Jékely Zoltán: Lézengés vasárnap délután

Városmajor, agyonütött vasárnap,
alkony, ezerkilencszázharmincöt;
piros felhőhajóraj kóricálgat
az őszbehajló gesztenyés fölött.

Másfél hónap és vége van a nyárnak,
langyos folyóként úszik el a nyár;
poshadt medrében életem csak száll, csak
száll, mint tóban a bolygó békanyál.

Lézengek a fasorban, gyanús árnyék,
vasárnapos embertársak között;
egy-egy komoly, hideg szem néha rám néz
s azt kérdi: hozzánk mi közöd?

Néha lehull egy cigarettavég,
kutya visít, egy labda elgurul;
egyik padon őszöreg nénikék
ülnek s hallgatnak, mint a nyúl.

Kis kincsüket taszítják dúdorászva
s gügyögnek hozzá fiatal anyák;
szájat keres egy baka szomjú szája,
s kapirgálja szeretője nyakát.

Ezüst bottal, hangtalanul fütyülve,
emlékein csoszog egy öregúr;
megáll s így szól magához: ide ülj le,
s kis nyögéssel a pad végére hull.

Ölik az időt – ki-ki maga módján –
kortársaim, emberek és kutyák,
s én csak állok a nagy út fordulóján,
minthogyha várnék valami csudát.

S tudom, hogy ez ma van, ez a vasárnap,
ezerkilencszázharmincöt,
a vén kalóz idő hetykén vadászgat
felhőflottáján a fejem fölött;

egy macskaugrás s vége van a nyárnak,
mint partról a dagály, eltűnt a nyár –
A fa tövén feltámadásra várhat
az eltiport, öreg szarvasbogár.

Mai Ige: Ne akarj mindenkinek megfelelni!

„Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent?” (Galata 1:10)

Van két olyan csapda, amibe hajlamosak vagyunk beleesni:

1.  Túl nagyra tartjuk magunkat. Harry Truman akkor lett amerikai elnök, amikor Franklin Roosevelt meghalt. Ekkor Sam Rayburn, a képviselőház elnöke félrevonta, és ezt mondta neki: „Mostantól kezdve sok ember lesz körülötted, és mind azt fogják majd mondani, hogy micsoda nagyszerű ember vagy. De Harry, te is tudod és én is tudom, hogy nem vagy az.” Truman megfogadta ezt a tanácsot, és igazán nagyszerű elnök lett belőle. Ahhoz, hogy sikert érj el az Istentől kapott megbízatásodban, két dologra van szükséged: Istenre hagyatkozásra és Istenbe vetett bizalomra (ld. 1János 3:21–22). Amíg ez a kettő a helyén van, sikeres leszel.

2.  Túl kevésre tartjuk magunkat. Sokaknak az az életcélja, hogy megváltoztassák mások róluk alkotott véleményét, hogy bebizonyítsák nekik, hogy értékesek. Amíg egyetértesz azoknak a véleményével, akik kritizálnak, addig börtönbe zárva tartod saját magadat. Ha bírálóid véleményét a magadévá teszed, akkor a lelkedben egy börtönt építesz, melynek egyetlen foglya te magad vagy. Az a helyzet, hogy bármennyire is igyekszel jó benyomást kelteni magadról az emberekben, mindig lesznek olyanok, akiknél ezzel nem érsz el semmit. El kell fogadnod, hogy Isten szemszögéből ez egyáltalán nem számít! Ahhoz, hogy sikert érj el, úgy kell együtt dolgoznod másokkal, hogy közben nem engeded, hogy az ő hangulatuk és véleményük befolyásoljon. Ezért írja Pál: „Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”

Sebestény-Jáger Orsolya: A darvak

…és elszálltak fölöttünk a darvak is,

messzi titkokat tudó szemekkel,

szálltak szabadon a szürke égen át,

egy szélfútta decemberi reggel.

S míg szárnyaltak suhogva a horizonton át,

mint akik csalhatatlan érzik: lehet,

vitte az égbolt szárnyaik vonalát,

én sóvárogva vágytam iránytűjüket. 

Sebestény-Jáger Orsolya: A bóra

(Férjemnek)

Ott szeretnék lenni újra Veled
azon a szélfútta, fehér balkonon,
hol titok maradt a távoli túlpart
e fényektől átjárt

Csupa csönd volt az álombeli nyár,
kavicsok íve a tenger felett,
gyermeklényünk beleborzongott:
lélegzetünk is Te engeded.

A negyedik napon feltámadt a szél.
Néztük, amint partra vetette
millió hullámát, s míg párájuk szállt,
– tudtuk, nincs szavunk ilyen színekre.

*

Térben, időben továbbfolyt az élet.
Az emlék szunnyad, moccanni sem mer,
de csöndes estéken, ha behunyom a szemem,
látom magamban, ahogy hömpölyög a tenger.

Mi így mondjuk: „messze”, s mondjuk: „távol”
- de valahol egy érintetlen sziget
lakói nyelvén ez szebb és igazabb:
„ahol még anyád sem látja könnyeidet.

Finta Éva: Ülnék melletted…

Ülnék melletted én, a jámbor
örök anyagból, tán titánból
nemes fémek ötvözetéből
legapróbb részecskéből: fényből…
Múlandóságból, hervadásból
illatok elkevert dalából
zsongásból, zsibongó erekkel
virágzó, rózsálló tüzekkel…
Ülnék melletted én, a bátor
szoborba öntve hallgatásból
vagy szökőkutak csobogása
módján szavakkal dudorászva…
Csak itt ne kéne várnom estig
és holnapig, s minden napestig
magamba visszaszelídülve
a múló múlással vegyülve
míg átveri az üvegablak
áttetsző anyagát a tegnap
a lebukó, az alkony napja
s számat nem kulcsolja lakatra.

Anga Mária: Az ember…

Mert az ember egy időn túl
forrása lehet már minden folyónak,
és mederből kilépve lehet tenger árja,
lélegzetétől lesz hevült a nyári szél is,
az éjszakai sírást elfelejti,
lázadásaiban meglátja önmagát,
és ellenségei bűneit is megbocsájtja.
Egy időn túl az ember
a fiatalság menedékét szívében hordja,
Napot álmodik és hajnalt, a vadludak
ilyenkor beköltöznek szobájába.

M. Fehérvári Judit: Őszi szonáta

még fényeket szikráz

de vénül a táj

szalmát báláz

a szél s az elejtett

szálakat égbe röpíti

lenn az avarban

piruló bogyók

csókolgatják a csöndet

s az ősz tubusából

buggyanó színek

keverednek az

ősi palettán

ám gyülekeznek a felhők

és az esőtől rozsdás

lombokat megcsípi a dér

esténként már

foga serken a fagynak

készül a tél de a dermedt

ágak kérge alatt lapuló

rügyekbe csomagolva

szunnyad a Zöld

a remény

M. Fehérvári Judit: Végállomás

Hiányoznak az őszinte hegyek,
a sehova sem rohanó séták,
mikor a járás gyönyöre a lényeg,
mikor nem vágyom arra,
hogy várjanak valahol,
előttünk utak, mellettünk fák suhannak,
és nincs tervünk magáról az útról.
Egy terv nélküli élet hiányzik,
amit csak Veled élhetek,
s mikor éppen süllyednem kellene,
azért is szárnyra kapok,
s albatroszként röppenek
az égbolt ereszéig,
ahol a felhők szélei ragyognak,
s egy régebbi repülés emlékeként,
de Melletted azt is tudom,
viasztól súlyosan sohasem hullanak
Ikáriába a tollak, s én nem Ikarosz vagyok,
de Te mégis valódi hős vagy, Daidalosz,
ki gyermekeként óv, s vigyáz rám,
akárhogyan is borul felettünk össze
a néha ragyogó, máskor meg haragos
ÉGBOLT.

Sebestény-Jáger Orsolya: Vándor évek

Bocsásd meg vándor éveim.

Sok volt. Messzire vitt.

Jó lenne lábadhoz kuporodva

hinni: ott vagyok megint,

hol gyermek énem lobbant

huszonegy évemmel,

a lappangó sötétet űzted el

egy régvolt áprilisi reggel.

Messzire kellett tévednem,

hogy értsem: e vándorlás mit jelent,

és sokáig kellett sírnom,

mikor megértettem hűségedet.

Sebestény-Jáger Orsolya: Őszi imádság

Engedd látnom a vadgesztenyefákat:

lombjaik között elszunnyad a bánat.

Engedd tudnom: ott ahol én lakom,

 letérdel a csönd az elárvult gallyakon.

Míg haza baktatok az árnyas fák alatt

a kitárult világ már mögöttem marad

és köröttem puhán nyújtózik a reggel,

engedd meglátnom gyermekszemekkel

a szépet, mely útra kel, s kitölti a teret.

- a hársfák tudják, hogy így rendeltetett -

míg meglátjuk újra pazar színein át

a teremtett rend tiszta alázatát.

Bob Gass: Szabadulj meg a lelki terhektől!

„Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, 

mert az tökéletesen összefog mindent.” 

(Kolossé 3:14)

Ha neheztelést hordozol magadban, vagy folyton felemlegetsz múltbeli hibákat – akár másét, akár a magadét –, akkor tudod, hogy milyen érzés lelki terheket cipelni. Nehéz életben tartani egy olyan kapcsolatot, ahol egyik fél sem dolgozta fel a múltban történteket. A lelki teher, mint a mások hibáztatása, nem enged továbblépni. Például, ha valaki a múltban megbántott, és ezt te nem tudtad elengedni, akkor minden alkalommal, amikor a társad valami hasonlót tesz, valószínűleg indokolatlanul heves indulat tör ki belőled, mintha ő az a személy lenne, aki korábban megbántott. Amikor ez történik, ez társadnak rosszul esik, nem is érti, miért reagálsz túl egy apróságot, ami a felszínen jelentéktelennek tűnik. Ahogy ki szoktad takarítani az otthonodat, hogy megszabadulj a szeméttől, ugyanúgy tisztán és rendben kell tartanod elmédet, érzelmeidet, lelked házát is. Az imádság, olvasás, lelki tanácsadás, naplóvezetés, elmélkedés és lelkigyakorlat jó módszerek annak megelőzésére, hogy múltbeli problémák beszivárogjanak a jelenlegi kapcsolataidba. Ha pedig időnként mégis előjönnek, akkor legjobb ezt megbeszélni azokkal, akikkel kapcsolatban vagy. Csak törekedj arra, hogy kedvesen és őszintén tedd ezt. A régi mondás, miszerint: „szeretni azt jelenti, hogy soha nem kell bocsánatot kérni” – nagy tévedés! Inkább a Szentírás útmutatására hallgass a lelki terhek kezelésére vonatkozóan: „a nap ne menjen le haragotokkal” (Efezus 4:26). A Biblia azt mondja: „… öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kolossé 3:12–14).

Forrás: maiige.hu

Kálnoky László: Ami ránk vár

Mi most körülvesz, egykor gyilkosod lesz.
Majd megtudod, ha szemed hidegen lát,
az idő roncsot mint formál belőled,
s rózsáskertedből kénköves gyehennát.
Mert törvény van, s uralkodik fölötted;
beteljesül, amire sorsod ítél,
hogy ember-voltod végigéljed, ám
mélyebb lényegéhez ne közelítsél.
Leszel üde ifjúból reszkető agg,
fölösleges lény, kit mindenki megvet,
ki ezer gyöngeséggel undorít,
és ujjain számlálja napjait meg.
Lassú égésed örökké emészt;
beolvaszt a természet szörnyű gyomra;
üzemét hűvös agy működteti,
mely végül az ítéletet kimondja,
hogy ne járj többé, csak feküdj hanyatt,
hogy anyag voltál, s légy megint anyag.

Kálnoky László: Találkozás

Még néha megjelensz az ingoványos szürkületben.
Arcod sárgán világító holdudvarában
elhalnak a fényérzékeny növények.
Nem látható drótakadály borzolja tüskéit közöttünk.
Az asztalon lassan elvérzik a vörösboros pohár,
és jeladás reccsen a bútorokban.

Elindulok, az eső tengerzöld hullámai arcomba csapnak,
a léten túli navigációt próbálgatom, ügyetlen tengerész,
akit mindig tévútra visz valami gúnyos szélroham,
és küzd ereje fogytáig a rosszindulatú áramlatokkal.
Vagy mint aki koromsötét szobában ébred,
s találomra botorkál valamerre,
székekbe ütközik, és tapogatózó keze
az asztalon az apró tárgyak rendjét megzavarja,
s az ajtót keresi, mit régen befalaztak…

Kálnoky László: Lemondás

Ha egyszer nem a megszokott eget
látjuk, csak egy hatalmas, sáros udvart,
ahol hajnalban összesöprik
a fényevesztett csillagtörmeléket,
s halljuk a kapuszárnyakat csapódni,
ha egyszer érezzük, hogy a szavak
kútba hulló kövek,
ideje elindulni lefelé
a magunk választotta alvilágba
vezető csigalépcső
izzó spirálján.

Kálnoky László: Megbánás

Zsákutca béna foglya,
arcod megmártanád sekélyes pocsolyákban,
gyászlobogóba takaródznál,
megvénülnél idő előtt.

Holtágak csöndje vesz körül,
döglött halak hasán látod viszont
tulajdon sápadtságodat.
Egy személytelen ujj
korommal festi az egekre:
így történt, így marad.