Ott szeretnék lenni újra Veled
azon a szélfútta, fehér balkonon,
hol titok maradt a távoli túlpart
e fényektől átjárt
Csupa csönd volt az álombeli nyár,
kavicsok íve a tenger felett,
gyermeklényünk beleborzongott:
lélegzetünk is Te engeded.
A negyedik napon feltámadt a szél.
Néztük, amint partra vetette
millió hullámát, s míg párájuk szállt,
– tudtuk, nincs szavunk ilyen színekre.
*
Térben, időben továbbfolyt az élet.
Az emlék szunnyad, moccanni sem mer,
de csöndes estéken, ha behunyom a szemem,
látom magamban, ahogy hömpölyög a tenger.
Mi így mondjuk: „messze”, s mondjuk: „távol”
- de valahol egy érintetlen sziget
lakói nyelvén ez szebb és igazabb:
„ahol még anyád sem látja könnyeidet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése