Túrmezei Erzsébet: Hála

Uram, a szívem háladalba fog: 

Megköszönök Neked minden napot, 

Melyen szereteted érezhetem, 

Minden parányi fényt az életen, 

Minden vigaszt sivatag-út alatt, 

Minden mosolygó, meleg sugarat.  

Vihart ígérők bár a holnapok, 

Te vagy, aki a szívem biztatod! 

Ha ma egy porszem terhet hordozok, 

Talán Te holnap le is oldozod! 

Hogy adjak hálát, hogy te szüntelen, 

Amerre járok, ott vagy énvelem?  

Minden kicsiny madárka énekét, 

Minden bajt, mely Hozzád visz közelebb, 

Minden nyugalmas percemet, 

Tovasuhanó minden felleget, 

Cseppecske boldogságot, örömöt 

Ujjongó háladalban köszönök!  

Minden egyes meleg tekintetet, 

Minden egyes virághintő kezet, 

Minden testvérszívet, felém verőt, 

Közösen hívő, hordozó erőt: 

Mindezt az üdvöt itt és odafönn 

Köszönöm! Mindörökké köszönöm!

Gyurkovics Tibor: Örökké

Örökké van a táj, a fák, az almakertek, 

a fák végén a lomb vagy a diólevél, 

miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek, 

ahogy ujjaival a víz széléhez ér.  

Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja 

kígyózik bőrösen és lendül és ragyog, 

a lebegő ködök a levegőbe fúrva 

egyhelyben fekszenek, mint fáradt angyalok.  

A levegő örök, a tűz, a fény, a mérleg, 

a billenő hegyen a tér sziklája áll, 

mint mértani idom, amelybe zárva él egy 

madár és énekel tízezer éve már.  

Őrizz meg engem is, míg szelek hasogatják 

a szívemet, szegezz a fák közé oda, 

ahol ragyog a gally, mint rettentő igazság 

s aranyként tündököl a tárgyak homloka.

Lányi Gábor: Az Ige mellett

„ Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, 

mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” 

(Jn 15,1–8)  

     Milyen sokan érzik hiábavalónak az életüket. Örök körforgásnak, amelyben a szürke rutinok monotonon követik egymást nap mint nap. Nem érzik, hogy hatnának, hogy az életüknek jelentősége volna. Jézus is azt mondja: van nem cselekvés, hiábavalóság, létezik eltékozolt élet! Mégpedig az, amelyet nélküle élnek le. Nélküle az emberek közt leginkább megbecsült karrier, humánum, jó cselekedet is üres, vele azonban, az ő dicsőségére, az ő akaratából élve a legalantasabb munka is istentiszteletté válhat. Mindenki látott már lemetszett ágat. Egy ideig zöldell, de amint kifogynak belőle az éltető nedvek, elszárad és elhal. Gyümölcsöt pedig hogy is teremhetne? Gyümölcstermő, növekedő, igazi élete annak van, aki Jézusban marad. Mit jelent ez? „ Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek” (7). A Jézusban megmaradás eredője, ha valaki az ő szavát keresi, arra figyel és követi.

Gyurkovics Tibor: Örök

A semmi is lehet minden

a minden is lehet semmi

ahogy az első percben

csak úgy szabad szeretni. 

Somlyó Zoltán: És mennek az évek…

És jönnek az évek… és mennek az évek,  

a szív belefárad, a szem beleréved: 

a partot keresve, a partot.   

Hol láncra kötözve a megkopott csónak  

a földre borulva örülni a jónak, 

mert Isten: kezedbe te tartod.   

Csak menni a szélbe és menni a napba  

és kezdeni ebbe és kezdeni abba 

és mindent, ó mindent megunni…   

S ha este van s messzire zúg el a csend,  

gondolni a nőre, ki messzire ment – 

S nem tudni az éjben alunni.   

Akarni a jót és a rosszba botolni, 

szabad szelek szárnyán mint rab robotolni,  

a fények elől ki-kitérni;   

és jön, jön az év és múlik az év  

és tűnik az élet és múlik a hév  

és nem lehet semmit elérni.   

Papírra borulva a kín szövetén  

majd későn, az aggkornak eljövetén,  

majd akkor, magamba, setéten,   

hogy foglak keresni, te perc, te tünő!  

És téged, te angyali termetü nő! 

S a szellőt a távoli réten…   

S meglelni majd nem lehet semmit se már.  

Csak nézni, hogy fölfele száll a madár. 

S megnyitja az útam az égig;   

lehúnyni a két szemem hangtalanul, 

s mint jöttem, elmenni oly rangtalanul  

a csillagok útjain végig…   

Vasadi Péter: Végül is

Persze, nyugodtan tedd 

meg, amit csak akarsz. 

Jót, rosszat, közönyöst. 

Lucska rég egybemosódott 

s örvénylik körülötted. 

De néz benned valaki 

nagy türelemmel, kezét 

szájához kapva ijed, 

vagy ridegen elválaszt. 

Ahogyan kint s bent, 

úgy fehér vagy fekete. 

Azután magyarázkodhatsz. 

Elbódíthatod a világot. 

Végigfut mindeneken 

a szüntelen szakadás. 

Jár a finom kerekes át- 

tétel a csontkoponyában, 

s becsapódsz, mint egy 

előszobaajtó a huzatban: 

eddig ki-be surrant 

hussanva a hazugság. 

Most ledobta ruháit. 

Megroggyant. Magára 

bizonyított. Végül is 

kivétel nélkül minden 

születettnek meg kell 

vívnia állóháborúját, 

mint ama Jákóbnak azzal, 

akit Angyalnak nevezünk. 

Lesz, aki bámul csak. 

S ki lehajtja fejét.   

Kassák Lajos : Ajánlás

Fogadd el ajándékom oly szerény 

csak az eget adja és a földet 

a zöld tengert az álcázott gyilkost 

ki sok cápát ölt meg és sok halászt. 

Fogadd erdőimet mezőimet 

hol galamb fészkel szőke nyúl szalad 

és fogadj el engem mert végülis 

minden én vagyok e zord világon 

s én neked ajándékozom magam 

egy vörös csókért egy halvány mosolyért.     

Fogadd el ajándékom kedvesem 

oly hálatelt és oly neked való.

Csoóri Sándor: Alig maradtunk egynéhányan

Alig maradtunk egynéhányan, 

akik emlékszünk még 

saját nevünkre 

s az első kútra, 

amelybe félelemmel belenéztünk.   

A fákon valahogy mindig volt virág, 

madár és felhő, 

a löszdombok oldalán nyári derű, 

s a temetőhegyen egy-egy összekaszabolt, 

régi király, aki elé a romtemplom kövei 

alázatosan odahulltak.   

Néha a történelem fújt át csontjainkon, 

néha a böjti szél, 

de mi vak cipőinkben 

ott toporogtunk csak a sárban, 

s vártuk a legközelebbi órát: 

hátha a szerencsétlenségünk 

avat boldoggá minket.   

Volt, aki fényes nappal is 

égő gyertyával sietett elénk, 

és a fülünkbe azt susogta: 

halhatatlanok vagyunk, 

mint a földig lelógó harangkötél, 

hisz egyetlen rándításra is 

megkondul tőlünk a föld s a mennybolt 

minden érce és minden porcelánja.   

Hol vagyunk már múltunktól, barátaim? 

Hol a földtől, a kutaktól, a mélyzöld levelektől? 

Lábunk nyomát épp most tapossák el az autók, 

és már táncolni is elfelejtettünk végleg!

Már sírni is! Nézem megviselt templomainkat, 

mellettük is úgy rohanunk el reggel és este, 

mintha kihűlt, óriás teáskannák mellett 

rohannánk el a semmibe.   

Bródy János: Ha én rózsa volnék

Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék, 

minden évben négyszer virágba borulnék. 

Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak, 

az igaz szerelemnek és az elmúlásnak. 

Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, 

akárhonnan jönne, bárkit beengednék. 

Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött. 

Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött. 

Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék, 

hogy az egész világ láthatóvá váljék. 

Megértő szemekkel átnéznének rajtam. 

Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam. 

Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék, 

minden áldott este fényben megfürödnék. 

És ha engem egyszer lánckerék taposna, 

alattam a föld is sírva beomolna. 

Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, 

mindenféle szélnek haragosa volnék. 

Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, 

s nem lennék játéka mindenféle szélnek.

Zsákai Csilla: Falak

Kristályosodnak rád az évek, 

Középen ülsz és figyeled. 

Számolod sokasodó éled, 

Nem fáj senkinek, csak neked. 

Összegyűlnek a kézfogások, 

Mosolyod tegnap elfogyott. 

Három – anyádnak őrzött – csókból 

Valaki egyet ellopott… 

Az ágyon régi ölelések, 

Zsebedben álmok alszanak. 

Kezed a sosemvolt kilincsen, 

S tapogatod a falakat.

Trausch Liza: Bevádolt sáfár

" Bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja." 

Lukács 16,1b  

        Röviden így szeretném veled közölni az Ige üzenetét: Testvér, feljelentettek! Nem a bíróságnál: a legmagasabb fórumnál, Istennél. Ott vagy feljelentve, ahonnan feljebbvitel nincs. Ha most világi módon megtudnád, hogy feljelentettek, két dolog érdekelne: ki jelentett fel és miért? Istenhez a feljelentések nem papíron érkeznek. Nem úgy, hogy két tanúval alá kell íratni. Isten mindenütt jelen van, azt is meghallja, amikor a feljelentés egy sóhajban érkezik. Talán felsóhajt valaki melletted: meddig bírom még? Az is lehet, hogy a feljelentőd nincs már az élők sorában, de a feljelentés érvényes. Lehet, hogy a szüleid sóhajtottak fel: milyen sok fájdalmat okoz ez a gyerek. Lehet, hogy kimondták: kevés benned az örömünk. Lehet, hogy régen törölték volna ezt a feljelentést, csak akkor fájt nekik az indulatosságod. Neked is fájt, csak sikerült elfelejtened. Az idő nagy orvos, jönnek a következő dolgok, és már olyan, mintha nem is lett volna. Törölted magadnak. De Isten nem törölte! Gazdag Isten sáfára, hová tetted azt a szeretetet, amit azért adott, hogy továbbadd? Mind magadra költötted? Zsebre vágtad azt a sok kegyelmet, amivel elhalmozott? A másiknak nem jutott semmi?! Bevádoltak, Istennél feljelentettek. Lehet, hogy a szomszéd, aki hallotta a veszekedéseteket. Tudta, hogy hívők vagytok, hallotta a hangodat és rálegyintett: Ebből nem kérek! Nagyon kérlek, vedd komolyan a mondatot. Amit most nem veszel komolyan, ott fog számadásra kerülni a végelszámolásnál. Amivel most nem nézel szembe, ott kell majd vele szembenézned.     

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.

Sohonyai Attila: Szanaszét összeszedve

Elmondja Kőszegi Ákos

*

Elveszetten tudok csak józan lenni. 

Emlékszel, mikor egész nap kerestelek, 

és egy utcasarokban, szinte kezdtem megfagyni, 

mire odajöttél, és én nagyon megöleltelek. 

…sose tudtam hiányt táplálni olyanért, 

amihez nem kötődtem, 

ezért az első megismerkedésnél 

elhatároztam, hogy beléd szeretek. 

Reménytelenül, és spontán módon. 

Mert tudtam már akkor,  

hogy nem akarom, hogy hiányozz. 

Az szörnyűbb dolog, mintha féltesz valamit. 

Mert ha féltesz, van ami átvigyen a holnapba. 

Minden nap öröm, hogy téged tudlak félteni, 

és hogy ezzel ócska módon nem élsz vissza. 

Azt hiszem ha egyszer úgy ébrednék, 

hogy nem vagyok elveszett, megvan mindenem, 

magamra rettentően haragudnék, 

mert az azt jelentené, hogy sosem szerettelek. 

…pedig mindennél jobban.

Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt, 

láttad -e ott, hogy kel fel a nap? 

Hallgattad-e a szélben hogy zsong a nád, 

ha megérinti a virradat?     

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit. 

Se nádirigót, se kócsagot, 

se a vadrécék kéktükrű szárnyát, 

se vizeken rengő csillagot?     

Raktál-e tüzet tavalyi nádból? 

Füstje simogatta arcodat, 

ha felkel a hold, és lidércfény 

táncol a tündöklő ég alatt.     

Láttál- e ezer szárcsafiókát, 

úszó fészket a nagy vizeken? 

S hallgattad-e ködös hajnalokon 

a vándormadár mit üzen?     

És a nádi széna volt- e párnád, 

millió béka muzsikád, 

imbolygó bagoly régi barátod, 

nyársonsült keszeg a vacsorád?     

Fürödtél-e már csendben és fényben, 

este, ha lobban a néma tűz? 

s a nádason átrepül az álom, 

és rádsóhajt lágyan a puha fűz?     

Álmod ha őrzi millió nádszál, 

és tartja feletted az eget, 

neked adja a csillagos békét, 

és megsimogatja szívedet.   

Rákos Sándor: Egy kismadárhoz

Égi vándor, 

ági élet, 

csöppnyi társam 

vagy nekem – 

mely szivünkben 

lángol, éget, 

közös az a 

szerelem.   

Fára röppensz, 

fűre szállasz, 

jegyesed a 

föld s a lég; 

átnyilalló 

áram: vár az 

olthatatlan 

messzeség.   

Dallal hívod 

a hajnali, 

a tűz-istent, 

a Napot; 

s ha elfárad, 

daloddal is 

pihenteted, 

altatod.   

Könnyű néked, 

halhatatlan! 

Szíved mindent 

befogad. 

Testvérem vagy, 

örök dallam, 

hadd bízzam rád 

magamat!   

Somlyó Zoltán: Csöndes vers

Én nem tudom: már nem oly messzi nézek,  

mint azelőtt… S csak körbe kopogok…  

Nem izgulok szenzációs hirekre, 

nem érdekel, hogy a világ forog…   

Ebéd után félbarna kapucíner,  

azt is ízetlen szörpölöm, hamar. 

S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös  

legyen melléje a Kuba-szivar…   

Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,  

s hogy nem fizetik arannyal dalom.  

Utálatosan csöndes lettem. Rosszul 

járna velem most egy forradalom.   

Megállt egy ember: aki egykor voltam…  

Távolodik… s a semmiségbe vész…  

Magamba hulltam vissza, mint a bicska,  

mit bekattantott egy nagy, durva kéz…