Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem…

Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom 

és nincs mellette az enyém, 

ahogyan megszoktam a fotografiákon 

és előszobák tükörén;  

mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam 

látom az idő nyomait 

s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam; 

a szívem elfacsarodik.  

Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve 

s te akkor az vagy, ami ma: 

sose találkozunk! Egymást észre se véve, 

nem lelünk egymásra soha!  

Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már 

olyan, amilyen ma: fehér, 

lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál 

feküdni, ha leszáll az éj.  

Véletlen ennyi kell – esélyek milliárdja! – 

hogy minden idők végzetes 

egyetlen egyeként birjalak, azt kivánva, 

egyetlen egyedként szeress?  

Mert szemben ülsz – hol is? Míg én itt egymagamban 

nézek vissza és kérdezek – 

mint a célzóra, ha a golyó visszapattan, 

sebet én kapok, éleset.  

Mert szemben ülsz… Ne üljünk másképpen mi sosem már, 

csak egymás mellett, szorosan, 

mint a régi nyitott ülésen az utaspár, 

ha jéggel jött a szélroham.  

Üljünk mindvégig úgy, mint – emlékszel még, barátném? 

akkor, repülve, szánon, ott, 

Sásdon, a hóviharban! – türjem csak ustorát én, 

mellemre vonva homlokod.  

Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még, 

ha itt, vagy csillag-messze vagy, 

hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék, 

hogy megtaláljalak.

Nagy István Attila: Első éjszaka

Ma éjszaka kioldom a masnit, 

és útjukra engedem az álmokat, 

követelőző mozdulataikat 

nem terelem. 

Jól tudom, fehéren őrködnek 

köröskörül a falak, 

kiszabják a csend határait, 

amíg szemhéjaid alatt összefut, 

majd súlya alatt a párnádra hull 

a bánat.

Biblia

Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! 

Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!  

Zsoltár 73,25-26

Prókai Árpád: Szívem kősziklája

Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! 

Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! 

(Zsolt 7,25-26)     

Csodálatos szavak ezek! A hívő ember szerelmi vallomása. Náladnál egyébben nem gyönyörködöm a földön. Milyen jó, hogy hozzátette: a földön. Mert a földi élet után, akik méltókká tétettek arra, hogy a mennyei életnek élvezői lehessenek, azoknak már olyan gyönyörűségben van és lesz részük, ami ezen a földön el sem képzelhető. Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek. (1Kor 2,9)  

Ha elfogyatkozik testem és szívem. Mert bizony elfogyatkozik. Teljesen mindegy, hogy szegény vagy gazdag valaki. De a keresztyén ember hittel kapaszkodhat a zsoltáros vallomásába: Szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké! Csodálatos üzenet ez az Istent szerető és a mennybe hazavágyó embernek. 

Forrás: Napi Ige és gondolat

A nap gondolata

Uram! Sokat jelentesz nekem. 

Most hadd erősödjem meg ennek ismétlésében: szívemnek kősziklája vagy! 

Ámen

Boda Magdolna: (készülődés)

Készülök a szerelem karneváljára: 

csillogó flitterek rajtam mindenütt, 

főként lelkemen, virágsziromeső, 

meg minden, amit csak kívánsz, 

most nem csak azt kell hinnem, 

hogy jó vagyok. 

Tudom, többet akarsz. 

Maszkom eldobom, 

lehet, így arctalan maradok, 

idegen, 

mert már a maszkom is én vagyok…  

Tánclépésekkel vonulok 

a percek lampionjai 

alatt, 

talpig mosolyban, 

királynői pompában, pedig inkább 

rongyokba öltözve 

mezítláb várnálak, 

és földig hajolva, 

ahogy illik, 

kezemben aranyesőszálak 

szívemben asszonyi szép alázat 

hogy tudd én is tudjam, 

ez most végleg te vagy 

és én is végleg én vagyok.

Szabolcsi Erzsébet: Egyedül

Egyedül vagyok... 

lelkembe zárt hiányod 

társaságában...

Nagy István Attila: Tárt karú semmiségek

I.

Kiskocsmák, kávéházak bajnoka, 

poros utak, városok vándora, 

öregasszony kezére révedő, 

minden nőhöz hűséges szerető.  

Gőzölgő húslevesek aranyát 

nem mérte soha szigorú karát. 

Felvidéki borok mámorára 

nem felelt senkinek a magánya.  

Holdvilágos, pusztuló temető. 

Halottakat is szóra bűvölő 

magányos múltad újra ott kísért, 

hol a csend is hajdan a földig ért.  

Kalandokban elparázsló évek, 

vágyott s bejáratlan messziségek. 

Kutak ízei, fölszálló pára, 

könnyű gyógyszer lányok bánatára.  

Legendává szépülő tegnapok. 

A széllel tovalibbenő karok, 

puha tenyerekben sorsvonalak, 

s a vágyak fókuszában: csak szavak.   

II.  

Tudtad, hogy a hétköznapok minden 

ünneppé csiszolt pillanata, 

minden megálmodott ragyogása, 

a test, a szellem könnyűsége, 

a fellobbanó furcsa vágyak, 

a várakozó asszonyszerelem 

messze fúródó utak vánkosán, 

a csontból puhán kibukó velő 

s a többi: tárt karú semmiségek, 

álommá varázsolt valóság, 

hangulatok tompán ragyogó 

aranya, kimondatlan szándékok 

megmosolygott rettegése 

egyetlen hazugságnak apró részei?   

III.  

Ugye, tudtad, hogy az álmosan 

ringató nyírségi dűlőutak 

nem vezetnek már sehová, 

Szindbád nem találhat magának 

az elárvult hazában új hazát, 

hogy sem a bor, sem a szerelem 

mámora többé fel nem melegít, 

hogy a tervek csak tervek, 

a vágyak csupán pusztuló vágyak, 

a rettegés is csak festett vérzés, 

és a gyötrelem sem igazi áldozat, 

ha hiányzik az életedből 

a leküzdhető valóság.   

IV.  

De ha mindezt te is tudtad, 

ha váz volt a szépség meg a jóság, 

magadat mégis eltakartad, 

nótázó arcod mögé ki látott? 

Ki hallgatta benned a csöndet? 

Így könnyebb, vagy úgy volt könnyebb, 

ahogy egykor te csináltad? 

Ki segített, ki vigasztalt 

a menekülés szégyenében? 

Ha jöttek a kétségek éjszakái, 

árvaságod volt a páncél, 

az volt egyetlen menedéked, 

s hiányra épülő világod 

haláláig óvó otthonod.   

              

Bob Gass: Isten elismerését keressük, ne az emberekét!

„ Az emberektől való rettegés csapdába ejt” 

(Példabeszédek 29:25) 

     Ha az életed célja az, hogy megszerezd az emberek jóváhagyását, soha nem fogod igazán biztonságban érezni magad. Miért nem? Mert egyszer majd olyasmit teszel, amit ők helytelenítenek, és akkor mi lesz? A Biblia azt mondja: „ Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál ” (Példabeszédek 29:25). A csapda olyan, mint a börtön. Ha Istenen kívül valaki más határozza meg az értékedet, akkor az a személy, amikor csak akarja, elérheti, hogy fogolynak érezd magad. Ha egy bírálód véleményét elhiszed és magadévá teszed, akkor a saját magad által épített börtönben élsz.  

     Nézz szembe vele: mindig lesznek olyan emberek, akiket bármennyire is próbálsz lenyűgözni, soha nem lesznek meghatva. Fogadd el, hogy Isten nézőpontjából mindez nem számít! Ennek tudata segít együtt dolgozni másokkal úgy, hogy nem az ő hangulatuk és véleményük irányít.  

     Minden alkalommal, amikor Pál egy újabb városba ment, az emberek először találkoztak vele, először hallgatták őt. Voltak, akik kedvelték, voltak, akik nem. „ Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas.” (2Korinthus 10:10) Hogyan kezelte ezt Pál? Ezt írja: „ Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája ” (Galata 1:10). Ha biztonságban akarod érezni magad az életben, és kiteljesedni abban, amit csinálsz, el kell jutnod odáig, ahol a tükörbe nézve ki tudod mondani: „ Isten szeret és elfogad, egyedül ez számít!”

Forrás:  "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:  Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33."

Rajnai Zsolt Tibor

" Csak a csend kell. 

Mert minden mi több ettől, 

rosszabb."

B. Radó Lili: Vers varázsa vasárnap

Meleg kályha, régi karosszék mélye, 

vasárnap délután. Verset mondok magamban, 

szürcsölvén zengő ízét színes szavaknak 

s az édes mérget lassan szívemre szívom.     

Jaj, Kedves, újra élsz, s én megint menekülőben!     

Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman, 

azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen: 

Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed 

s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.     

Még áltatom magam kissé, hogy tán a vers volt, 

(hogy csak szó, ami zsong, s ami megint megejtett, 

hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted)     

de mosolyos nyugalmam elvitted, Kedves, újra.

Vékony Andor: Utolsó utad

Ma hazatértél 

Végtelenhez érkezett 

Ami létezett

Vékony Andor

Szavak, - csak jelek. 

Mögöttük ott vagy, s vagyok. 

Egymás lelkében. 

Társam s párom vagy nekem, 

én társad párod neked.

Vékony Andor: Nyári zápor

Dörög villámlik 

A Föld nagyot sóhajtva 

Most megkönnyebbül

Szabolcsi Erzsébet: Gyertyák

És könnyek újra. 

Mert van még miért sírni 

gyertyás éjeken.