Csáky Károly: Előhang

És eljő
mindennek
az ideje,
mert az idő
nem belőlünk
levő,
csak
bennünk lakozik,
mint lélek
a testben,
Urunk
gyermekében.

És összeáll
részeiből,
meg hullik
darabjaira
naponta
a
kozmosz,
ha úgy akarja
az örökkévaló
Isten is.

Katona Bálint: A maradék idő

Szeretni még egyszer, 

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még, 

mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit,

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba

a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben 

esni kezd a hó...

Mert a maradék idő

már nem eladó....

Anga Mária: Neked tudnod kell

Éjszakát tündökölnek az álmok,
sorsom hajszálereiben lüktet a szél, a pacsirtahang,
menekülnék távoli harangzúgásba.

Neked tudnod kell, hogy én merre járok,
ismerned kell az egyetlen, ősi tájat,
ahol a hegyek felől induló madarak is megpihennek,
és a verejtékszagú esők egekben fürdetik a délutánokat.

A félelmek esténként belezuhannak a tó vizébe,
örvénnyé szelídülnek, Holdat sugaraznak éjszaka.

Neked tudnod kell, hogy én merre járok,
mikor nem találok vissza az egyetlen helyre,
mert hiába keresem a nászi ágyat,
a harmattal belepett rejteket,
ahol nélkülünk megvakul minden bogár,
és elveszítik sziromszíneiket a virágok is.

Tudom, biztosan tudom, nem tévedtem el,
hozzád indultam. Nemsokára megérkezem.

Vitéz Ferenc: Dedikáció

         Sorok Szabó Magda emlékére

„Ajándékomat megbecsüld!” –
Madaradat az égre küldd,
lángot harapjon, s nagy hitet
szegezzen föl a semminek!

Előtted ajtók nyíljanak,
ne várd meg azt, hogy hívjanak!
Szíved csücskében ott a kulcs:
tanító büszkeség a múlt.

Tanulj meg járni és szállni,
elégni és tisztán állni
magad és Teremtőd elé –
szeresd, ami az Istené.

Ne törd össze a tükröket
szemedben! – Egyszer jól jöhet
még a fény, és fölrepülhetsz,
ajándékom, ha megbecsülted.

Tornai József: Ó lélek

Neked már nincs tested

terád nem lehet vágyakozni

talán csönd vagy talán fény

én még itt vérzek az idő-lét mocskos

áradatában ó lélek hogy tudnád fájdalom

nélkül ezt a mély sebet beforrasztani 

Lukáts Márta: Az estike imája

Egyszerűnek és törékenynek
teremtettél, Uram,
mégis a keresztes virágúakhoz
irányítottad életutam.
Egyesek sok kivetni valót
találnak girbe-görbe
ernyedt száramon.
Az erős hőséget, a nap hevét
kissé nehezen viselem,
nekem esteledre van szükségem,
hogy vörös vagy fakó
kis szirmaim
kibontani merjem.
De akkor mindent beleadok
és kellemes,
illatos légkört varázsolok.
Nyisd meg, Uram,
mennyországod ablakát,
hogy beárasszam mélységes
hálám illatát.
Ámen​

Csáky Károly: Zsoltár helyett

Te vagy,
Uram
a rejtett s a jelenvaló
egyidőben

Rejtett,
de nem rejtekező,
hisz jelet hagytál
gyökérben és fűszálban,
virágillatban és madárdalban.

Része lettél
mélységes vizeidnek,
benn lakozol égig nyúló hegyeidben;
bátorítasz az ölelésben,
megbékítesz a haldoklásban s a halálban;
figyelsz minket a kozmosz rejtekeiből,
kínjaink bugyraiból.

Ott állsz a vigalmak határszélén,
szomorúságok szigetein,
öbleiben a reménységnek.

Mindenből befogadhatunk téged,
Uram,
mert
mindenünnen közeledsz,
ha hittel
hívunk,
és miénk lehetsz örökre
a túlsó parton is.

Petőcz András: Boldog, magányos szöveg

                                     





                                    Chick Coreának

azt hittem, mindig és újból azt hittem, szomorú
leszek, ha nem leszel, leszek szomorú élőlény, és voltam is,
nagyon, mindig azt, hogy majd nélküled szomorú leszek,
és főleg magányos, micsoda furcsa szó, magányos, kissé
degusztáló szó ez, tele van pátosszal, semmi játékosság,
most kicsit játszunk, a billentyűkön magas hangok, játszunk
kicsit a magánnyal, gyors billentyű-mozgatások, igen, játék,
játék az egész, nem leszek szomorú, boldog magányos
leszek, boldog, magányos szöveget hozok létre, nem lehetek
szomorú, billentyűs magány, valami furcsa mosoly, már
soha nem lehetek magányos, tudom, inkább játékos lehetek,
valami játék az egész, halk dinamikák, micsoda halk,
furcsa dinamikák, lehetne nevetni is, de nem nevetünk,
minek, csak játszunk, nagyon gyorsan, erős dinamikák,
betakarnak engem, akarnak valamit tőlem, én nem akarok
semmit már, furcsa így, nem akarni semmit, tudni, hogy nem
hiányzol egyáltalán, boldog, magányos szöveget létrehozni
hiány-nincs-alapon, könnyebb egyedül, nem sietni sehova,
sokkal könnyebb, minden olyan nyugodt, minden játszik,
billentyűs magány, könnyed játszadozás, nem megyek sehova,
nem mozdulok, nézek magam elé, halk billentyűs játszadozások,
nézek magam elé, halk játékok mindenütt, erős dinamikák,
senki nem keres, senki nem kíváncsi arra, mi is van velem, csak
magam vagyok, ez ad erőt, megyek az éjszakai városban, minden
kihalt, boldog magányos emberként megyek, egy taxi hirtelen
megáll, mintha te ülnél abban az éjszakai taxiban, mint ahogy
egykor régen valóban ültél is, kinyílik az ajtaja, idegen nő, halk,
könnyed billentyű-futam, idegen nő száll ki az autóból, egyedül
vagyok, ő is egyedül van, hasonlít rád, de nem te vagy,
olyan, mintha, de mégsem, lehetnél persze te is, úgy minden
sokkal egyszerűbb lenne, de nem te vagy, cigarettát kér, erős
dinamikák, kéri a cigarettát, mintha ez lenne élete utolsó cigarettája,
úgy kéri, széttárom a karom, tanácstalanul, halk dinamikák,
könnyed billentyű-futam, de szinte válaszra sem vár, fizeti
a taxit, aztán belém karol, nem szól semmit, csak egy közeli
dohányboltra mutat, majd azt kérdezi, úgy, mintha ezer éve
ismérnénk egymást, van-e pénzem, könnyed billentyű-futam,
tisztára olyan, mintha te lennél, nem is értem, lehet, hogy mégis
te vagy?, boldog magányos szöveget akartam írni, nem is értem,
lehet, hogy mégis te vagy?, kérdezem magamtól, aztán csak
dohányzunk az éjszakában, tudom, hogy árt, mégis jólesik,
csak dohányzom veled az éjszakában, aki nem te vagy, aki
nem is vagy, egy idegen nő, valamikor megérintettem őt, ezt
az idegen nőt, akivel most csak dohányzunk, lassú füstkarikák,
fel, fel a levegőégbe, sűrű füstkarikák, jobb így, egyedül,
boldog magányos szöveget írni, sétálni bele az éjszakába, jobb
így, nélküled, nem érek hozzád, nem simogatom meg az arcodat,
te sem mosolyogsz rám, csak száll a füstkarika, dohányzunk
csendben, és arra gondolunk, nem is tudom, mindenki másra
gondol ebben a pillanatban, egy másik mozdulásra, egy másik
akaratra, mindenki más valamire gondol az éjszakában, a taxi
már elment, tanácstalanul állunk füstkarikák közepette, mint
aki nem is tudja, hogyan is jut haza ebből az éjszakából, és
haza akar-e jutni egyáltalán – – –

László Noémi: Hajnali vers

Még óvakodva lép az ébredés.
Vékony kezét kinyújtja, várom.

Magasra nő a félelem
a láthatáron.

Felleg hajol fölém,
ma éppoly

ha szólna, érteném,
lassan megismerem,

ahogyan téged,
a legutolsó fedezéket.

Anga Mária: Minden napból valami megmarad

Minden napból valami megmarad,
hiába felejtenéd, nem ragaszkodnál hozzá,
legszívesebben eleven fáklyákon égetnéd el,
vagy pincék sötétjébe zárnád,
de nem lehet, mert ágyadban is
kísért minden éjszaka, nem hagy aludni,
kibékíthetetlen érzésként visszalopakodik,
mindenhol rád talál, mintha veled született volna,
mintha érte és miatta gyalogoltál volna át a hegyeken.

Minden napból valami megmarad,
még akkor is, ha szívesen felejtenéd,
valami apróság, egyre csak rakódig,
beépül csontodba, mint a betegség,
beleheli szádba a bűzt, agyadba az elmezavart,
nem engedi, hogy megérintsd
a tavaszok tornácaira érkező madarakat.
Minden napból valami. Amit felejtenél.

Kányádi Sándor 1929 - 2018

" felköltöztek a szavak

a mennybe

csönd van

csak az úr léptei

kongnak az űrben"

Kányádi Sándor: Álmodó

Várost álmodtam ide én;
fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út;
fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog.
És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen
tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom,
van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem,
naponta többször ehetem.

Mi kell még - kérdik -, nem elég?
Örülök persze - szólanék,

de csak a fejem ingatom.
Állok némán - és álmodom.

Kányádi Sándor: Viseltes szókkal

vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc

vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás

vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

Kányádi Sándor: Pacsirta

Pacsirta zeng a magasban, gyűrűzik

hangjától a levegő; lüktető

köröcskék pengetik a nap

feszes sugarait.

Zeng, zeng, zeng a pacsirta, óceánra

menekült kis kalózadó,

s azt sugározza egyre,

fáradhatatlanul,

hogy milyen rettenetes éjszakánként

egy magányosan didergő kökénybokor

alján virrasztani.

Kányádi Sándor: Harmat a csillagon

Megjártam bár a történelmet,
konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,
kinek apja hiába magyarázza,
hogy nem labda a hold,
konok, ki ha százszor meglakolt,
százegyedszer is a könyörtelen
igazat keresem.
Ez a kenyerem.

A boldogság tört szárnyú madara
vergődik a tenyeremen;
a boldogság tört szárnyú madarát,
mely évezredek óta
röppen fel s hull alá,
nekem kell fölrepítenem.

Vergődtem, vergődöm magam is,
- megviseltek a hosszú századok -;
szétosztom minden örömöm,
a bánatomon is osztozzatok.

Ó, szép szavak barokkos balzsama, -
ne hosszabbítsd a kínjaim!
A féligazság:
múló novokain.
Az egyenes beszéd,
nekem csak az a szép.

Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.
Ezért tart engem a társadalom.
Labda a hold! S ha netán el nem érném,
harmat leszek, harmat e csillagon,
hogy fényemtől is fényesebbnek
lássák a földet a
szomszédos égitestek.

S ha elszólít a Nap,
nyugodt lélekkel mondják:
tócsákkal nem szövetkezett,
liliomok fürödtek benne,
úgy tünt el, amint érkezett.