szerettelek. Szerettél. Áll a két szó,
Nincs hatalom, mivel ne bírna el.
Kettőnk testéből két szép fa eredt.
ők mindketten megjegyezték a dalt.
Nem szállt tova, mint langyos fellegek,
s ajkaikon aratnak diadalt.

Most semmi sem fáj. Úszom hűs habok közt.
Víz sodra enyhít. Jó itt. Ne sirass!
Fiaim, rátok nézek holdsugárból,
s nevetek, ha köröz a réti sas.
Amíg szerettek, akárhol kerestek,
én ott leszek: megleltek, így ígérem,
búvár vagyok, elbújtam bú elől,
s nevetésem felcseng, mint egy érem.
Amíg szerettek, ahányszor kerestek
szólítotok, annyiszor nézek vissza,
felelek is az állatok szavával,
a sose múló szeretet szavával,
míg érintésem könnyetek felissza.

Olyan nehéz még nélkületek élnem,
nem ízlelni édeset meg keserűt.
De ott leszek a házban. Láttok engem?
Én szólok, ha a tücsök hegedül.

Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag

Sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni.

Gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni.

Induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni.

A jóságot még ma
el kéne kezdeni.

Óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni.