Gérecz Attila: Szeretlek

Szeretlek, 

mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom; 

mert sápadt hangom mosolygássá 

aranylik éjjel a szádon.  

Szeretlek, 

mert káromlásos, sajgó Istenhitem 

hajnallá szépül, szivárványa 

törik meg könnyeiden.  

Szeretlek, 

mert pogány gúnyom tiport minden csodán, 

s te szád égő kelyhével nyújtod 

legfájóbb úrvacsorám.  

Szeretlek, 

mert szemed kékjét szívemig ölelted, 

mert feloldoztál, s elképzeltem a lelkem és 

a lelked…  

Szeretlek, 

mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva, 

mert betakarsz, s mert emlékeztetsz 

egy szelíd elmúlásra.

Gérecz Attila: Így bocskorosan

Így bocskorosan úgy-e megnevettek, 

hogy márványt törni hegynek indulok? 

A számon pimasz mosolygás a jelszó, 

füttyöm csibészes: én is feljutok!  

Nincs tömött zsákom s hegymászó botom, 

segítő kezet tán egy társ sem ad, 

de vihart-oldó déli szél kölyökfejemre 

borzol lágy barackokat!  

S a hegytetőn majd minden mezt lehántva, 

én is kacagva szélnek öltözök, 

karjukra fűznek mind a fénynyalábok 

s eltáncolunk a fejetek fölött!  

Így bocskorosan úgy-e megnevettek, 

hogy márványt törni hegynek indulok? 

A számon pimasz mosolygás a jelszó, 

füttyöm csibészes: én is feljutok!

Weöres Sándor: Találkozás egy teljes-emberrel

Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermekmenhely berendezésére.  

Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettől százfélét akarnak.  

Megszólítottam: Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: „Egy, kettő, három… nyolc, kilenc”, aztán sajátmagára mutatott: „tíz”. Őneki már csak poggyász volt a saját teste is.  

Ez az együgyű, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve.

Nagy Péter: Kész…

„Elvégeztetett!” (Jn 19,30)

Kész vagyok! Ez egy nagy bejelentés. Szinte kiáltja a gyermek a szülőnek, mikor egy játékkal éppen elkészül és önfeledten örül neki: Kész vagyok. A szülő meg sokszor azt sem tudja, miért olyan nagy dolog befejezni egy játékot, amivel tegnap is játszott, meg minden bizonnyal holnap is fog.  

Kész vagyok! Ez egy nagy bejelentés. Megkönnyebbülve sóhajt fel a diák, amikor végére ér a dolgozatnak és a legjobb tudása szerint nem hiányzik semmi belőle. Amit tud, az ott van benne. Aztán majd kiderül…  

Kész vagyok! Ez egy nagy bejelentés, amikor a munkás ember befejezi aznapi vagy éppen élete munkáját. Megkönnyebbülve, vagy már megfáradtan mondja: kész vagyok. Elértem, megcsináltam. Vagy talán teljesen kiégve, lemerülve mondja: kész vagyok, nem bírom tovább. S nincs tovább.  

Jézus a kereszten inkább ez utóbbi esethez hasonlít, annak is a végéhez. Megfáradt, kimerült, meghalt… egy élet műve véget ért ott a kereszten.  

De hallgasd csak, ahogy Ő mondja: elvégeztetett. Ez nem a „nem bírom tovább” sóhaja, de még csak nem is a megfáradt, végigdolgozott élet utolsó lehelete. Ez nem Jézus nyugdíjának első szava. Ez az Élet szava! Egy nagy bejelentés: kész vagyok! Beteljesítettem. Ott van benne minden, amit az Atyám kért! Az utolsó csepp véremig! Az én legjobb tudásom szerint és ez elég a bocsánathoz a Te bűneidért! Ennél többet nem kér az Atya! Jézus, a gyermek, az Egyszülött Fiú üzeni az apának, az Atyának: kész vagyok! 

S az Atya jön, szíve tele embertelen szomorúsággal, mert az Egyetlen Embert keresztre szegezte az istentelen ember.  Az Atya jön, s 3 nap döbbent csönd után azt mondja: „elfogadom Fiam! Elfogadlak gyermekem.” Ez utóbbit már Neked, nekem mondja. Mert ott a kereszten minden érettem elvégeztetett. 

Imádság:  Uram, köszönöm, hogy miattam, helyettem és érettem tetted!  Ámen. 

Forrás: Napi Ige és gondolatok

Benke László: A vérző Bárányhoz

Önként állok eléd, 

nézd fejem virágát 

szíveddel szemközt, 

emberi méltóságom 

előtted omlik semmivé. 

Vágyott emberarcom 

rég jó erőt sugárzott, 

de gyönge létemben már 

nem érem el jóságod. 

E teremtett világon 

mindig csak dolgoztam 

és mindig imádkoztam. 

Forrásom vagy, bennem élsz. 

Életszolgálatomban 

szeretni tőled tanultam, 

sorsom elfogadva 

bírom keresztem még. 

Közelebb az éghez 

ott kell majd fölállnom, 

te vérző Bárány, 

hol örök példád ég.

Trausch Liza: Erős alap

"Halld meg Jósua, te főpap: Ímé, bizony előhozom az én szolgámat: Csemetét!" Zakariás 3,8

 Aki az Úr előtt áll, azzal csodálatos dolgok történnek. Levetkőztetik, és tiszta ruhába öltöztetik. Enélkül senki nem lehet boldog. Amíg a bűn emészt, boldogtalan vagy. Isten előhozza Csemetét - a gyermek Jézust. Nem felnőttet, a testté lett gyermeket. Előhozta a betlehemi istállóba, jászolba. "Egy követ tettem le... erős alappal" (Ézs 28,16). A kő ez a gyermek - Jézus. őreá épül Isten országa. Rá építetted-e már az életedet? "Egy kövön hét szem." Ez az Isten-ember úgy lát, ahogy senki. Minden irányban mindent teljesen lát ezen a földön. Mindent ért. Benne van a teljesség! A teljes tudás, a teljes hatalom, a teljes szeretet ebben a Csemetében, ezen az egy kövön. "Én faragom annak faragványait, így szól a Seregeknek Ura." Jézus életét Isten keze vésővel faragta, véste. Isten nagyon mélyre tette ezt a követ - a jászolba. Az alapkövet mélyre kell tenni. Soha ne lázadjunk azon, ami velünk történik. Isten a 12 éves Jézust engedelmesnek faragta. Az, Aki maga az értelem volt, alárendelte magát szüleinek. Isten vésője mélyre vés a szülők szívében is. Meg kell érteniük, hogy ez a gyermek nem a miénk. Ezt a követ Isten faragja. Másnak faragja, mint amilyen a többi ember. Jézusnak egyetlen mozdulata nem volt önmagáért. Jézus arca beteget, bűnöst, nyomorultat szerető arc. Mûködik a véső! Az áruló tanítványnak Jézus azt mondja: Barátom. Szívéig ér a véső! Péter - akire az anyaszentegyházat akarta építeni - megtagadja. Isten addig faragja, amíg el nem hangzik: "Elvégeztetett!" "Eltörlöm a föld álnokságait egy napon." Nagypénteken!

Forrás: Trausch Liza Áhitatok minden napra c. könyvéből

Lev Tolsztoj

 

" Az emberek azt kérdezik: mi lesz a halál után? Erre így kell felelni: ha te nem csak szájaddal, hanem szívből mondod - legyen meg a te akaratod, ahogyan a földön, úgy a mennyben is - ez azt jelenti, ahogy ebben az ideiglenes létben, úgy az öröklétben is, neked gondolkodnod sem kell arról, mi lesz a halál után."

Kárász Izabella: Ima az utolsó éjszakán

Atyám, Te látod gyötrődésemet. 

Megpróbált szívvel tekintek fel Rád. 

Hozsánnát zengő nagy néptől idáig 

Könnyem öntözte e földnek porát. 

Köröttem csend van, alvó tanítványok. 

Olajfák fölött a hold megtörött. 

Hosszú az út még, amelyet kimértél – 

Meg kell halnom a két lator között.  

Szebenyi Judit: Nagycsütörtök

Elindul Jézus alázattal, tudván, mi vár majd rája, 

a keserves kereszt, a magány, a halál tusája. 

Alázattal megmossa tanítványai lábait ez este, 

szeretetét adva, példának jövő nemzetekért adta.  

Gyásznap Nagycsütörtök, készül adni magát 

arra, amit Atyja kért tőle, keserű kínokkal éli át. 

Ember, ne nevess e napon, mindegy, van-e hited 

vagy sem, tanulj és érezz kevés kis emberséget.  

Ez a nap az ő szenvedéseinek és feltámadásnak 

három napig tartó kezdete, Uram irgalmazz. 

Mindenkiért haltál, hogy mi élhessünk itt ma, 

kegyelmed óvjon, és annak szentsége az eltévedteket! 

Forrás: www.poet.hu

Jószay Magdolna: Nagycsütörtök reggele

Tinédzserek a buszon - 

biztostű a fülben, taréj a hajban, 

kora reggel, színesben, kihívón, 

áprilisi tíz fokban térdnadrágban. 

Poénkodnak, hangosak, 

mobilt nyomorgatnak, ám 

egy hallgatag. 

- Mi van, öcsém? - verik hátba. 

- Nagycsütörtök - válaszol amaz. 

- És akkor mi van? - kérdik, 

vállát megbunyózva. 

- Nem tudjátok? Ma kajált utoljára... 

Némaság áll be, elgondolkodnak. 

Ritka pillanata ez hétköznap hajnalnak. 

Megállónyi csend ül a sokaságban. 

- Hát igen, szegény... - sután egy válasz 

vet véget a zavart hallgatásnak. 

Még egy megálló tétova némaság. 

- Miértünk szenvedett, öcsém - 

szól egy másik, s csendben leszállnak.  

Forrás: www.poet.hu

Kiss Benedek: Te ország!

Te ország: 

országom, 

te kis haza – 

tízmilliónkból 

melyikünknek lesz igaza? 

Mert itt mindenki szaval, 

mindenki mindenhez ért, 

de milyen egy-utat válasszunk 

a holnapért? 

Milyen Péter-filléreket kell összeadnunk, 

hogy ha lehet 

– mert kell – 

mégis megmaradjunk? 

Csak ha ki-ki az izmát, 

tudását, 

emberségét a közösbe adja, 

lendülhetünk ismét 

magasba. 

Tudom: az önérdek 

s az övé, a boldogabb másé! 

A napi kenyér gondja, a 

„neki miért van és szabad” 

s a kétely, 

az örök Szent Tamásé. 

Ha akarjuk, 

az Úr mindenek ellenére velünk! 

S velünk a Nagy Természet, 

amivel galádmód rendelkezünk, 

s bízhatunk: 

nem jutunk pusztulásra, 

közösen épülhet fel 

Szent István új országa! 

Te ország: 

országom, 

te kis haza – 

tízmilliónkból 

melyikünknek van igaza?

Murányi Zita: hógolyó

a fehér védőpalást alatt elidegenedett a táj 

bokáig süppedtem a téli káprázatban 

a mindent megelőző fénnyel kelt birokra 

a hó ragyogása egy letört gally is angyalszárnyra 

emlékeztetett már nem kell várnom semmire 

itt minden perc egy majdnem beteljesülés 

hógolyót gyúrtam mintha isten kezében 

zárult volna össze a világkeletkezés.

Trausch Liza: Nem... nem

"A szeretet... nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt." 

1Korinthus 13,5b  

Gondolj arra, akit a világon a legjobban szeretsz. Nem szoktál vele szemben haragra gerjedni? Nem úgy van, hogy olyan hirtelen kemény szavakat tudsz mondani? Talán kegyetlen szavakat, ami fáj. Nincsenek-e indulatkitöréseid? Akkor ami benned van, az nem szeretet. "A szeretet nem rója fel a gonoszt." Az egyik fajta ember úgy haragszik, hogy hirtelen kitör, aztán elmúlik. Lehet, az a fajta vagy, aki nem mutat semmit, de nem tud megbocsátani. Felróvod! Tudjuk, mit jelent ez, hogy sok van a rováson. Valahol a szívünkben mindent felróvunk. Évtizedekre visszaemlékszünk. Tudod, mit imádkozol a Miatyánkban? Átkot magadra. Úgy bocsásson meg nekem Isten, ahogy én is az ellenem vétkezőknek. Mi lenne, ha Isten is azt mondaná: megbocsátok, de nem felejtek? Hány ember van, aki semmit nem mond, de belül morog, kedvetlen, megkeseredett. Úgy járkál, mint egy sértett királynő. Vegyék észre, velem nem lehet így bánni. A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt. Az nem szeretet, amikor úgy jársz otthon, hogy engesztelhetetlen vagy. A szeretet nem tesz ilyet. A szeretet megbocsát, mégpedig úgy, hogy "nem rója fel a gonoszt, nem gerjed haragra". Nem emlegeti, nem tör ki, szeret. Amikor beteszed a bögréket, mindig úgy teszed, hogy a szép oldalát fordítod kívül. Miért nem teszed ezt az emberekkel? Miért mindig a csorba oldalát fordítod kívül? Nézd a szép oldalát - van neki az is. Ne úgy állítsd magad elé, hogy azt lásd benne, ami rossz. A szeretet azt nézi, ami szép, ami jó, ami szeretnivaló. Azt látja meg újra és újra, és azért hálás Istennek.     

Forrás: Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből

A nap gondolata

Ne aggódj a holnapért, még nem létezik!   

Jász Attila: Télikert

                        Bertók László halálára 

Este előtt általában alkonyodik, 

egy gyenge kislámpa fényénél olvasunk, 

de nem muszáj, csak ha nagyon fáj 

valami, nem illeszkedik 

az elképzeléseinkhez 

a valóság, 

mész tovább, kérdésre kérdéssel válaszolsz 

még mindig, éjszakai világítótornyok 

villannak fel, 

jeleznek, 

folytonos kételkedések után fordulhatsz 

csak be a remény zsákutcájába, ahol végre 

önmagad lehetsz, feltűnik előtted 

egykori életed helyszíne, 

a télikert, ott várlak, verseidből odaképzelt körtefa, 

elálldogálunk csak némán, két magányos, 

műanyag kerti szék, 

aztán te hazamész, nem jössz már többet, 

esténként azért még várlak, végül pedig 

mint a kerti szék elöregedett karfájára, 

ráfagy ágkezeimre lassan 

az emlékezet hava 

hajnalra.