Tánczos Katalin: Az én miatyánkom...

Elmondja Nagy Sándor

Thököly Vajk: Adventi ima

Én is, más is vágyakozik 

Az adventi kegyelemre, 

Mégis a világgal futunk 

A nagy Istent elfeledve.  

Halandó-földi örömök 

Éltetik közömbösségünk, 

Fojtott magányba zárkózva 

Veszítjük el üdvösségünk.  

Ez lenne hát ma az advent 

Üzenete, ajándéka? 

Úgy gyengül, haldoklik hitünk, 

Ahogy csonkig ég a gyertya.  

Én is, más is vágyakozik 

Az adventi kegyelemre, 

Összekulcsolt kézzel állni 

A templomban könyörögve. 

Mennyivel jobb volna, hogyha 

Lelkünk ajtaját kitárnánk, 

Beengednénk a Szent Istent, 

És az életünk rábíznánk. 

Mert Ő kezet nyújt a bajban, 

Csak merni kell megragadni, 

Szeretettel, tiszta szívvel, 

Hinni, hinni, elfogadni.

Szabó Lőrinc: Karácsonyest, nyugalmas este...

Karácsonyest, nyugalmas este, 

szemünk a friss havon mereng; 

és lelkünk bánattal övezve 

ki tudja merre, merre leng?   

– A szél kint a havat kavarja 

és trombitálva jár a tél; 

a lelkünk félve gondol arra, 

ki tőlünk most oly messze él…   

Karácsonyest. – Egy drága könnyben 

óh mennyi boldogság van itt! 

A gondolatunk messzeröppen 

és lelkével ölelkezik:   

– elcsöndesül az ég haragja, 

csillag ragyog, elült a szél 

és lelkünk áldva gondol arra, 

ki nemsokára visszatér…

Advent 2023

Advent negyedik vasárnapja.

Radnóti Miklós: Január

(részlet a Naptár-ból) 

Későn kel a nap, teli van még 

csordúltig az ég sűrü sötéttel. 

Oly feketén teli még, 

szinte lecseppen. 

Roppan a jégen a hajnal 

lépte a szürke hidegben. 

(1941)

Székely Magda: Jób

Mert fiaim és lányaim 

elégtek, és velük a sátor, 

és gyötrelemmé lett a testem 

a sátán undok ótvarától,  

s barátaim, az igazak 

– mely ártatlan életem érte – 

közömbösen bólintanak 

a nem érdemelt büntetésre, –  

nem ezekért, nem ezekért 

szakadott fel a vád belőlem, 

hiszen én nem jutalomért 

éltem úgy, ahogy éltem.  

De lehet fiam kétszerannyi, 

épülhet fényesebbre házam, 

s felébredhet a bűntudat 

Bildád-, Cófár- és Elifázban,  

én már tudom: nem őriz Úr, 

s mi most elért, lecsaphat ismét. 

Födelem alá mindörökre 

beköltözött a védtelenség.

József Attila: Téli éjszaka

Légy fegyelmezett!   

A nyár 

ellobbant már. 

A széles, szenes göröngyök felett 

egy kevés könnyű hamu remeg. 

Csendes vidék. 

A lég 

finom üvegét 

megkarcolja pár hegyes cserjeág. 

Szép embertelenség. Csak egy kis darab 

vékony ezüstrongy - valami szalag - 

csüng keményen a bokor oldalán, 

mert annyi mosoly, ölelés fönnakad 

a világ ág-bogán.   

A távolban a bütykös vén hegyek, 

mint elnehezült kezek, 

meg-megrebbenve tartogatják 

az alkonyi tüzet, 

a párolgó tanyát, 

völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.   

Hazatér a földmíves. Nehéz, 

minden tagja a földre néz. 

Cammog vállán a megrepedt kapa, 

vérzik a nyele, vérzik a vasa. 

Mintha a létből ballagna haza 

egyre nehezebb tagjaival, 

egyre nehezebb szerszámaival.   

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst, 

szikrázó csillagaival.   

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve

lassudad harangkondulás. 

És mintha a szív örökről-örökre 

állna s valami más, 

talán a táj lüktetne, nem az elmulás. 

Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc 

volna harang 

s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz. 

S a szív a hang.   

Csengés emléke száll. Az elme hallja: 

Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja 

a pántos égbolt lógó ajtaját, 

melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma, 

csak dőlt a nyáron át.   

Tündöklik, mint a gondolat maga, 

a téli éjszaka.   

Ezüst sötétség némasága 

holdat lakatol a világra.   

A hideg űrön holló repül át 

s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? 

Összekoccannak a molekulák.   

Milyen vitrinben csillognak 

ily téli éjszakák?   

A fagyra tőrt emel az ág 

s a pusztaság 

fekete sóhaja lebben - - 

varjucsapat ing-leng a ködben.   

Téli éjszaka. Benne, 

mint külön kis téli éj, 

egy tehervonat a síkságra ér. 

Füstjében, tengve 

egy ölnyi végtelenbe, 

keringenek, kihúnynak csillagok.   

A teherkocsik fagyos tetején, 

mint kis egérke, surran át a fény, 

a téli éjszaka fénye.   

A városok fölött 

a tél még gőzölög. 

De villogó vágányokon, 

városba fut a kék fagyon 

a sárga éjszaka fénye.   

A városban felüti műhelyét, 

gyártja a kínok szúró fegyverét 

a merev éjszaka fénye.   

A város peremén, 

mint lucskos szalma, hull a lámpafény, 

kissé odább 

a sarkon reszket egy zörgő kabát, 

egy ember, üldögél, 

összehúzódik, mint a föld, hiába, 

rálép a lábára a tél…   

Hol a homályból előhajol 

egy rozsdalevelű fa, 

mérem a téli éjszakát. 

Mint birtokát 

a tulajdonosa.

 1933 január

Trausch Liza: Adatik

" Mert egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk, 

és az uralom az ő vállán lesz." 

Ézsaiás 9,6a  

           Isten egy gyermeket adott, Aki összeköt a mennyel, és aki megold mindent. Ahogy közeledünk az adventi hetekben karácsonyhoz, egyre inkább felcsendül majd az örömhír a betlehemi gyermekről - az egyetlen gyermekről -, aki mindenkinek született. Adventben Isten teleírja a földet, az eget ezzel az egyetlen szóval: Jön! Volt-e már neked advented, az az idő, ami megelőzi Jézus születését az életedben? Egészen más az, hogy nekem születik meg Jézus. "Jön néked a te királyod" (Zak 9,9). Mit használ, ha az egész világnak jön, csak neked nem? Van egy döntő nap annak az életében, aki Jézust befogadja, hogy most az én szívemben, az én istállómban - amelyik piszkos ugyan, de mégis - bennem megszületett Jézus. Egy gyermek születése mindig csoda. Az egyetlen, az igazi, a legnagyobb csoda a földön Jézus születése. Az igazi csoda, ha a szívedben születhetett meg. Ha az Ige magva belehullik a szívedbe, megtörténik a fogantatás. Aki ezt átélte, annak már nem probléma a szeplőtelen fogantatás. Ha megmozdul benned az élet, azt észreveszed. Olyan érzések, gondolatok jönnek, amik eddig nem voltak benned. A testi születés az anyaméhben történik, a lelki születés a szívben. Add át Neki az uralmat, hogy elmondhasd, bennem belül új öröm, új vágy mozdult, ami eddig nem volt. Tudod már, hogy ez benned az Élet? A hogyanja az egész új életnek, hogy "adatik". Nem cselekedetekből, nem abból, hogy valamit megteszek. Karácsonyi ajándék! Ezt az életet csak elfogadni, befogadni lehet, megköszönni, mert " adatott ".     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

A nap gondolata

" Szelíd legyél, derűs és hallgatag  

És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak  

Legyél folyó, s ha támad majd a tél  

Páncélod lesz kemény és hófehér " 

Bródy János

Benny Andersen: Mosoly

Ordítozva születtem
sikoltozva fogadtam a keresztvizet
bőgtem mikor elvertek
jajgattam amikor megcsípett a méh
ám fokról fokra mind dánosabbá lettem
megtanultam hogy mosolyogjak a világra
a fényképészre
az orvosokra
rendőrökre s csalogatókra
a mosoly országa polgára lettem
legyet távol s lelket tisztán tart a mosoly
s jó a fogaknak is a fény a levegő
ha késve érsz valahova
ha csődbe jutsz
ha elgázolnak
csak mosolyogj
turisták özönlenek majd ide
hogy mosolygó elgázoltakat lássanak
kuncogó lakásnélkülieket
trécselő gyászolókat

mosolyomat nem is tudom levetni
olykor pedig szívesen sírnék
vagy lógatnám legalább a fejem
vagy tiltakoznék más mosolyok ellen
mik durvaságot s vérszomjat takarnak
de utamban van saját mosolyom
lökhárítóként kimered
letépni mások kalapját és szemüvegét

mosollyal viselem mosolyomat
félholdszerű igámat
mire mások száradni aggatják gondjaikat
féloldalra kell a fejem fordítanom
mikor egy ajtón be akarok menni
a mosoly országának vagyok a polgára
ami cseppet se mulatságos.

Sulyok Vince fordítása

Bródy János: Ne várd a májust

 Zoran - Bródy: Ne várd a májust

Készülj a hosszú télre, kedvesem 

Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem 

A szíved melegét tedd el nekem 

Én majd a szemed fényét őrizem  

Szedd össze mindazt, ami megmarad 

Csak lassan égesd el a vágyakat 

Csavard a lángot lejjebb, kedvesem 

A tűzre szükség lesz még, úgy hiszem  

Ne várd a májust, hiszen közelít a tél 

Ne várd a májust, kedvesem 

Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz 

S ha fázol, bújj az ágyba velem  

Szelíd legyél, derűs és hallgatag 

És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak 

Legyél folyó, s ha támad majd a tél 

Páncélod lesz kemény és hófehér  

Ijesztő szelek fújnak, kedvesem 

Nem hoznak több tavaszt el fényesen 

Fejünkre hullanak a csillagok 

Rémülten ébrednek az álmodók  

Készülj a hosszú télre, kedvesem 

Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem

Babiczky Tibor: Spártai töredék

Láttad a tengert, városokat, kikötőket, és a 

sorsunk ugyanaz. Vágyakozás hajt mindent, ami 

élet, a nem várt teljesülésbe, s kezdődik elölről –  

város, kikötő, tenger, mindegyik újra, amíg 

meg nem unod. Aztán már csak élni szeretnél, 

fényben, hűvös bort iszogatva, békében, egyedül.

Babiczky Tibor: Nyári napforduló

Ülni barátokkal az év legrövidebb 

éjjelén a kertben, fügefák közt, s nevetve 

fűzni a szót, borba vizet nem töltve,  

mert az igazságot felhigítani bűn, 

a tiszta életet csak még áttetszőbbé 

mossa a mámor, mint fájdalmat a felejtés.   

Babiczky Tibor: Knósszoszi út

Kövér mezőkről a vérrel festett város irányába 

fordulj, s ne csak elviseld, értsd meg a sok keserű arcot. 

Ismerd fel, hogy a végzet minden halandót egyfele int, 

és a végső út előtt – mire készül mind, ami él –, 

a fájdalom, akár a fenyők, egekig felnő, 

és nincsen más lehetőség, de kioltani érzetet, 

álmot, hogy legalább búcsúzni maradjon idő.

Babits Mihály: Ádventi köd

Tél van megint! 

Reggel amint 

fölébredek, 

még betekint 

az utcalámpa 

sötét szobámba, 

mert odakint 

köd van megint. 

Elbuvik a 

nap-paripa 

az ég dugottabb 

aklaiba, 

hova a csillag- 

állatok bujnak 

nappalira: 

Kos, Bak, Bika… 

Tán a ravasz 

égi lovas 

»sötéten tartja«, 

míg egy kamasz 

s vig turf-inas 

a forró pálya 

gyepét kitárja: 

az uj tavasz. 

S én mint kinek 

nagy versenyek 

tétén végső 

reménye remeg, 

szorongva kérdem, 

mit rejtenek 

e függönyök 

s az istenek? 

És lesz-e még 

hogy fölfakad 

a borulat, 

s küld-e a nap 

egy sugarat, 

mint vért a seb, 

vagy megfuladt 

a köd alatt? 

És lesz-e még 

Lángja elég 

hevitni, mint 

valaha rég 

e földi lét 

fagyát s az ember 

vak életét 

valaha még? 

Ágyon ülök 

s nincs egy szemernyi 

kedvem kikelni. 

Talán örök 

marad a köd 

amely beföd 

s kásásan ing a 

tetők fölött. 

Óh könnyű rímek, 

friss zengzetek, 

csengessetek! 

Végem, ha vígaszt 

nem lelhetek 

tibennetek…