Petőfi Sándor: Ősz elején

Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek…
Vándor népe ott halad.

Ott a messzeség homályin,
Ott az égnek magasán.
Látom még, mint kis felhőket,
Vagy már nem is látom őket?
Csak úgy képzelem talán.

Elröpűlnek, elröpűlnek,
Tavasz s nyár vendégei,
És őket már nemsokára
A kertek s mezők virága
S a fák lombja követi.

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt
Majd borul, majd kiderűl.
Ajka még mosolyg, s szemébe
Könny tolúl… ennek sincs vége,
S ajkán ujra mosoly űl.

Bús mosolygás és vidám könny!
Csodálatos keverék.
Észrevétlen karon fogja
És egy más világba vonja
A merengés emberét.

Órahosszat elmerengek,
És ha egy elejtett tárgy
Vagy harang, amely megkondul,
Fölriasztott álmaimbul:
Elmém, nem tudom, hol járt?

Illyés Gyula: [Aludni vágynak…]

Aludni vágynak már az éjféli fák,

rázzák magukról a holdvilág

ékszereit is: nem, nem! Rég

nyugodni

akar szívem: – elég az emlék!

Hagyd már aludni! 

Zelk Zoltán: Találkozás

Kapaszkodtunk Irénnel Rózsadombra,
csordultig teli pillanat:
Bartók Béla jött velünk szembe —
szürke ruha, galambszínű kalap.

Nem láttuk őt így még soha,
se széksorok, se zongora -
a házak közt ziháló lejtő,
az öregedő harsak jószaga.

És mégse volt járókelő,
mégse volt az utcán egy ember,
de látomás, ki otthon este
négykezest játszik Liszt Ferenccel!

Ámuló júniusi fák,
- ő már odalent Pasaréten -
s mi bűvölve mentünk tovább
a perc parázs révületében.

Tamás Tímea: Szilánk

I

riasztó furcsa fények útján
kikkel miért jársz nem tudom
elvisz majd előlem az orkán
felissza arcod egy szirom
mi sápadtan tegnap született
de mára vérvörösre vált
s piruló arcához engedett
teelőtted már egy sugárt

 II

most mikor egy világ készül
átbújni a szivárvány alatt
most mikor minden burjánzani
fog vadul buján mikor
megérkeznek hozzánk a trópusok
én fázom és elindulok valahová
valamerre befele ahol talán
már nem talál meg ez sem
a szabadság illata szabadság
levegője hisz én sem tudok
már élni se nélküle se tőle

Faludy György: Háromszáztizenkilencedik szonett

Megírtam mindent magamról? Aligha.
Zokogjak? Hencegjek? Tudom, hogy ritka:
de merev vágyamnak húsz évesen
sem engedtem soha, ha szerelem

nem kísért engem. Ha félnap vagy félév
után imádni kezdtem egy nő lényét:
„Vetkőzz! Azonnal lefekszem veled”,
szóltam, „test nélkül lélek sem lehet.”

Mit mondok most, kilencven évesen?
Lábam nehéz, balog mindkét kezem,
sovány vagyok, a város örege

és emlékek gyülekező helye.
Sok elveszett. De még mindig velem
maradt Erosz s a halálfélelem.

Megvalósítani az álmot

„Légy erős és bátor!” (Józsué 1:9)

Amikor eljött az ideje, hogy Józsué átvegye Mózes helyét, Isten ezt mondta neki: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9). Ma ugyanezt mondja Isten neked is. Azt akarja, hogy törekedj megvalósítani azt az álmot, amit ő ültetett el a szívedben. Alfred D. Souza írta: „Sokáig úgy tűnt számomra, hogy az élet mindjárt elkezdődik – úgy értem a való élet. De mindig volt valami akadály az útban, valami, amin előbb túl kellett jutni, valami befejezetlen ügy, letöltendő idő, és kifizetendő adósság. Aztán majd elkezdődik az élet. Végül azonban ráébredtem, hogy ezek az akadályok voltak az életem.” Amikor akadályokba ütközöl, felfedezel magadról olyan dolgokat, amiket azelőtt nem tudtál. Rájössz, mennyire hiszel Istenben – és magadban. Minden probléma segít jobban megismerni önmagadat. Az akadályok csupán felhívások arra, hogy megerősítsd a pozíciódat az álmod feladása helyett. Ha visszatekintesz az életedre, jobban fogod bánni azokat a dolgokat, amiket nem tettél meg, mint azokat, amiket megtettél. Ezért ha az álmod lehetetlennek tűnik, bízz Istenben, és cselekedj úgy, mintha a kudarc lenne lehetetlen. Miért? „Mert Istennek minden lehetséges” (Márk 10:27). Ez azt jelenti, hogy ha elindulsz megmászni a Mount Everestet, mindenképpen vidd magaddal a zászlót! Ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy nem lehet megcsinálni. Vagy azokra, akik azt mondják, hogy túl nagy kockázatot vállalsz. Ne is törődj azokkal, akik azt mondják, hogy nem lehet, csak összpontosíts arra, amiről Isten mondta, hogy lehetséges.

Forrás: Mai Ige

Anga Mária: Indulások

Az imádságok énekéből

valaki egy zsoltárt itt hagyott

felelet helyett,

útravalóként:

a térdhajtás alázatát.

Trencsényi László: Kérés

Lelked által emelj fel Uram!
Zökkents ki a bűn fakasztotta
lehangoltságból.
Ne engedj megfásulnom,
beletörődnöm az embertelenségbe,
az igazságtalanságba.
Ne engedd bezárulni a szívem soha
a szenvedések láttán.
Segíts mozdítani karom,
hogy segíthessek a rászorultakon,
és ha csak ez segít,
arcomon gyújts mosolyt Uram.
Segíts, hogy szavaim utat találjanak
azokhoz, akiket elérni akarsz .
Úr Jézus taníts meg másokért élni,
hogy tudjak odahajolni,
merjem megsimogatni a lelkeket.
Taníts mosolyt gyújtani.
Taníts úgy élni, hogy csak szeretni tudjak,
mindig csak szeretni!

Vicki Easterly: Egy Isten gyermeke

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. (Zsid 13,2)

Munkába menet láttam egy tolókocsis hajléktalan férfit, de mindig elmentem mellette. Talán egy "Jó reggelt!" köszöntést odavetettem, de nem tudtam rávenni magam, hogy megkérdezzem: "Hogy van ma?" Sőt, inkább kíváncsi voltam, vajon a tolókocsira valóban szüksége van, vagy az egész csak átverés.
Azután egy hideg, esős este a tizenéves fiam, Chad kért egy pohár forró kakaót "elvitelre". Megkérdezte, hogy vihet-e magával egy meleg takarót is. "Természetesen" - válaszoltam. Kihúzta a takarót a szekrényből, felkapta a forró kakaós poharat, és egy "Köszi, anya!" felkiáltással elviharzott.
Másnap reggel újra ballagtam a munkahelyem felé. A sarkon most is ott ült a férfi, de a térde be volt bugyolálva azzal a takaróval, melyet Chad kért előző este. A felsőtestét az az esővédő borította, melyre Chad kocsijából emlékeztem. A járda melletti kavicson pedig a csokoládés poharat görgette ide-oda a szél. Arra mindig gondoltam, mit tehetek a gyermekeimért, de ezzel az Isten gyermekével mit sem törődtem.
Megfogadtam, hogy viszek neki másnap ebédet, de amikor a sarokra értem, nem volt ott. Elmulasztottam az együttérzés lehetőségét, amit a fiam jó szívvel megtett.

Petőcz András: Európa metaforája

  1.

  Pördül egyet, megfordul, majd ismét, mutatja
  önmagát, mosolyog, nevet, ismételt fordulás,
  pördülés, könnyed kézmozdulat, lebegő `vissza`-
  fordulás, kézmozdulat, ígér és elhárít, szigorú
  és fagyos, majd hátatfordít, már-már kétségbe-
  esel, de egy pillanat múlva `vissza`néz, csakúgy,
  szinte észrevétlen, a szeme tágranyílik, szem-
  bogara kitágul, nevet, rád, csak rád, boldogan
  nevet, döbbenten állsz, torkod összeszorul,
  távolinak látod és gyönyörűnek, gyönyörűnek
  látod és távolinak, mosolyog rád, félrehajtja
  a fejét,a haja kicsit az arcába hullik, igaz
  és valószerűtlen, hihetetlen és gyönyörű, a szíved
  összeszorul, gyönyörűnek látod és távolinak.

  2.

  Hajlamos néha `összehúzni` magát. Ágyába kuporodik,
  fejét a párnájába fúrja, szimatol, szöszmötöl,
  tesz-vesz, jelenlétedre nem reagál, szinte eltűnik
  a takaró alatt, "villanyoltás!", mondod, de hiába,
  csak vigyorog, mozdulatodra sikít, majd harsányan
  nevet, bohóckodik, nem vesz komolyan, komolytalankodik,
  várod, hogy feldühödj, nem sikerül, boldogan nevetsz
  vele együtt, nem érzed az idő elmúlását, az idő
  elmúlását nem érezheted; kecsesen és nagyvonalúan
  megengedi, hogy apró kézfejét a kezedbe vedd;
  könnyűnek érzed, mint tenmagadat, mondod, könnyű
  a mozdulatod, miként a repülés, mondod, könnyű
  a mozdulatod, miként a repülés, miként a lélegző
  test: súlyos és súlytalan is, súlyos és súlytalan.

  3.

  Futásod is lehetne, akár a rohanásod. Döbbenten
  figyeled mozdulataid. Tiszta mezőben, rohanás,
  cserjék és bokrok közötti futásod lehetne,
  gyönyörű vágtatásod, zihálásod, levegőéhséged-
  -szomjazásod, lendületed és megállásod, újólag-
  -indulásod, sokszori kifulladásod, önmagadban-
  -feladásod, kétségbeesett ökölszorításod,
  rohanásod és futásod, szikláról-zuhanásod:
  fogcsikorgatásod, pusztulásod. Lelassítod
  a mozdulataid. Teleszívod magad friss
  levegőéggel, futásod, rohanásod emlékezetedben
  felidézed, és mosolyogsz. Megszívtad tüdődet
  levegőéggel, baj már nem érhet, végtelen a
  nyugalom benned, végtelen benned a nyugalom.

Anga Mária: Mikor megérkezel

Mikor megérkezel hozzám,
vetkőzni kezdenek a kertek,
testünket összezárják a folyók,
medertelen áradással sodornak
erdőt és éjszakát.

Mikor megérkezel hozzám,
a lélegzetem lesz a csókod,
s fuldokolva ölellek,
tengeringedre fekszem meztelen.

Mikor megérkezel hozzám,
szádon énekek csendje -
néma feloldozás.

Mikor megérkezel hozzám,
csontodig vetkőzik testem,
és tudom, hogy nincs halál.

Anga Mária: Dallamfutamok

Neked írok. Vagy talán magamnak rólad.
Vagy kitalálom, amit elhiszek.

Sírok minden emlékezésben.
Várom, mint gyermekkoromban,
hogy múljon a félelem.

Nekem már nem elég elbújni egy kőben,
vagy egy virág illatában.
Ébren akarok maradni.

Értem, hogy messze vagy,
de minden idegszálamban
ott remeg a hangod,
mint dallamfutamok,
vagy madarak repülése az őszben.

Homlokomig zuhan a szél.
Tenyeremet tartom felhőnek, madárnak.
Tavaszt és erdőt szívemre hordanak,
hogy felöltözzek neked.

Lőrinczi L. Anna: Vágyam

Nem akarok más lenni, csak apró fény az éjben.
Álmaidba lopva bújni, forró öleléssel.
Lennék nyelved hegyén édes íz, füledben halk dallam,
bőrödön vad bizsergés, s ajkadon egy sóhaj.
Szemed sarkában kis ránc - ha önfeledten nevetsz.
Pupilládon huncutság - pár kacagó sós csepp.
Nem akarok több lenni, csak oxigén a léthez,
ereidben vörös test, hogy bejárhassam szíved.
Lennék burkán izomsejt, hogy dobbanhassak benned,
nem akarok mást - csak boldoggá szeretni Téged.

Anga Mária: Valami megjegyezhető

Létezik egy szoba, egy tópart,
vagy egy álom, aminek emlékét
végigcipeled életeden át,
minden léptedet azért számold,
hogy valami megjegyezhető
legyen, ami segít, hogy ezekre
a helyekre visszatalálj.
Mert az idő csak abban a szobában,
azon a tóparton, abban az álomban múlik.
Azért kell oda újra megérkezned,
hogy öregségedet is megtaláld, és
az  egyetlen ölelést, az összefonódás
bárányi tisztaságával megélt gyönyört,
amiért minden tavasszal
veled együtt letérdelnek a fák,
és imádkoznak, Istent szólítják,
hogy adjon erőt, időt a megérkezéshez.

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

1994