Petőcz András: November végén

  

                       

              Petőfi-variáció   

Látod amottan? Csak magamban, 

november végén. Falevél és hó is 

már, lucskos, nem fehér, koszos 

minden, egyedül, nélküled, jó ez, 

nincs vita, csak a csend, a csend.   

Magam vagyok. A téli világot itt, 

mindenfelé, körülöttem, nézem, de 

nincsen kikelet, semmi. Messzire 

tekint, aki messzire, erre legfeljebb 

háború, rosszkedv és szomorúság.   

Elhull! A virág, a test meg mindaz, 

ami volt, semmivé esik szét, ha esik 

egyáltalán és nem robban! Szilánk- 

jai, ha megmaradnak, de annyi sem, 

emlék se, nincsen, aki emlék, nincs.   

Egykori „ hitves ”, aki voltál, és most 

meg valahol, borítasz majd legalább 

szemfödelet? Fejfám lehet-e egykor, 

mondd, lészen majd, aki?, de nem!, 

nem kérek ilyet, távol vagy, tudom.   

Fejfa és szemfödél. A virág is elhull, 

november végén így természetes, ne 

panaszkodj, mondom magamnak, és 

nem is fáj annyira, csak egyedül. Fé- 

lek olykor, ilyenkor gondolok reád.  

Rónay György: Nem a dolgok

Nem a dolgok bonyolultak, te vagy 

a bonyolult, aki szemléled őket 

és addig boncolod, amíg e nagy 

egység ezer atomra hull előtted. 

Megpróbálod aztán, hogy összerakd 

s kitudd Lelkét a létadó erőnek; 

mohón hajolsz lencséd fölé, de csak 

fejfákat látsz, nagy jelkép-temetőket. 

Ez hát a világ? föltételezések 

tömegsírja, amely fölött az élet 

talány-arcának örök fátyla leng? 

Vagy az egység, mely ott dereng a részek 

tükrén, mégis a lételőtti Lélek 

elmosódó lábnyoma idelent?

Fellinger Károly: Söralátét

A tökéletes vers olyan,  

mint a legjobb kávé,  

amit csak egyszer sikerül  

rendelned,     

amivel leöntöd az abroszt,  

még mielőtt beleihattál volna,  

s ami kimoshatatlan  

nyomot hagy.   

Károlyi Amy: Sárkány

Akár a gyermek kezében a spárga, 

mivel réten-dombon sárkányt ereget, 

hogy a nagyságos Semmibe ne menjen, 

fogom a kezed. 

Vissza-tartó kézből 

lendül, szabadul, 

várja már 

a sötétkék semmi. 

Gyerek-kézből szél-kapdosta sárkány, 

így kell a magasságos mennybe menni.

Laura A. Barton Snow: Éntőlem lett e dolog

" Éntőlem lett e dolog " 

(1Királyok 12,24)

       Életed csalódásai tulajdonképpen az én szeretetem jelei. Üzenetem van számodra ma, gyermekem; ezt akarom elmondani neked, azért, hogy bearanyozza a viharfelhőket, amelyek életed fölött tornyosulnak, és hogy tompává tegye a tüskéket, amelyeken járnod kell. Üzenetem egyetlen mondat csupán, de rejtsd el azt szíved mélyére. Legyen nyugvópárnád, amelyre fáradt fejedet lehajtod. 

        Az üzenet így szól : „ Éntőlem lett e dolog. “ 

       Nem gondoltál még arra, hogy mindaz, ami veled történik, engem is érint? Ami téged bánt, az az én szemem fényét bántja ? ( Zakariás 2,8 ) Mivel drága és értékes vagy a szememben, rendkívüli módon ügyelek a neveltetésedre. Amikor kísértések vesznek körül, ellenségek támadnak rád, tudd meg: „ Éntőlem lett e dolog.“ Én a körülmények Istene vagyok. Nem véletlenül vagy azon a helyen, amelyen állsz, hanem azért, mert én választottam számodra azt a helyet. 

       Nem imádkoztál alázatért ? Látod, éppen azért helyeztelek arra a helyre, mert ott megtanulhatod ezt a leckét. A téged körülvevő emberek és dolgok által az én akaratom munkálkodik. Pénzügyi gondjaid vannak? 

       Nem tudod hogyan jössz ki a fizetésedből? „ Éntőlem lett – e dolog. „Én vagyok az, akié a menny és a föld. Mert azt akarom, hogy mindent tőlem kérj és teljesen tőlem függj. Gazdagságom határtalan. ( Filippi 4,19 ) Tedd ígéreteimet próbára, nehogy bárki is azt mondhassa rólad, hogy ebben a dologban nem bízol Istenben. A nyomorúság éjszakája vesz körül ? „ Éntőlem lett e dolog.“ Én, Jézus, tudom mit jelent ez. Hisz én vagyok a „ fájdalmak férfia, betegség ismerője“ ( Ézsaiás 53,3 ) Elvettem mellőled minden emberi támaszt, hogy hozzám fordulj és örök vigasztalást vehess tőlem( 2 Tehsz. 2,16.17 ) 

       Csalódtál barátaidban? Talán olyan valakiben aki előtt megnyitottad a szíved ? „ Éntőlem lett e dolog.“ Én engedtem meg, hogy csalódjál, hogy megtanuld: Én Jézus vagyok a te legjobb barátod. Megtartalak téged, és harcolok érted küzdelmeidben. Azután vágyom, hogy meghitt barátod lehessek. 

       Hazugságot mondott valaki rólad ? Hadd tegye, te pedig jöjj annál közelebb hozzám, szárnyaim alá, távol minden szócsatától. Ha igazságtalánság ért, én vagyok az, aki „ Felhozza a te igazságodat mint a delet. „ ( Zsolt. 37,6 ) 

       Terveid halomra dőltek ? Levert és kiábrándult vagy ? „ Éntőlem lett e dolog. „ Hiszen te készítetted a terveket, és azután kértél, hogy áldjam meg azokat. Pedig én vagyok az, aki tervet készítek számodra „ Erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad ?“ ( 2 Mózes 18,18 ) Te csak a szerszám vagy, s nem a cselekvő. 

       Vágyva vártál arra, hogy valami nagy dolgot cselekedj értem? És most betegágyon szenvedsz! „ Éntőlem lett e dolog.“ Nem tudtam másként magamra irányítani figyelmemet, annyira el voltál foglalva nagy buzgóságodban. Néhány legmélyebb tanításomat akartam így közölni veled. Engem csak az szolgálhat, aki megtanult türelmesen várni. Leghatásosabb munkatársaim gyakran éppen azok, akik nem végeznek aktív szolgálatot, de megtanulták, hogyan éljenek az imádság fegyverével. 

       Hirtelen rád szakadt egy felelősségteljes, nehéz feladat? Indulj csak bátran, és számíts Rám. Azért helyeztelek Téged ebben a felelősségteljes munkába, hogy megtapasztald : „ Megáld téged az Úr, a te Istened mindenben, amit cselekszel“ ( 5 Mózes 15,18 )  Ma egy korsó szent olajat adok a kezedbe. Használd bátran és szabadon, gyermekem, hogy életed ösvényén a hitnek, bizalomnak és vigasztalásnak ezzel az olajával megkenhess minden szót, amely sért, minden körülményt, amely próbára teszi türelmedet és gyöngeséged minden megnyilvánulását. 

       Gondolj arra, mindaz, ami téged zavar és bánt alkalom Isten számára, hogy segítségedre legyen. A tövisek olyan mértékben tűnnek el, amilyen mértékben felismersz engem minden dolgodban. „ Vegyétek szívetekre mindezeket az igéket, amelyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon ..., mert ez a ti életetek. „ ( 5 Mózes 32,46 )  

Csukás István: Mint rezgő húr

Mérem magamban a felnövő szerelmet, 

mint érzékeny műszer jelez földszínéig 

felvirágzó ércet: érzékeim feléd 

hajolnak, szelíd törvények igézik. 

Motoz az ujjam: érzi a hajadat még; 

tükrök közt vergődő fény: szemem szemed foglya, 

ráégettél már s téged lát mindenben, 

s a világot újra bűvkörébe fogja. 

Most csak csöndes szavakat dob fel a lélek, 

s mint rezgő húr, őrzi a pendítő ujjat. 

Mérem magamban a felnövő szerelmet, 

s a megtért világot, a szebbet, az újat.  

Petőcz András: Útközben – Vagyunk, akik

                           O.-nak   

Ha elnyugszol, akkor vége.   

A futásodra kíváncsi minden, 

mindenik férfi és nő, és az is, 

aki nem férfi, de nem is nő, 

csak éppen létezik, és emígy 

keres helyet önnönmagának.   

Valamiféle építkezés, ami itt.   

Egyre sűrűbb a levegő, és ez, 

igen, ez a sűrűsödésveszély 

nagyon is problematikus, fel- 

építesz valamit, s körülötted 

lebontják mindazt, ami vagy.   

A válasz: „Prefer not to say.”   

Óvatosan azzal, ami a vagyon, 

ne éld fel tartalékaid, igazodni 

biztosan kell, „fogadás jobbról”, 

mondta a századparancsnok, és 

ebben nem volt semmiféle plusz.   

Mindennek vége, ha elnyugszol.   

Feküdni deszkaföldes-álruhásan, 

bámulni bele a sötétlő semmibe 

csonttá aszottan – nem lehet cél. 

Futásodra vagyunk kíváncsiak, és 

szaladunk mi is szemben a széllel.

Túrmezei Erzsébet: Tanulgatom a csendet

Nézem a tó fodrozó tükrét, 

a felhők, fények játékát a vízen, 

szeptemberi fák színesedő levelét... 

és tanulgatom a csendet.  

Nem az üreset, a némát: a beszédeset! 

Hiszen Valaki mindig megszólal a csendben. 

Tó tükrére, sirályok szárnyára, 

hulló aranylevélre üzeneteket ír nekem. 

Ölembe perdül egy őszi levél... 

üzenetét betűzgetem.

Rónay György: Mire küldött

Mire küldött az Isten? arra, hogy 

gyűlöld azt, aki épp úgy, mint te, mása, 

s pusztán azért, mert károdat kívánja? 

Miért küldött? azért, hogy marakodj 

s visszaharapd a beléd harapót; 

vagy hogy utána menj és hogyha fájna 

szegénynek a rajtad ejtett marása, 

te adj sebére egy kis balzsamot? 

Nyilván nem azért küldött, hogy ítélkezz, 

hisz magadat ítélned épp elég lesz, 

és irgalmat, ha rád kerül a sor, 

hol lelsz, ha magad sem irgalmazol? 

Gyűlöl? Szeresd: s tán megválthatod akkor 

magadat is, őt is a kárhozattól.

Túrmezei Erzsébet: Gyermek a rendelőben

A kisleány ott áll a rendelőben. 

A furcsa gépek mintha mind őt lesnék. 

S a doktorbácsi már be is ültetné 

abba a félelmes, nagy székbe: "Tessék!"  

Nem, még nem ül le. Kijelenti bátran, 

hogy előbb kettőt kérdezni szeretne. 

" Halljuk!" - mosolyog rá a doktorbácsi, 

hiszen ő mindig kész a feleletre.  

" Értesz-e a fogakhoz?" - tudakolja 

kis Piroska ötéves bölcsességgel. 

" Ó, hányat találsz, akit én kezeltem, 

kis barátaid közt, ha széjjelnézel!"  

" Ott a Sárika, Jancsi. Kit mondjak még? 

A patikus bácsiék Klárikája. 

Kérdezd meg őket! Vígan szaladgálnak! 

Mi lenne, ha foguk most is fájna?"  

Ez a válasz megnyugtatóan hangzik, 

valóigaz. De hátra még a másik. 

" Szeretsz-e engem?" - kérdezi Piroska 

a kedvesen mosolygó doktorbácsit.  

" Szeretlek-e? Hát hogyne szeretnélek!" 

Mivel semmi hiba a feleletben, 

a kis paciens beül a nagy székbe 

most már nyugodtan, kék szeme se rebben.  

Ha a doktorbácsi ért a fogakhoz, 

s szereti őt, akkor mi gondja lenne? 

Jöhet most már a fúróval, fogóval. 

Piroska békén tűri. Bízik benne.  

*  

Ó, így szeretnék békén bízni én is! 

Félelmetes nagy rendelő az élet,

de jól ismerem, aki kezel benne, 

s az Ő feleletétől én se félek.  

Ha megkérdezem, ért-e a dolgához, 

s ha megkérdezem, hogy szeret-e engem, 

rámutat értem átszegzett kezére, 

és szabad bízó kisgyermekké lennem.  

Lehet fogó, fúró, akármi szerszám, 

ha ott látom abban a drága kézben, 

amelyik mindig tudja, mit cselekszik, 

s fenn a kereszten vért hullatott értem.

Gősi Vali: Darvak tánca

– impressziók –  

1. 

úsznak a darvak égre feszülnek 

ringat e sejtelmes búcsútánc 

lebegve hajolnak a világon át 

eleven fátyol a láthatár  

2. 

húznak a darvak messzi délre 

búcsútáncot járnak keringve 

ringásuk lüktető lágy ütem 

égre feszülő éj-lepel 

táncuk sejtelmes lebegő fátyol 

áthajolnak a látóhatáron

Petőcz András: Zsoltárparafrázis – Mint mindenki

            „ Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, 

             elemészted, mint moly, az ő szépségét. 

            Bizony merő hiábavalóság minden ember. Szela.” 

            (Zsoltárok könyve 39:12)   

Hiábavalóság vagy, hiábavalóság vagyok, ahogy mindenki, itt, 

energiatenger, szomorúságtenger, haragtenger árad szét mindenfelé, 

rád telepszik a büntetésed, arcodra mászik mindaz, amit elkövettél, 

és nincs senki, aki lemoshatná rólad az elmúlt éveket, senki, senki, 

nincs olyan, aki felmentene téged, és hozzád idomulna, nincs ilyen, 

nem csatlakozik hozzád már senki, minek is tenné, hisz te sem akarod.   

Magad vagy, mondják, háromszor tagadnak meg, ha úgy adódik, 

elemésztik az erőd, elemésztik az ösztöneid, felfalnak, mint a sáskák, 

és ítélkeznek feletted azzal, hogy tudni sem, hallani sem akarnak rólad, 

sötét indulatokat kergetnek feléd, fellegeket és szélviharokat küldenek, 

meggörnyedsz a nehezéktől, amit rád terítenek, meghajolsz a terhük alatt, 

levegő után kapkodsz, fuldokolsz, várod, hogy elmúljon mindez.   

Merő hiábavalóság vagy, merő feleslegesség, nem kellesz senkinek, 

valami puszta közepén állsz, és nem tudod, merre lehetne elindulni, 

az ürességet látod magad körül, és üres a tekinteted is, mint a halotté, 

befelé figyel a halott, befelé keresi a megoldásokat, de nincsen ilyesmi, 

nincsenek megoldások, csak az van, ami elmúlt, és csak a büntetésed, 

csak a hallgatás van, ami fenyegetőbb minden kimondott hangos szónál.

Petőcz András: Útközben – a túlsó partra

             O.-nak Cambridge-be   

Átkelni valahova, valahonnan, 

megtenni az utat, és aztán meg- 

pihenni, nagy-nagy lélegzetvétel, 

amikor végre sikerül.   

Nagy-nagy lélegzetvétel, ahogy 

megállsz egy pillanatra, persze, 

nem is megállás ez, hanem csak

kicsinke szusszanás, talán.   

Nem tudom, hova is sietünk, 

de van bennünk rohanás, van 

türelmetlenség is, igen, hogy 

mi végre, nem is tudom.   

A cél lehet a megállás maga, de 

mozdulatlanná merevedni nem 

szabad, így aztán sietünk tovább, 

hisz van bennünk félelem.   

Fogamban tartom, úgy viszem át. 

Összeszorított fogakkal haladok, 

sietek előre, és sietünk együtt 

valamiféle túlsó partra.  

A nap gondolata

Tudod, mi kell a láthatatlan szemléléséhez? 

Csend és hit. 

Ilyen állapotban tudod szemlélni az örökkévalóságot és az örökkévaló Istent.   

Friedrich Hölderlin: Az élet felén

Sárga körtékkel és vad 

rózsákkal omlik 

a tóba a hegy; 

óh drága hattyúk, 

csókmámorosan 

merül fejetek 

a szentjózan vízbe.  

Jaj nekem, hol kapok, ha 

tél lesz, virágokat és 

ragyogó napot 

és földi árnyat? 

Hidegen állnak 

a néma falak, a szélben 

zörög a szélkakas.  

Szabó Lőrinc fordítása