Utassy József: Erőforrás

Ha nem az enyém 

ha le kell majd mondani róla 

akkor kinek a javára mondok le én 

kié a naprendszer harmadik bolygója 

ha nem az enyém

Utassy József: Hol ifjúságod tűnt el

Hol ifjúságod tűnt el, 

fekszel hanyatt a fűben. 

Hatalmas fellegárnyban, 

heversz az elmúlásban. 

Villanydrót-kotta-hangok 

a fecskék, vadgalambok. 

Dúdolod őket halkan. 

Suhanc vagy. Halhatatlan.

Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus

Uram, ki vagy Te?
Szigorú apám?
Vagy szerető anyám vagy?
Aki a Mindenséget szülte meg?
Maga a Mindenség?
Törvénye, mely irányít?
Életet teremtettél, hogy visszavedd?
Teremtőm-e, vagy én alkottalak
Megosztani magányom és felelősségemet?

Isten! Nem tudom, hogy ki vagy,
De Tehozzád kiáltok gondjaimban,
Félek magamtól, embertársaimtól!
Lehet, hogy nem érted szavaimat,
De hangjaim szótalan is elérnek.

ELSŐ IMA: ISTEN

Uram!
Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,
És a Mindenség a Te lakhelyed.
Saját képemre formáltalak Téged,
Így lettél gonosz, irigy és hiú,
Dicséretre és áldozatra vágyó,
Ki megbosszulja kis vétkeimet,
Azt kívánod, Neked építsem házadat,
Míg embertársaimnak se étke, se lakása.

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés
Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom
Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.

MÁSODIK IMA: A VEZETŐK

Uram!
Vezetőket választunk, hogy vezessenek minket,
S Neked szolgákat adunk, Téged szolgáljanak.

De a vezetők nem Hozzád vezetnek,
Békét óhajtó, néma hangunkra nem figyelnek,
Hatalomtól megszálltan űznek emberre embert,
S a Neked adott szolgák már nem Téged szolgálnak,
A hatalmat szolgálják, és megáldják a fegyvert,
Amellyel kínoznak, ölnek a Te nevedben.

Isten!
Oly vezetőket adj, akik a Te szolgáid,
Akik Hozzád vezetik, békében vezetik
Az emberhez az embert.

HARMADIK IMA: A SZÍV ÉS AZ ELME

Uram! Adtál szívet szeretni, szomjazni szeretetre.
Elmét, hogy gondolkodjunk és alkossunk vele.

S én betöltöttem szívem félelmes gyűlölettel,
És a szív az értelmet, hogy megépítsen szörnyű,
Gyilkos szerszámokat.

Széttörni a világot, magam, s társaimat,
Megrontani az élet megszentelt anyagát.

Isten! Tisztítsd meg szívemet, értelmemet emeld fel,
Testvéreimnek testvére legyek.

NEGYEDIK IMA: ENERGIA ÉS SEBESSÉG

Uram!
Az anyag titkos erőit feltártad előttünk,
Hogy nehéz munkánk könnyítsd s felemeld életünk,
Hangunknál sebesebben tanítottál utazni,
Hogy embertől embert ne válasszon el a távol.
Mi kínálódva bombákba préseltük az erőt,
Hogy a föld messzi sarkaiba repüljön,
Nyomort és pusztulást hozzunk az emberekre,
Felperzseljük a földet, hogy üresség legyen.

 Isten! Ne engedd, hogy ledöntsem az élet templomát,
Hadd, hogy tudomásommal magasztaljam a létet,
Legyen rövid életem méltósággal teli.

ÖTÖDIK IMA: A FÖLD

Uram!
Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk,
Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe,
Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod,
Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.

Mi meg azért ássuk ki a kincseket, hogy
Elherdáljuk félelmes, pusztító eszközökre,
Leromboljuk velük, mit mások építettek,
És végül ellenünk forduljanak.

Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk,
Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid,
Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen
A jólét, boldogság és a harmónia.

HATODIK IMA: A GYERMEKEK

Uram!
Elválasztottad a férfit s a nőt, hogy kölcsönös keresésben
A lélek legmélyebb húrjain a legmagasabb harmónia szóljon.
E keresésből jönnek gyermekeink, a kedves gyermekek,
Hozzánk fordulnak tisztán, tapasztalatlan.

S én gyűlölettel, félelemmel, előítélettel töltöm elméjüket,
Bunkeremben az élet sötétjét, hiábavaló törekvést tanulnak,
S ha felnőnek, nemes tettekre készen
Módszeres gyilkosságra késztetem őket,
Erkölcs nélkül leélni legszebb éveiket.

Isten! Mentsd meg a gyermekeimet,
Mentsd meg értelmüket,
Hogy romlásom ne ronthassa meg őket,
Mentsd meg életüket,
Hogy a másra fogott fegyver ne őket érje,
Szüleiknél jobbak lehessenek,
Hogy majd felépíthessék saját világuk,
Szép, tiszta, méltányos, jót akaró világot,
Hol béke és szeretet uralkodik
Örökké.

Beney Zsuzsa fordítása

Utassy József: Hit és valóság

A vágyam: Valóság! 

Hitem még csak álom. 

De tudom és remélem, 

hogy a Valóságban 

egyszer megtalálom.

Dobozi Eszter: kérni-kérni-kérni

hogyan szólhatnék Hozzád,
Te, Szólíthatatlan,
így-úgy mégis beszélek én,
ily s oly fabrikált nevekben
vélem elérni Orcád
ám dicséretedre szánt perceimben
rest vagyok én az áhítatra
mert szólásra kimért
és szűkre szabott az én időm
nem maradt erőm nekem
a Te magasztalásodra
mert csak kérni-kérni-kérni
sürget a kifogyhatatlan sóvárgás
hogy segítsd, oltalmazd
tartsd meg és emeld ki
fájdalmaikból a fájókat
a megszomorítottak fejére
hozz vigasztalást
és tápláld kicsit a szűkölködőket
mert annyi a baj és annyi a bajba jutott
hogy megszámolni se volna mód
ki mindenekért vagyok színed elé járuló
hogy elősoroljam Ábeltől Zsuzsannákig
a megkínzottak, elveszettek
árvák és elfeledettek seregletét hét nap,
hét éjjel egybeszakítva is kevés
a magam keserve pedig
amúgy is ráadás volna minderre csak
ha lenne perc ezért
akkor se nyílna föl már a szám
s ha van, a Te könyörületed
a sokasággal talán
engem is magával sodor
így kérlek ódon fohászkodással
ne hagyd el a Terád szorulókat
ne veszejtsd el az elveszendőt
és hallgass meg engem őhelyettük

Lányi Sarolta: Leégés

Sírni szeretnék - s a szemem száraz,
Mint kiapadt kút árva gödre.
Szomorú ez a szem mindörökre.

Szólni szeretnék - s hallgatok inkább.
A legszebb szó is üresen kong
S nem zengi el, mit a lélek mond.

Szeretni szeretnék - de elment a vágy már.
Nem hevít többet a régi szent láz.
Üres a szívem, mint leégett ház.

Áprily Lajos: Tavaszodik, I

Sáncban a hóviz könnyü hajót visz, 

füstöl a fényben a barna tető. 

Messze határba 

indul az árva, 

lenge madárka: billegető.  

Titkon a Bükkben

moccan a rügyben 

- mint csibe héjban - kandin a lomb, 

s mintha a róna 

kedve dalolna, 

úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.  

Indulok. Értem. 

jól tudom: értem, 

értem üzenget a zsenge határ: 

"Szíved, a bomlott, 

ócska kolompot hozd ide,

hozd ide, hozd ide már!"

Mezey Katalin: Akinek álom

Akinek álom nem jön a szemére,
egész éjszaka fáradtan forog,
először érti meg, magas a Kereszt,
alatta zúgva sötétlik a föld.
Hajnali hír jön, torkaszakadtan
kukorít a kakas,
kigyullad az ég és lángba borul.
Tündöklik a Nap.

Utassy József: Utóirat

A városnak szélén, 

hol véget érnek a házak, 

van a kolostor. 

A világnak végén, 

ahol véget érnek a szavak: 

ragyog az Ige! 

Mezey Katalin: Lábnyomok

A friss hóban mély macskalábnyomok,
a tekintetem az ablakig vezették.
Egy fiatal házaspár lakott itt azelőtt,
ezt a vadóc kandúrt is megszerették.
Nyolc éve múlt? És a macska máig
számon tartja, hogy jók voltak hozzá,
simogatták, naponta megetették,
és jön, hogy hátha itt találja őket.
Mi emberek sokszor már napok múlva
sem emlékszünk, hogy ki tett jót velünk.
Talán ezért kuszák lábnyomaink:
azt sem tudjuk, hogy mit keresünk.

Kiss Benedek: Prédikáció 2011 karácsonyán

Jézus nem gitározott,
nem orgonált,
hanem az édes
világhárfán játszott.
Érzelmes és kegyetlen dalokat.
Belérettent és követte, aki hallgatta,
elragadtatott lett tőle,
vagy felháborodott, mint a zsidó papság.
Vajon ma nem feszítenék meg Jézust?
Vajon mit szólnának a papok
s a mai farizeusok,
ha Jézus testi-lelki valóságában
megjelenne köztünk?
Bizony, sokan futnánk mi, emberek
igazságai elől.
De azért szüless meg, kis Jézus, ma éjszaka is,
szegény emberek és hajléktalanok kérik,
kik megváltásra várnak.
Bizony, sokan vagyunk mi.
És elszaporodtak nagyon a kufárok is,
kik áruikat drágán adják,
s bagóért veszik meg lelkünk.
Talán találnál tizenkét apostolt is,
de sok hívet, szívet, tanítványt bizonyosan,
kik nem csak kenyérre éheznek,
hanem balzsamos mennyei szóra,
ami embervoltukat nyilvánvalóan igazolja.
Követnének, istenítenének,
óriás falka követne,
s aztán a zsiványság és manipuláció szavára
megint Barabbást kiáltanának.
S te kezdhetnéd elölről a feltámadást,
és az evangelizációt.

Egyed Emese: Gyűrűk a vízen

Tudod, hogy szép dalok születtek hozzád,
hogy suttogásom bányasípok rejtik,
rejtőző sókristályok visszhangozzák. –

Tudod, hogy nincs remény se, nincs tavasz se,
hogy álmok féltve őrzött álma vagy te,
s hogy sóvárogva vágyom
hozzád

Egyed Emese: Mintha

Azt mondta: holnap.
Holnap.
Víz mélyén gyöngyök.
Fölragyognak.
holnap         
         mintha                   
                   szó
Zuhogásban.

Kedvesem színarany palástban!
Kedvesem bársony-
feketében.

Kar-
nyúj-
tás-
ra.

Csak el nem érem.

Sebestény-Jáger Orsolya: Mint betemetett utakon a tél...

Mint betemetett utakon a tél,
egy messzi gyermekkori tájon,
mormolom magamnak vándor utamon,
ha mégis kimondanám – hangosan – ne fájjon:

Én eldobnám tükreid, mert ugyanannak látlak:
Fehér szirom vagy egy örök almafán.
S neved suttogják a szétszaladó évek,
a legszebbet, az elsőt. Édes jó Anyám.

Trausch Liza: Bűnvetés

 "Mert aki vet az ö testének, a testből arat veszedelmet." Galata 6,8a  

Egy asszony panaszolta: Hallod, hogy beszél velem a lányom? Azt mondtam: hallom. Pontosan úgy, ahogy te beszéltél az anyáddal. A saját eljárásunkban részesülünk. "Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7,2b). Csak egy kicsit megrázottan. Mindent visszakapunk. Mert aratás nem csak az ítéletkor lesz, hanem már itt is. Ahogy beszéltél a szüleiddel, úgy beszélnek majd veled a gyermekeid. Olyan türelmetlenül, olyan könyörtelenül, olyan rendreutasítóan, ahogy tőled hallották. Mindent visszakapunk, mert nő a vetés. Gondolj arra, hogy beszéltél sokszor az anyósoddal, amikor forgattad a betegágyon. Nem törődtél vele, hogy az neki fáj. Valaki mondta, hogy mindent megcsináltam neki. Na de hogyan? Érezte szegény, hogy mennyi bajt csinál neked, hogy legjobb volna már nem lenni. Egyszer te is foroghatsz még az ágyban. Hiába mondod, hogy egyik gyerekemnél sem akarok megöregedni. Ha valaki megsért, jönnek a magadat igazoló gondolatok. Megtelik a szíved hirtelen haraggal, keserüséggel. Tudod, hogy ki megy bele tönkre? Saját magad! A gyűlölet belül rág. Egy spártai kisfiú rókát lopott. Megfogták, de ő azt mondta: Nincs nálam. Ott volt az ingében, és a róka belemart a lelkébe. A harag beléd mar! Tovább faggatták a fiút, de újra csak azt mondta: Nem láttam, nincs nálam. A róka mindig beljebb mart, egészen a szívéig, és átharapta. Valaki járt ezen a földön, Aki gyógyulást, szabadítást vetett. Soha semmi mást! És aratott könnyet, vért, ostort, töviskoronát, keresztet. Mert Ő bűneid büntetését aratta.     

Forrás: Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből