Hiányoznak az őszinte hegyek,
a sehova sem rohanó séták,
mikor a járás gyönyöre a lényeg,
mikor nem vágyom arra,
hogy várjanak valahol,
előttünk utak, mellettünk fák suhannak,
és nincs tervünk magáról az útról.
Egy terv nélküli élet hiányzik,
amit csak Veled élhetek,
s mikor éppen süllyednem kellene,
azért is szárnyra kapok,
s albatroszként röppenek
az égbolt ereszéig,
ahol a felhők szélei ragyognak,
s egy régebbi repülés emlékeként,
de Melletted azt is tudom,
viasztól súlyosan sohasem hullanak
Ikáriába a tollak, s én nem Ikarosz vagyok,
de Te mégis valódi hős vagy, Daidalosz,
ki gyermekeként óv, s vigyáz rám,
akárhogyan is borul felettünk össze
a néha ragyogó, máskor meg haragos
ÉGBOLT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése