Bob Gass: Szabadulj meg a lelki terhektől!

„Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, 

mert az tökéletesen összefog mindent.” 

(Kolossé 3:14)

Ha neheztelést hordozol magadban, vagy folyton felemlegetsz múltbeli hibákat – akár másét, akár a magadét –, akkor tudod, hogy milyen érzés lelki terheket cipelni. Nehéz életben tartani egy olyan kapcsolatot, ahol egyik fél sem dolgozta fel a múltban történteket. A lelki teher, mint a mások hibáztatása, nem enged továbblépni. Például, ha valaki a múltban megbántott, és ezt te nem tudtad elengedni, akkor minden alkalommal, amikor a társad valami hasonlót tesz, valószínűleg indokolatlanul heves indulat tör ki belőled, mintha ő az a személy lenne, aki korábban megbántott. Amikor ez történik, ez társadnak rosszul esik, nem is érti, miért reagálsz túl egy apróságot, ami a felszínen jelentéktelennek tűnik. Ahogy ki szoktad takarítani az otthonodat, hogy megszabadulj a szeméttől, ugyanúgy tisztán és rendben kell tartanod elmédet, érzelmeidet, lelked házát is. Az imádság, olvasás, lelki tanácsadás, naplóvezetés, elmélkedés és lelkigyakorlat jó módszerek annak megelőzésére, hogy múltbeli problémák beszivárogjanak a jelenlegi kapcsolataidba. Ha pedig időnként mégis előjönnek, akkor legjobb ezt megbeszélni azokkal, akikkel kapcsolatban vagy. Csak törekedj arra, hogy kedvesen és őszintén tedd ezt. A régi mondás, miszerint: „szeretni azt jelenti, hogy soha nem kell bocsánatot kérni” – nagy tévedés! Inkább a Szentírás útmutatására hallgass a lelki terhek kezelésére vonatkozóan: „a nap ne menjen le haragotokkal” (Efezus 4:26). A Biblia azt mondja: „… öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kolossé 3:12–14).

Forrás: maiige.hu

Kálnoky László: Ami ránk vár

Mi most körülvesz, egykor gyilkosod lesz.
Majd megtudod, ha szemed hidegen lát,
az idő roncsot mint formál belőled,
s rózsáskertedből kénköves gyehennát.
Mert törvény van, s uralkodik fölötted;
beteljesül, amire sorsod ítél,
hogy ember-voltod végigéljed, ám
mélyebb lényegéhez ne közelítsél.
Leszel üde ifjúból reszkető agg,
fölösleges lény, kit mindenki megvet,
ki ezer gyöngeséggel undorít,
és ujjain számlálja napjait meg.
Lassú égésed örökké emészt;
beolvaszt a természet szörnyű gyomra;
üzemét hűvös agy működteti,
mely végül az ítéletet kimondja,
hogy ne járj többé, csak feküdj hanyatt,
hogy anyag voltál, s légy megint anyag.

Kálnoky László: Találkozás

Még néha megjelensz az ingoványos szürkületben.
Arcod sárgán világító holdudvarában
elhalnak a fényérzékeny növények.
Nem látható drótakadály borzolja tüskéit közöttünk.
Az asztalon lassan elvérzik a vörösboros pohár,
és jeladás reccsen a bútorokban.

Elindulok, az eső tengerzöld hullámai arcomba csapnak,
a léten túli navigációt próbálgatom, ügyetlen tengerész,
akit mindig tévútra visz valami gúnyos szélroham,
és küzd ereje fogytáig a rosszindulatú áramlatokkal.
Vagy mint aki koromsötét szobában ébred,
s találomra botorkál valamerre,
székekbe ütközik, és tapogatózó keze
az asztalon az apró tárgyak rendjét megzavarja,
s az ajtót keresi, mit régen befalaztak…

Kálnoky László: Lemondás

Ha egyszer nem a megszokott eget
látjuk, csak egy hatalmas, sáros udvart,
ahol hajnalban összesöprik
a fényevesztett csillagtörmeléket,
s halljuk a kapuszárnyakat csapódni,
ha egyszer érezzük, hogy a szavak
kútba hulló kövek,
ideje elindulni lefelé
a magunk választotta alvilágba
vezető csigalépcső
izzó spirálján.

Kálnoky László: Megbánás

Zsákutca béna foglya,
arcod megmártanád sekélyes pocsolyákban,
gyászlobogóba takaródznál,
megvénülnél idő előtt.

Holtágak csöndje vesz körül,
döglött halak hasán látod viszont
tulajdon sápadtságodat.
Egy személytelen ujj
korommal festi az egekre:
így történt, így marad.

Bertók László: Boldogság-dal

Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed,

csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret.

Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,

s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.

Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,

és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.

Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,

egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.

A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,

Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!

Radnóti Miklós: Szerelmes vers Boldogasszony napján

Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.

Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.

Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.

Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.

Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!

Tamás Tímea: Töredék egy álomvadász naplójából

valaki engem álmodik

s álmában nagyon fáradt

feldagadt szívvel aluszik

nem vár nem békít nem lázad

álma az életem - megalvadt

vérrel teli cserépfazék

kiégett falán furcsa védjegyek

érthetetlen nyelvű kotyvalék

illatok ízek nélküli szavak

mélyükön ezüstcsengettyűs lakat

Tamás Tímea: Pietà

Uram,
amikor körém térdelnek a templomban a szentek,
zsolozsmát susognak, s halkan énekelnek,
s a pénz sötéten csillan a persely fenekén,
akkor érj hozzám úgy, hogy hozzád érjek én,
s ha nem volnál, ha Velencében vagy Fiorenzában
egy torzón csillanó napsugárban vagy egy Pietàban
időznél, Uram, ne feledd, hogy minket
idezártál, s vezekelni bűneinket
nem tudjuk immáron a múló időben,
s bent a székesegyházban vagy kint a temetőben
együtt is nagyon magunkra vagyunk,
elveszünk, ha szólunk, el, ha hallgatunk.
Uram, tudjuk, csúf helye ez az időnek,
de lelke van itt is a kifaragott kőnek,
ezért, Uram, ha ott vagy elrejtőzve a Pietàban,
kegytartók mélyén vagy barátcsuhában,
gyere, nyiss ajtót, s engedj szabadon minket:
segíts elválasztani bőrünktől bűneinket.

Gyurkovics Tibor

" Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd,

tiéd a sóm, kanalam,

mezítelen kell idejönnöd,

hogy rádadjam, ami van."

Weöres Sándor: A társ

Keverd a szíved

napsugár közé,

készíts belőle

lángvirágot,

s aki a földön

mellén viseli

és hevét kibírja,

ő a párod.

Dsida Jenő: Hegyi beszéd

Már itt sem érzem a nagy összefüggést,
megszüntem a porszem-milliárd
egyetlen porszeme lenni,
aki forgószelekben forog
s lehull.
Nem érzem a világ-nagyság
iszonyú súlyát vállamon:
a csillag-titkok, csillag-dalok,
fogamzás, keletkezés, halál:
nem érdekelnek.

Megnőtt az életem.
Minden eltörpült.
Szeretek: én vagyok fontos és ő.
Töprengés nélkül éljük az édes törvényeket.
Fehérek vagyunk,
tiszták és ostobák, mint az ostya.
Lengő szakállú, öreg szikár pap
mutat fel minket a hegytetőn:

Íme, a szentség! Térdrehullni!

Várnai Zseni: Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken
él egy madár, a neve szerelem.
Topáz a csőre, és a két szemén
rubintos tűzben szikrázik a fény
A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
alatta ver forró piciny szíve
és mint a villám lecsap hirtelen,
fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
szívemre ült és hittem, itt marad,
utána kaptam gyorsan és kezem
átfogta csöppnyi testét melegen,
vergődött, karmolt és az átkozott
tenyeremben verébbé változott,
szebbik valója eltűnt, messze szállt
s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,
akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
hogy utolérje azt a madarat.
A színe, hangja mindig újra más,
meseszerű, különös és csodás
Ott fönt lakik a kék üveghegyen
az a madár, a neve: szerelem.

