Este előtt általában alkonyodik,
egy gyenge kislámpa fényénél olvasunk,
de nem muszáj, csak ha nagyon fáj
valami, nem illeszkedik
az elképzeléseinkhez
a valóság,
mész tovább, kérdésre kérdéssel válaszolsz
még mindig, éjszakai világítótornyok
villannak fel,
jeleznek,
folytonos kételkedések után fordulhatsz
csak be a remény zsákutcájába, ahol végre
önmagad lehetsz, feltűnik előtted
egykori életed helyszíne,
a télikert, ott várlak, verseidből odaképzelt körtefa,
elálldogálunk csak némán, két magányos,
műanyag kerti szék,
aztán te hazamész, nem jössz már többet,
esténként azért még várlak, végül pedig
mint a kerti szék elöregedett karfájára,
ráfagy ágkezeimre lassan
az emlékezet hava
hajnalra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése