Ki vagyok én?
Ami vagyok, alaktalan
folyna szét valami halálban,
de véletlen formát találtam
s most élek külön és magam.
Testem, szegény,
te vagy a teremtő edény,
aki egykor kimeritettél
a semmiből és segitettél,
hogy legyek a sok én közt én is Én.
Ami vagyok,
te vagyok, lábam és kezem,
te vagy a munkás és a hordár,
szegény testem, mindig te voltál
egyetlen szövetségesem,
és ha a sok
nyomorban lelkem megfutott
s nem voltam már csak akarat-roncs,
szétvert gyötrődés, – drága abroncs,
te megtartottál s ma is egy vagyok.
Testem, hazám,
te vagy egyetlen birtokom,
te vagy a földem és az ország,
értem verejtékezik orcád,
sebeid sírva csókolom,
mert igazán
eggyebb vagy velem, mint anyám,
otthon, gép, erő, munka, gyár vagy, –
testem, nyomorult proletár vagy
s ha van, te vagy, csak te vagy a hazám.
Testem, szegény, a lélek érted mit tehet?
Nagyon önző és gőgös úr
a lélek, de úgy rádszorúl,
hogy fájni sem tud nélküled.
Testem, szelíd
kihasznált állatom, szegény,
akit még én is üldözök,
a sok-sok idegen között
ki sajnáljon meg néha, ha nem én?
Megköszönöm,
hogy tüzes és jeges nagy útban
szolgáltál és adtál ruhát
és annyi ezer éjen át
vigyáztál rám, amig aludtam;
megköszönöm jóságodat,
hogy a robotok s hadak élén
jártál, míg pára lelkem élt,
és siratlak, hogy mindezért
oly rútúl fogsz bünhődni a végén.
