Mezey Katalin: Ha szegényen, ha gazdagon

 (József Attila változat) 

Adj emberséget az embernek,
mert élete nem filmszerep,
amit, ha egyszer eltévesztett,
még másodszorra jó lehet.

Ne járjon a világban kábán,
önmagától mámorosan,
tanítsd: álljon a maga lábán,
és tudja, Isten merre van.

Ne rázza öklét s szórja átkát,
mert szegénynek látja hazáját.
(Lelépek, én ezt itt hagyom!)

Ha szegényen, ha gazdagon,
ne legyünk könnyű préda, gyarmat:
adj magyarságot a magyarnak!

Nemcsák Károly

       „ Én mindig csodáltam a költőket, azért is, mert sokszor éreztem, hogy megfogalmazódik bennem valami és én azt nem tudom olyan szépen szavakba önteni, mint egy költő teszi mindezt. Közben azt is érzem, hogy bennem vannak ezek a gondolatok, de ahogy azokkal a jelzőkkel, azokkal a gondolatmenetekkel, amikkel egy-egy költő helyre tud rakni bennem egy gondolatsort, azzal nagyon jó együtt lenni.”

Oláh András: szerelmeink

többnyire kiesnek emlékezetemből
a legszürreálisabb álmok is
de az a vacogós hajnal
folyton visszatolakszik
ilyenkor asztmatikus fuldoklásban
vergődve keverlek fájdalmaimhoz
nem tudom hány élet kell egy szerelemhez
mennyi alázat titok és önfeladás
de önfeladás-e reggelente
újracsomagolni a vágyat
tudomásul venni a hiányt
keresni bátorságot a hűséghez
ami erősebb a kopottas múlt
minden szerelmi hazárdjátékánál
ahol mindig van egy titkos ösvény
és vannak szavak amik beléd gravírozódtak
ez nem gyengeség nem kiszolgáltatottság
inkább valami szétbonthatatlan
egymásba gabalyodás
amiből egy jut egy életben
s amiben ha megcsörren a telefon
tudod hogy ő lesz az
és minden lélegzetvétel
félreérthetetlenül az ő illatát hozza
elég egy mondat és megszűnik
a hidegfrontos fejgörcs
elég egy szó és új vádalku köttetik
s előcsoszog az a félszeg mosoly is
amely egy szempillantás alatt felissza
a tikkadt lelket kísértő szomjúságot

Biblia

  „ Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 

(1Kor 2,9)

Fenyvesi Ottó: (Elfeledett helyek: Brazília)

Hosszú az idevezető út.
A nyomorúság lakozik errefelé.
A régiek meghaltak mind.
Kapkodjuk csak a fejünket.
Érkeznek a részletek ezerrel.
Látjuk a horizontig beretvált,
sík bácskai semmiket.
Elhagyott tanyák, összedőlt istállók.
A távolban sötét felhők tornyosulnak.

Szerbül Bagremovo, magyarul Brazília.
A környékbelieknek Brazi.
Nem messze van ide Topolya.
Vályogház is van, több. Az egyik
udvarán egy kiszuperált lakókocsi.
A kertben nincsenek madárijesztők.
Egy kis vetemény. Uborka, dinnye.
A lomb között almák függnek,
amolyan férfiúi jelképként.

Templom sincs már a faluban.
A bolt bezárt. A kocsma is félig.
Előtte áll két aggastyán,
cigarettával kínálják egymást.
Már mindent megbeszéltek,
néznek a semmibe.
A postást várják.
Csubrilovity Milorád, a szomszéd faluból jön.
Biciklivel és a nyugdíjjal. Fején tányérsapka.
indig a foga fáj. Senki se tökéletes.

Ez itt Brazi. Nem vagyunk
a világhálón. El vagyunk felejtve.
Hozzánk hűtlen lett mindenki.
Mi meg vagyunk csalatva.
Tudja, felénk nem úgy van az,
hogy csak felnyúlunk a levegőbe,
és hopp ott repül egy kis boldogság,
lekapjuk, és nézegetjük.
Mi nem emlékszünk ilyesmire.

Hosszú az idevezető út. Akácos.
Azt beszélik, valamikor nagyon régen
a falu apraja-nagyja nekiindult az óceánnak.
De aztán visszafordultak, nem jutottak el Brazíliába.
Mi már nem emlékszünk semmire.
Hagyjuk a régieket. Nyugodjanak békében!
Úgyis utat talál magának az elkeseredés.
Tudja, nem lehet ezt csak úgy, mindentől
függetlenül értelmezni. Olyan rég volt!

Talán a Julis néni, a legidősebb asszony a faluban.
Ő tud egy-két dolgot, amit még kell,
de neki is véges az emlékezete.
Ő még látta a kakastollas csendőröket,
ahogy elvonultak Bogaras felé.
Másnap megérkeztek az orosz csapatok.
Látja, így voltak valaha a dolgok.
Béke, háború. Béke, béke,
aztán megint háború.

Utassy József: Erőforrás

Ha nem az enyém 

ha le kell majd mondani róla 

akkor kinek a javára mondok le én 

kié a naprendszer harmadik bolygója 

ha nem az enyém

Utassy József: Hol ifjúságod tűnt el

Hol ifjúságod tűnt el, 

fekszel hanyatt a fűben. 

Hatalmas fellegárnyban, 

heversz az elmúlásban. 

Villanydrót-kotta-hangok 

a fecskék, vadgalambok. 

Dúdolod őket halkan. 

Suhanc vagy. Halhatatlan.

Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus

Uram, ki vagy Te?
Szigorú apám?
Vagy szerető anyám vagy?
Aki a Mindenséget szülte meg?
Maga a Mindenség?
Törvénye, mely irányít?
Életet teremtettél, hogy visszavedd?
Teremtőm-e, vagy én alkottalak
Megosztani magányom és felelősségemet?

Isten! Nem tudom, hogy ki vagy,
De Tehozzád kiáltok gondjaimban,
Félek magamtól, embertársaimtól!
Lehet, hogy nem érted szavaimat,
De hangjaim szótalan is elérnek.

ELSŐ IMA: ISTEN

Uram!
Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,
És a Mindenség a Te lakhelyed.
Saját képemre formáltalak Téged,
Így lettél gonosz, irigy és hiú,
Dicséretre és áldozatra vágyó,
Ki megbosszulja kis vétkeimet,
Azt kívánod, Neked építsem házadat,
Míg embertársaimnak se étke, se lakása.

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés
Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom
Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.

MÁSODIK IMA: A VEZETŐK

Uram!
Vezetőket választunk, hogy vezessenek minket,
S Neked szolgákat adunk, Téged szolgáljanak.

De a vezetők nem Hozzád vezetnek,
Békét óhajtó, néma hangunkra nem figyelnek,
Hatalomtól megszálltan űznek emberre embert,
S a Neked adott szolgák már nem Téged szolgálnak,
A hatalmat szolgálják, és megáldják a fegyvert,
Amellyel kínoznak, ölnek a Te nevedben.

Isten!
Oly vezetőket adj, akik a Te szolgáid,
Akik Hozzád vezetik, békében vezetik
Az emberhez az embert.

HARMADIK IMA: A SZÍV ÉS AZ ELME

Uram! Adtál szívet szeretni, szomjazni szeretetre.
Elmét, hogy gondolkodjunk és alkossunk vele.

S én betöltöttem szívem félelmes gyűlölettel,
És a szív az értelmet, hogy megépítsen szörnyű,
Gyilkos szerszámokat.

Széttörni a világot, magam, s társaimat,
Megrontani az élet megszentelt anyagát.

Isten! Tisztítsd meg szívemet, értelmemet emeld fel,
Testvéreimnek testvére legyek.

NEGYEDIK IMA: ENERGIA ÉS SEBESSÉG

Uram!
Az anyag titkos erőit feltártad előttünk,
Hogy nehéz munkánk könnyítsd s felemeld életünk,
Hangunknál sebesebben tanítottál utazni,
Hogy embertől embert ne válasszon el a távol.
Mi kínálódva bombákba préseltük az erőt,
Hogy a föld messzi sarkaiba repüljön,
Nyomort és pusztulást hozzunk az emberekre,
Felperzseljük a földet, hogy üresség legyen.

 Isten! Ne engedd, hogy ledöntsem az élet templomát,
Hadd, hogy tudomásommal magasztaljam a létet,
Legyen rövid életem méltósággal teli.

ÖTÖDIK IMA: A FÖLD

Uram!
Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk,
Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe,
Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod,
Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.

Mi meg azért ássuk ki a kincseket, hogy
Elherdáljuk félelmes, pusztító eszközökre,
Leromboljuk velük, mit mások építettek,
És végül ellenünk forduljanak.

Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk,
Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid,
Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen
A jólét, boldogság és a harmónia.

HATODIK IMA: A GYERMEKEK

Uram!
Elválasztottad a férfit s a nőt, hogy kölcsönös keresésben
A lélek legmélyebb húrjain a legmagasabb harmónia szóljon.
E keresésből jönnek gyermekeink, a kedves gyermekek,
Hozzánk fordulnak tisztán, tapasztalatlan.

S én gyűlölettel, félelemmel, előítélettel töltöm elméjüket,
Bunkeremben az élet sötétjét, hiábavaló törekvést tanulnak,
S ha felnőnek, nemes tettekre készen
Módszeres gyilkosságra késztetem őket,
Erkölcs nélkül leélni legszebb éveiket.

Isten! Mentsd meg a gyermekeimet,
Mentsd meg értelmüket,
Hogy romlásom ne ronthassa meg őket,
Mentsd meg életüket,
Hogy a másra fogott fegyver ne őket érje,
Szüleiknél jobbak lehessenek,
Hogy majd felépíthessék saját világuk,
Szép, tiszta, méltányos, jót akaró világot,
Hol béke és szeretet uralkodik
Örökké.

Beney Zsuzsa fordítása

Utassy József: Hit és valóság

A vágyam: Valóság! 

Hitem még csak álom. 

De tudom és remélem, 

hogy a Valóságban 

egyszer megtalálom.

Dobozi Eszter: kérni-kérni-kérni

hogyan szólhatnék Hozzád,
Te, Szólíthatatlan,
így-úgy mégis beszélek én,
ily s oly fabrikált nevekben
vélem elérni Orcád
ám dicséretedre szánt perceimben
rest vagyok én az áhítatra
mert szólásra kimért
és szűkre szabott az én időm
nem maradt erőm nekem
a Te magasztalásodra
mert csak kérni-kérni-kérni
sürget a kifogyhatatlan sóvárgás
hogy segítsd, oltalmazd
tartsd meg és emeld ki
fájdalmaikból a fájókat
a megszomorítottak fejére
hozz vigasztalást
és tápláld kicsit a szűkölködőket
mert annyi a baj és annyi a bajba jutott
hogy megszámolni se volna mód
ki mindenekért vagyok színed elé járuló
hogy elősoroljam Ábeltől Zsuzsannákig
a megkínzottak, elveszettek
árvák és elfeledettek seregletét hét nap,
hét éjjel egybeszakítva is kevés
a magam keserve pedig
amúgy is ráadás volna minderre csak
ha lenne perc ezért
akkor se nyílna föl már a szám
s ha van, a Te könyörületed
a sokasággal talán
engem is magával sodor
így kérlek ódon fohászkodással
ne hagyd el a Terád szorulókat
ne veszejtsd el az elveszendőt
és hallgass meg engem őhelyettük

Lányi Sarolta: Leégés

Sírni szeretnék - s a szemem száraz,
Mint kiapadt kút árva gödre.
Szomorú ez a szem mindörökre.

Szólni szeretnék - s hallgatok inkább.
A legszebb szó is üresen kong
S nem zengi el, mit a lélek mond.

Szeretni szeretnék - de elment a vágy már.
Nem hevít többet a régi szent láz.
Üres a szívem, mint leégett ház.

Áprily Lajos: Tavaszodik, I

Sáncban a hóviz könnyü hajót visz, 

füstöl a fényben a barna tető. 

Messze határba 

indul az árva, 

lenge madárka: billegető.  

Titkon a Bükkben

moccan a rügyben 

- mint csibe héjban - kandin a lomb, 

s mintha a róna 

kedve dalolna, 

úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.  

Indulok. Értem. 

jól tudom: értem, 

értem üzenget a zsenge határ: 

"Szíved, a bomlott, 

ócska kolompot hozd ide,

hozd ide, hozd ide már!"

Mezey Katalin: Akinek álom

Akinek álom nem jön a szemére,
egész éjszaka fáradtan forog,
először érti meg, magas a Kereszt,
alatta zúgva sötétlik a föld.
Hajnali hír jön, torkaszakadtan
kukorít a kakas,
kigyullad az ég és lángba borul.
Tündöklik a Nap.

Utassy József: Utóirat

A városnak szélén, 

hol véget érnek a házak, 

van a kolostor. 

A világnak végén, 

ahol véget érnek a szavak: 

ragyog az Ige! 

Mezey Katalin: Lábnyomok

A friss hóban mély macskalábnyomok,
a tekintetem az ablakig vezették.
Egy fiatal házaspár lakott itt azelőtt,
ezt a vadóc kandúrt is megszerették.
Nyolc éve múlt? És a macska máig
számon tartja, hogy jók voltak hozzá,
simogatták, naponta megetették,
és jön, hogy hátha itt találja őket.
Mi emberek sokszor már napok múlva
sem emlékszünk, hogy ki tett jót velünk.
Talán ezért kuszák lábnyomaink:
azt sem tudjuk, hogy mit keresünk.