Illyés Gyula: Szerelem

Mint egy dalba, dalba, úgy burkolom magam 

szerelmedbe és úgy sodortatom magam. 

Nevetve fordulok, ha egy-egy szögleten 

rámront az izmos szél, birkózni kezd velem.     

Lépek mint részeges, kit egy dallam visz és 

aki köré a bor egy régi nyárt igéz, 

nem állanék meg, ha tekintetemtől e 

hófedte hársfasor rügyezni kezdene.     

Járok habok gyanánt futó finom havon, 

mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom 

egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát, 

két kezemen maradt szerelmed illatát.

Arany János: Civilizáció

Ezelőtt a háborúban 

Nem követtek semmi elvet, 

Az erősebb a gyengétől 

Amit elvehetett, elvett. 

Most nem úgy van. A világot 

Értekezlet igazgatja: 

S az erősebb ha mi csinyt tesz,

 Összeűl és - helybehagyja.  

(1877 után.)

Tóth Árpád: Megváltozik...

Megváltozik szép lassan a világ, 

Szelíden, halkan elsötétül, 

Maholnap semmi se marad, 

Sok színéből, bolond tüzébül.     

Nem vonz már semmi messzeség, 

Nem szédít semminő magasság...     

Nem akarnak sírni a szemeim...

Áprily Lajos: Apámra gondolok

Kövön ülök az esti hűsre várva, 

a nyúló árnyékot figyelgetem. 

Visszagondolok rég-halott apámra, 

kinek korához már közeledem.   

Így ült, talán az árnyékot figyelve, 

a városvégen, korhadó padon. 

Megcsillapodva, sorssal nem perelve 

el-eltűnődött múlton, holtakon.     

Csodálkozott - mert nyolcvan volt az éve - 

az aggastyánná őszült gyermeken. 

És néha úgy nézett a messzeségbe, 

mint aki túlnéz már az életen.

Marina Cvetajeva: Egy az utunk

Fegyenc vagyok. Te jössz utánam,
fegyveres őr. A sorsod egy velem.
Egy az utunk a pusztaságban,
a puszta semmiben.

Tudod: már rég megcsendesedtem,
szememben sem látod a vad tüzet.
Csak addig a fenyőig oldj el engem!
Csak addig - nélküled!

Rab Zsuzsa fordítása

Szabó Katalin: Az igazán fontos emberek

      Az igazán fontos embereket nem mobiltelefonokról, csillogó autócsodákról, újságok vezércikkeiből ismerhetjük meg. Az igazán fontos emberekről nem szólnak riportok, neveiket sem ismerjük mindig. Csak mellettünk vannak..., elsuhannak az életünk lapjain át, és otthagynak maguk után néhány gondolatot, néhány mosolyt, néhány pontosan, a legjobb időben érkezett biztatást.     

      Ők azok, akik mögötted álltak, mint beteg, vagy katonatársak. Betakargattak, szelíden, némán segítettek, amikor megköszönni se tudtad. Nem is vártak érte köszönetet. Ők azok, akiknek csupán egy-egy mondatára emlékszel, de amikor ezek a mondatok eszedbe jutnak, mindig elönt a meleg hála. Talán az arcukat sem tudod felidézni már, talán a hangjukat sem. Csak a lényüket, amely elkísér, és óvón körbevesz egész életen át. Fogódzol a jószándékukba amikor nincs semmi más fogódzó, megkapaszkodsz abba a leheletnyi emlékbe, aminek más csak az ízére emlékszel, de mégis oly erősen él benned, hogy onnan soha, senki ki nem törölheti már.     

      Az igazán fontos emberek nem is tudják, hogy mennyire fontosak. Soha nem is igyekeztek fontossá válni, csupán emberek maradtak embertelen helyzetekben, vagy csak szimplán nem fordították el a fejüket, amikor mindenki más azt tette. Az is lehet, hogy számukra te voltál a fontos, mert már senki sem volt, akivel jót tehettek volna, hiszen az igazán fontos emberek tudják: az élet egyik legnagyobb értelme, hogy örömet leljünk abban, ha adhatunk.     

      De jó lenne megölelni őket, de jó lenne még egyszer találkozni velük, és elmondani: Köszönöm!     

De ők csak néznének értetlenül, hiszen mindez nekik teljesen természetes volt.

Guillaume Apollinaire: Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat. 

Már tudhatod az ősz halott. 

E földön többé sose látlak. 

Ó idő szaga hangaszálak. 

És várlak téged tudhatod.

 Vas István fordítása

Csoóri Sándor: Ideje jött

Ideje jött, Uram, hogy kiüljek ide eléd

         a dombtetőre.

Látom, borul az ég már templomaid fölött.

Az októberesedő kertben

kutyám is a legkövérebb rózsáidat harapja ketté,

         mint trágyadombra kidobott kakasfejet.

Szervezkedik a romlás ellenünk, Uram,

         kár volna letagadnunk.

Én, aki túl akartam élni szememben fényeidet,

szemetes világtájakat látok naponta egymása csúszni

s tengerbe köpködő, fásult birodalmakat.

Füst, füst, mérgezett por és mérgezett szavak

         bandája csatangol csöndes óráink között.

Mi lesz vízcseppjeiddel, Uram? Mi lesz hóharmatoddal?

Mi lesz ájulásba zuhant, zsoltáros méheiddel?

Petőcz András: Zárójelek

(" Egészen könnyű játékos lebegés. 

Ahogy végigheveredik ágyamon. 

Egészen könnyű játékos remegés. 

Ahogy végigsimítja testemet.") Különös hangokat adunk. - Különös furcsa hangokat. - Valaki 

nevet. - Valaki sír. - Valaki a felhők fölölt repül. -

                                Hallod a csendet? 

Ez itt harmónia?                                                  Ez itt nyugalom? 

                             Valaki végleg elbúcsúzott? 

(Uram adj néki békességet. 

Uram adj néki biztonságot. 

Uram bocsásd meg az én bűneimet. 

Uram bocsásd meg a mi vétkeinket. 

Uram könyörülj rajtunk.

Uram fogadd el tőlünk az áldozatot. 

Uram fogadd el tőlünk ezt a különös furcsa áldozatot. 

Uram szólitsd meg a fiaidat. 

Uram üdvözöld gyermekeidet. 

Uram mutasd meg kezeid hatalmát. 

Uram mutasd meg nagyságodat. 

Uram hirdesd ki az igéidet. 

Uram fordítsd el tőlünk e keserű poharat) 

(UramIsten bocsásd meg vakmerőségemet. 

                   bocsásd meg bűnömet. 

                   elfogadom a Te döntésedet. 

                   nem lázadok akaratod ellen. 

                   fordítsd hát el ezt a keserű poharat.) 

(Egészen különös lebegés. 

Köd és különös hangok. 

Milyen megfoghatatlanul könnyű itt minden. 

És milyen megfoghatatlanul nehéz. 

Valami távoli emlékeket. 

Valamiféle emlékeket idéz. 

Milyen kellemes nyugalom. 

Micsoda igazi nyugalom. 

Sűrű fekete fátyol borít. 

Megfogom lassan a kezedet. 

Nem létező felhőkezedet: 

Sűrű fehérlő fátyol borít. 

Úttalan utakon elindulok. 

Micsoda fény! 

Micsoda hatalmas fény! 

Megtalállak majd errefelé. Uram?) 

                                           (És ha arra? 

                                            És ha arra indulok?) 

(A halál az egy szomorú szürkűlő szoba. 

Félénk magányos merevedés. 

Mindenféle csatától idegen. 

Minden hazugságtól idegen. 

Végrehajtott sterilizáció. 

Létező sterilizáció. 

Kérdőjelek. Idézőjelek. 

Zárójelek. Jelek? 

Megbomlik minden. 

Bekövetkezik a nyelvrontás. 

A vers már régen nem a mai állapotokat tükrözi. 

Mindig másról beszél. 

És mindig nagyon egykedvűen. 

Szó nélkül. Lehajtott fejjel.) 

                                                     (Istenem fordítsd el tőlem a keserű poharat.) 

(Egy üres szobában valaki. 

Valaki vár. 

Vár és figyel. 

Én vagyok az utolsó áldozat. 

Belépnek a fegyveresek. 

Betoppannak és fenyegetőzni kezdenek. 

Ők az igazi magakelletők. 

Ők az igazi újjászületés. 

Lehanyatlanak és felnevetnek. 

Felnevetnek és lehanyatlanak. 

Kezük a magasba lendül. 

Lebegés. 

Különös lebegés. 

Istenem fordítsd el tőlem a keserű poharat.)

William Blake: Hópehely

Bolyongtam egy téli havas reggelen. 

Kértem a hópehelyt - játsszék velem; 

Ő játszott, s egy vízcsepp maradt a helyén, 

- Gazember! - kiáltott utánam a tél.     

Petra-Szabó Gizella fordítása

Ágai Ágnes: Lelkiismeret

Gyönge pillanataidban légy erős, 

erős óráidban gyöngülj el, 

valld be, ha reszketsz, 

és szívedben lüktet a vér, 

ha szemhéjadat könnyek feszítik, 

sírj, kiálts, panaszkodj, 

ne zárd palackba a fájdalmadat.     

Szenvedj hangosan, dörömbölj, 

a néma kín méregként megöl, 

ne játszd a bátrat, 

ess el, ha löknek, 

és ha feltápászkodsz, 

ne mondd, hogy semmiség! 

A fegyelem rabruháját vesd le, 

légy anyaszült, 

vállald csapzott, megroggyant magad, 

és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

Joseph Von Eichendorff

" Uram, nem panaszkodom, szívem csendes. 

De adj erőt, hogy el tudjam viselni, amit nem akarok!" 

Rákos Sándor: Ember

Ember vagyok: simogatásra 

termett kezem páros virága;   

ember vagyok: vándorlásokra 

termett lábam két szomszéd-bokra;   

ember vagyok: fülem meghallja itt 

az évek fölmorajló titkait;   

ember vagyok: szemem sugarán 

parány és végtelen suhan át;   

ember vagyok: szívem árad-apad, 

épít s leront vad hullámtornyokat;   

ember vagyok: pokol s a menny 

hullámzik rejtekeimen;   

ember vagyok: meghalok majdan – 

ez büntetésem és jutalmam.   

Alexandra Burke: Hallelujah

Alexandra Burke: Hallelujah 

Túrmezei Erzsébet: A legnagyobb

A legnagyobb művészet tudod e mi? 

Derűs szívvel megöregedni. 

Tenni akarnál, s tétlen maradni. 

Igazad van mégis hallgatni. 

Soha nem lenni reményvesztett 

csendben hordozni a keresztet. 

Irigység nélkül nézni másra, 

Ki útját tetterősen járja. 

Kezed letenni az öledbe, 

S hagyni, hogy gondod más viselje. 

Hol segítettél régen, 

bevallani alázattal, szépen, 

hogy arra most már nincs erőd, 

Nem vagy olyan mint azelőtt...