Bovier György: Hála

" Tegnap egy kedves dolog történt velem bevásárlás közben. A gyerekek nagyon nyitottak, ez nem újdonság számomra és ez tegnap is bebizonyosodott. Egy szőke, 3-4 év körüli kislány vásárolt az apukájával és miután meglátta a kerekesszéket a szokásos módon elkezdte kérdezgetni az édesapját, hogy: „Apa, miért ül a székben a bácsi? Fáj a lába? Mi van vele…?” …és ami ezután történt, az meglepetést okozott. Az átlagos reakció ilyenkor a legtöbb szülőtől, hogy csitítja a gyereket, hogy ne mondjon ilyeneket, ne hangoskodjon, stb. Egyszerűen kiöli a gyerekből a kíváncsiságát és gyakorlatilag arra utasítja (még, ha nem is tudatosan), hogy ne legyen nyitott mások felé. Azt érezteti, hogy megkérdezni amire kíváncsiak vagyunk nem helyes. Megszólítani, vagy beszélni egy másik emberrel, esetleg egy olyannal, akinek más az állapota, nem jó dolog.

Pedig DE!
Erre pedig a legjobb példa volt tegnap a jófej apuka, aki nem csitítgatta a kislányát, hanem arra biztatta, hogy jöjjenek oda hozzám és kérdezze meg nyugodtan, hogy mi történt velem. Ekkor a kislány kicsit megijedt, vagy zavarba jött, nem akart odajönni, de az apukája elkezdte egy általuk olvasott mesével (amiben volt egy szereplő, aki nem tud járni) párhuzamba vonni a helyzetet. Én közben vásároltam tovább, gondoltam, ha a kislány nem akar beszélni, ne erőltessük, de kisvártatva utánam jöttek, bemutatkoztunk egymásnak, megkérdezte mi történt velem, mi pedig az édesapjával elmagyaráztuk, megmutattuk, hogy egy gerincsérülés miatt vagyok ebben az állapotban. Beszéltünk neki az autóbalesetről. Arról, hogy vigyáznia kell magára és éreztettük, hogy nem kell félni, ha hasonló emberekkel találkozik. Majd kedvesen elbúcsúztunk. Az édesapa megköszönte, hogy így foglalkoztam a helyzettel. Én pedig itt szeretném megköszönni neki, hogy a lehető legjobb emberként és apaként viselkedett tegnap! Azt hiszem, ha mindenki hasonlóan gondolkodna, akkor az egy jobb világot teremtene hosszú távon."

Forrás: Bovier György Facebook oldala

Jevgenyij Jevtusenko: Köszönöm

Mondd: „köszönöm”, a szivárgó könnynek,
s ne töröld sietve a szemed.
Hogyha sírva is - létezni könnyebb.
Halott, aki meg sem született.

Ha törten, ha verten is - ki élő,
plazma-éjszakában nem maradt.
Léte a teremtés szekeréről
ellopott zöld fűszál-pillanat.

Nevess nagyot, fogd marokra késed,
harapd, mint retket, az örömöt.
Rosszabb volna meg-nem születésed,
életed akárhogyan nyögöd.

Fagyalszirom-zuhatagban járva,
semmitől s mindentől részegen,
eszméltessen a világ csodája,
ámulj önnön létezéseden.

Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
de váddal se bántsd az életet.
Nem köszönt be még egy élet hozzád,
ez az egy is - véletlen tied.

Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
A pitypangos fűbe vesd magad,
ne könyörögj nagyon a világnak,
nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
Lelkek élnek a romok felett!
Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
ünnepelve akár szégyened.

Köszönd meg a legfeketébb macskát,
mely előtted keresztbe futott,
utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
amelyen a lábad megcsúszott.

Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
szenvedésed is hasznodra volt.
Mondd: „köszönöm”, a legárvább sorsnak,
hiszen az is ember sorsa volt.

(Rab Zsuzsa fordítása)