2019. március 2., szombat

Nagy Gáspár: Hajnalka












Hajnalka bíbor virága
sötétben ébred világra

bársonyos sötét bíbora
kinyílik mindig hajnalra

szerelmet áhít tölcsére
szerelmet kapnék cserébe

szerelmet ásít tölcsére
harmatot töltsél mélyére

dicsérje harmat záporát
éltem haló- és hímporát

hajnalka éltem hajnala
szívem szívedhez hajlana

szerelmes szívű hajnalka
vérem véredhez omlana

hajnali órán kápolnám
álomba aztán ápolnám

nappali álom halálos
közelebb visz a halálhoz

gyönyört hírdető virágom
tölcséres kelyhed bezárom

szívem dobogná színeid
egy nyáron át októberig

bíborpiros és égszinkék
virágot hozzád én vinnék

képzeletemben nem volt rég
ilyen felhőtlen boldog ég!

Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

2019. március 1., péntek

Szegedi Kovács György: Reményed néha



Reményed néha
sav marta kő,
álmatlan szögesdrót.
S jön az önsajnálat
két uszállyal megrakodva;
kínálja elmúláshoz szoktató
dohos imáit.
De ha kibocsátanád
szíved sötét ablakából
elgyötört, vézna kis galambod,
olajággal a csőrében
térne vissza hozzád.

Birtalan Ferenc: Vezekeltem









a kezedre emlékszem a szádra
lehet már ősz volt kint lehet
valahogy átmenekültünk a nyárba
azután halálig veled

ahogy szólsz a hangodra emlékszem
ahogy kérdezed: szeretsz-e
s én itt fekszem azóta is csak ébren
te feszítettél keresztre

nem megyek hozzád már évek óta
hittem így könnyebb lesz talán
de nem kudarcba fulladt minden próba
te vagy az egyetlen hiány

az időm elfogy lassan letelik
bűneimért vezekeltem
élek ameddig muszáj s megengedik
hogy itt tartsalak a versben

a hangod szád kezed emlékezem
érezlek tapintható vagy
amíg maradnom kell dolgomat teszem
soha nem mondtam le rólad

Mezey Katalin: Uram, ha nem vezetnél

Uram, ha nem vezetnél
mindég tüskés utakra,
aligha ismernék rá
sorsomban kéznyomodra.
Uram, ha nem vezetnél,
akkor senkim se volna,
aki vergődő, lázas
lelkemnek válaszolna.

Nem tudom, hogy találsz rám
tereiden, Hatalmas,
időd, erőd miként van,
hogy meghalljál, meghallgass,
nem tudom, hogy szólal meg
egyszer csak az a válasz,
amit tudom, Te adtál,
ami mögött Te állasz.

De már elég, hogy hallom,
de már elég, hogy mondod.
Már érzem, hogy jelen vagy,
s nem faggatom a titkod.
Mellkosaramban lüktetsz,
világod ölén élek,
szertefoszlott a gőgöm,
már nem bánt, hogy nem értlek.

Szegedi Kovács György: Vércsoport

Amelyik jó mindenkinek:
köztudatban a nullás.
A tudomány állása szerint
már az sem.
Csak egy maradt;
az egyetlen,
az örök vér-remény.
Mert valami olyan az Övé,
mindegyikkel baráti,
mindegyikkel elfogadó.
Mit nekünk,
ha az átok-idő
végül kicsomagol csontig; mert
megmeríttettünk hószín igazában,
s behunyt szemmel is
megtaláljuk a tömegben
ruhája szegéjét

2019. február 28., csütörtök

Áprily Lajos: Az utolsó találkozás




Hideg eső. Benn gyászposztós falak,
ravatal, tele szalaggal s virággal.
A koszorúk felett megláttalak.
Láttam: találkoztál a szabadsággal.

Bella István: A ligetben ma újra láttam












A ligetben ma újra láttam,
vérszaggal terhes este volt.
Csak állt a kopott kiskabátban,
vérében haldokolt a hold.
Felhuhogott egy ócska fegyver.
A félelem szívemre dobta.
Élet vagy halál? Szerelemmel
néztünk a célzó csillagokba.

Boda Magdolna: Töredék




Az üvegen túl az éjszaka,
ideát pedig a lámpa
gyenge fénye,
szép szavak,
...és az emlékek polkát járnak
az ablakom alatt.
Markomban függönyöm széle,
virrasztok, s álmaimban,
a csipkén átszűrődő éji fények,
neonok pislogó fémes kékje.
Arcom arcod tükörképe.
Micsoda különbség:
az üvegen túl az éjszaka,
ideát pedig a lámpa
gyenge fénye.
Kinn: te,
idebenn: én, magam.

Boda Magdolna: (tegnap még )


 


Tegnap még tartott a film,
a remény,
de aztán a villogó
kékes fényben
megjelent a
The End
felírat.
Én a szokott mozdulattal
felálltam,
de aztán a döbbenettől
visszahuppantam
fotelom ölébe:
Hogy lehet?
Úristen!
Lehet, hogy
neked meg nekem semmi
másunk nem volt
csak ez a történet?

Bella István: Szeretkezéseink


8.

Szeress, szeress, a meztelen havon
tíz szablya szánt, tíz boldog fájdalom.

Csónak suhan hajamon. Jég etet
vállamon hömpölygő mezőtüzet.

Fény hull. Kés hull. Szempilláim mögött
havazik: pillantásaidba ütközök.

Reszkető tér. Pillék és levelek.
Augusztushasú nyárfaéj remeg.

Ejtőernyőbe csavarva, hanyatt-
fekszem az ágyon, elborít hajad.

Fölöttem, hallom, suhan kezed.
Szempillámmal érintem az eget.

          Ezt az éjt csak a szemed oltja ki.
          Ezt a fényt csak a kezed mondja ki.

          Ezt a színt nem lehet fölbontani.
          Ezt a kínt nem lehet kioltani.

          Ezt a földet nem lehet mondani.
          Ezt a csöndet nem lehet hallani.

2019. február 27., szerda

Oláh András: esőben



hozzám siettél
mikor az alacsony ég
váratlan rád zuhant
s monoton sustorgássá
torzította a hangokat

elnéptelenedett az utca
az aszfalton szürke ár
hömpölygött-dagadt
szaporán robbantak
a rövid életű kráterek

füstölt az ég
fulladoztak a házfalak
egy-egy redőnyös ablak felriadt
s bádogcsatornák köpdösték
habzó tajtékukat

egy kapualjban vacogtál
arcodon isten könnye ragyogott
s a neonreklámok
hullámzó fénye csent rá
szikrázó szivárványokat

Németh Károly: Nézd, hogy kúszik...









Nézd hogy kúszik, lopakszik az este,
árva ágvégen csüng a határ,
nyomában hűs borzongás, kifeslve,
ónos köd csíkja hajadra száll.

Meglep-e hűs, szállongó pernyéje,
selymes fosztódása, ahogy karollak,
szökken a csönd, alig-libbenése,
hang-zümmögése összetorlozódnak.

Halk neszezése épp hogy érint,
messzi fák kontúrjai árván állnak.
egy apró bogár fénye kacéran int,
édes málna ízét érzem a szádnak.

Percek szisszenése, mozdulatlan órák
el nem haló elegyébe vegyül,
valami ilyesmi lehet a boldogság,
hallod, ahogy az idő elszenderül?!

A sötétség lágy pillái szemeregnek,
mint éjszaka végtelenjét, úgy takarlak,
rád terítem bársonyát a szónak: - szeretlek,
örök őrizői leszünk alvó madaraknak.

Fischer Mária: Augusztusban ... - és ...

            (H. A. emlékére) 

Augusztusban
tücsökzenére őszül a nyár
a holdkorong körül.
Foszforeszkál a félelem.

Mezítláb indulunk.

Megyünk
a harmatos legelőn
- lelkek csapásain -
levegő nélküli erdők felé.

Hosszú az út.

Van úgy,
megáll ősszel a láb alatt
a híd -,
és nem köt össze senkit semmivel.

Szűcs Balázs Péter: Indulás




Reginának hívnak. Azért hívnak így, mert a szüleim így neveztek el. Anyu és
apu a szüleim. Anyu szerint szépséges kislány vagyok, és apu szerint is.
       Egy nagyváros szűk utcájában élünk, s a családom olyan, mint a többi
család az utcában. Nem nagy és népes a családunk, anyával, apával és egy
hűséges kutyával élünk egy magas ház második emeletén.
       Mindenem megvan, szép ruhák, játékok, egyebek.
       Valamivel alacsonyabb termetű vagyok, mint a többi kislány. A szüleim
szerint azon nem lehet csodálkozni, hogy nem keresem a fiúk társaságát, de
az már különösebb, hogy a lányokkal sem töltök együtt túlzottan sok időt.
Az iskolában a szüneteket szeretem a legkevésbé. Leginkább egyedül szeretek
lenni, a hosszú folyosókon sétálni, a konyhában üldögélni, vagy korán reggel
a vöröslő napot figyelni, amint épp felkel, lassan, méltósággal. Szeretek az
okos kutyánkkal játszani.
       Az emberek nagyra tartják a fegyelmezettséget és a szelíd viselkedést
kiváltképpen dicséretesnek tartják. Én pedig fegyelmezett vagyok és szelíd.
Anyu és apu megtanítottak rá, hogy figyelmes és kedves legyek, és én az is
vagyok, olyan lány, aki ha azt hallja, hogy az iskolában egy osztálytársa
megbetegedett, azonnal meglátogatja. De nem maradok ott sokáig.
       Nagyon szeretem a fákat és a felhőket, de félek a madaraktól. A fák
szépek, a felhők kedvesek, de a madarak furák. Én pedig mindentől félek,
amit furának tartok.
       Régebben annyira szerettem a meséket és történeteket, hogy minden
reggel három mesét kellett nekem felolvasni, este pedig négyet, lefekvés
után. Amióta megtanultam olvasni, már magamnak olvasok. Legjobban a
tündérekről szeretek olvasni, mert a tündérek jók. A kedvenc tündéremnek
hosszú fekete haja, kék köpenye, megnyerő tekintete és különösen
rokonszenves mosolya van.
       A tündéreken kívül a varázslás is érdekel még. Szeretnék megtanulni
varázsolni, hogy tudjam, hogyan kell egy dologból valami mást csinálni,
mondjuk, hogy hogyan lehet labdává változtatni egy sapkát. És ez anyunak
is tetszene. Meg apunak is.
       De most mennem kell, mert sétálni megyünk, s a kutyát is visszük.
Remélem, ma is sok felhő lesz az égen. Most indulok.