Pálos Rozita: Fohász

találj magadra bennem Uram 

hogy létezzem 

mielőtt leszáll az alkony

Gyökössy Endre: Recept

- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- „ A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így hangsúlyozta - gyűlölet lesz        belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
- Hát…, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket…
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. - Írja csak, írja… Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom…
Nem jött. Hetekig nem jött…
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet…
Tessék.

Csoóri Sándor: Fúj a szél

Hogy élek még – olyan ez nekem, 

mint amikor először láttam a véremet elcsöppenni. 

Állok a helyemen. Fáradt tőlem az égbolt, 

de fúj a szél, mintha mellettem 

lassú delfin úszna.

Rákos Sándor: Profán elégia

Utánad sír a vasalatlan nadrág, 

a foszló gallér, rojtos kézelő. 

Nyűtt-vert cipőim a későnkelő, 

lucskos napokon sírva gondolnak rád.  

Rólad hallgatnak a fáradt kelméken 

megbúvó foltok, hiányzol nekik. 

Esőben ázó kalapom pedig 

könnyet perget, így gyászol méltóképpen.  

Elébed bólong minden lelógó gomb, 

felszakadt varrás miattad ásít. 

A lyukas zokni, mikor nincs másik 

és sietnem kell, zokszót is neked mond.  

Ellened sokasodik a zsebekben, 

lejárt villamosjegy s egyéb holmi. 

(Ma se igen bírok gyalogolni 

és nem váltottam hetibérletet sem.)  

Hozzád eseng karórám ketyegése: 

folyton késik. Kancsóm érted üres. 

S bár éhség hajt, hogy egyek nélküled, 

a sajt, kenyér, vaj nem lakat jól mégse.  

Téged idéz meg az asztalom, ágyam. 

Ez ha lomos, amaz ha vetetlen, 

feléd kiált: Más volna, ha ketten! 

Rend, jöjj e házhoz étvágyban és vágyban!  

(Írtam: a csap konok zenéje mellett, 

míg a magánytól borsózott a bőröm, 

s árva fejemre a letört redőnyön 

keresztül fényt szűrt egy alkonyi felleg.)

Pilinszky János: Sztavrogin elköszön

" Unatkozom. Kérem a köpenyem. 

Mielőtt bármit elkövetnek, 

gondoljanak a rózsakertre, 

vagy még inkább egyetlen rózsatőre, 

egyetlen egy rózsára, uraim."

Pilinszky János: Sztavrogin visszatér

“ Nem gondoltak a rózsakertre, 

és elkövették, amit nem szabad.  

Ezentúl üldözöttek lesznek 

és magányosak, mint egy lepkegyűjtő. 

Üveg alá kerűlnek valahányan.  

Üveg alatt, tűhegyre szúrva ragyog, 

ragyog a lepketábor. 

Önök ragyognak, uraim.  

Félek. Kérem a köpenyem.”

Váci Mihály: Csillagra néző

Az ember akkor néz a csillagokra 

ha nagyon a Földön érzi magát, 

és elszakadna innen egy sóhajjal, 

mert úgy meggyötri itt az öröm, kín, a vágy.  

Korál: Homok a szélben

Balázs Fecó - Homok a szélben

*

Ne kérd, hogy ígérjem meg azt, amit nem tudok, 

Szeretlek és melletted vagyok. 

De tudod jól, hogy eljön majd a nap, 

És nem lesz semmi, ami majd visszatart, 

Mert sehol sem tudtam megnyugodni még, 

Ha nem lennék szabad élni sem tudnék.  

Homok a szélben, azt mondod, az vagyok. 

Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, megváltozni nem tudok.  

Meder nélküli folyó leszek nélküled, 

És meglehet, hogy sokszor tévedek, 

És minden reggel máshol ér talán, 

És senki nem fog emlékezni rám, 

És nem tudom, hogy mi történhet még, 

De ha nem lennék szabad élni sem tudnék.  

Homok a szélben, azt mondod, az vagyok. 

Homok a szélben, lehet, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, tudom, hogy az vagyok. 

Homok a szélben, megváltozni nem tudok.

Oláh András: hajnal a buszmegállóban

az utcát telesírja a hajnal 

a hídon sápadt villamos halad 

bóklászol részeg köveket rugdalsz

a szélben pofozkodó fák alatt   

múltad kopott kifordított kabát 

az ősz lomhán átölel s fojtogat 

érzed a részvétlen hold testszagát 

és őrzöd a fertőzött álmokat   

ismét magadnak fordítasz hátat 

a buszmegállót pára s köd fedi 

összeérnek álmodban az árnyak 

annyi mindent kell még elfelejteni   

Fodor András: Süvít mindenfelől. . .

Elmennek sorba    

  kikre fölesküdtünk, 

keseredik bennünk az ifjúság.  

Hátra ne fordulj, jobb nem tudni róla,  

az utóvéd hogy adja meg magát.   

Kipróbáltuk    

  titkát a végtelennek,  

süvít mindenfelől az űr szele,  

beöltözünk a forgandó szabadság  

tilalmas szeszélyeibe;   

húzzuk, fogjuk    

  csimpeszkedőn a múlás  

iramló ballonkötegét. . .  

Míg lábunk u-szöge a földre  

tapasztja, tán miénk marad az ég,  

s magasztos    

  hazugságba, kínba  

vergődve, lesz ki még próbálkozik:  

kivédeni a lélek ütközőin  

bukásunk karamboljait.

Csoóri Sándor: Nyári este

A nagylevelű lapu, a cézári gyom   

alkonyat után újra megélénkül. 

Emelgeti szárnyát a földről,   

ahogy tollászkodó sasok repülés előtt. 

Csupa zöld fény a világ,   

csupa zöld irgalom minden nyáresti óra. 

Szavakhoz érek hozzá, zöld nedvet eresztenek. 

Elveszteni magam gyávátlanul ilyenkor tudnám:   

planéták gyulladnak föl   

és szerelemhez vetik az ágyat.

Csoóri Sándor: A csavargó elégiája

Nemcsak menni: elmenni kellett volna,
sóbánya-fényességű arccal
az egykedvűek poros menetéből kiszakadni
és kevesebbet hazudozni a testről,
ha már az örökélet is egynyári csak, mint a kapor.

Nemcsak sírni: siratni kellett volna
magamat, őszülő szeretőimet, siratni árulóimat,
a lassú züllést lombok közt, combok közt, nyíló szájban,
minden utcámat, ahol az éjfélutáni
mocskos esőkben is magammal háborúztam.

Hihettem egykor: nagy hinta leng fejemnél
méhekkel, városokkal, bodzavirágokkal föl-alá
s hogy az a villámló arc az égbolt ablakában az is az enyém.
Ha jó volt valami: ez a megvetni való képzelet volt a legjobb:
az útszéli istenülés sárban és levélszagban.

Gámentzy Eduárd: Ha akarom...

Ha akarom csillag leszek, 

Ködökkel játszó égi gyerek. 

Tündöklő seb az éjszakán, 

Bennem ragyogna apám s anyám!

Lehetnék vágyak öle és 

Elhagyottaknak ölelés! 

Egy szó a mondatok helyett. 

Egy szó, csak annyi:- Szeretet!

Nikolajs Kurzens: Most elmegyek én

Aludj el, barátom, álmodnak ölén 

pihenj meg, fájdalmad messzire tűnjön. 

Tűnjön a szívedet szaggató rém, 

már szűnjön meg könnyed... száradjon, szűnjön.    

Aludj... Így, pihenj... Most elmegyek én, 

Megyek, az ajtókat betéve rendben. 

Évekre évek... A múlt szövetén 

áttűnik emlékem, szeretve csendben.    

Nagy. E. József fordítása

Nászta Katalin: Egy asszony kétségei

1. 

hibernált állapotban éltem 

huszonvalahány évig 

ma a köldököm nézem 

ami nem változik 

körülöttem mindenki 

a sajátját látja benne 

végesek látóköreink 

ránkhúzták a redőnyöket 

nem szüremkedik be 

sehonnan fény 

tengeralattjárókká váltunk 

vajon kopoltyúink 

emlékeznek még 

mi a funkciójuk?  

2. 

Uram, azt hittem, meghallgatsz, és megtérnek szeretteim 

de azt írtad, mit tudhatom, ha megmenthetem 

akkor miért mondtad, tőled bármit kérhetünk, megadod nekünk? 

nem egyezik az akaratoddal? – De. 

vagy nincs itt az ideje? – De. 

vagy nem tértem meg én sem? – De. 

és a többiek sem? – De. 

vagy ez a próba ideje? – Is. 

miért hagytál ekkora tudatlanságban? – Csak. 

Jónás és Sámson jelei ezek számomra? – Lehet. 

vagy előre tudtad, hogy nem fogom kibírni a várakozást? – Kibírod. 

üres felettem az ég? – Dehogy. 

üres alattam a föld?- Ugyan! 

üres vagyok én is? – Egyáltalán.  

3. 

Tölts be önmagaddal 

hogy súlyom legyen

ne fújjon el a szél 

az a szél 

az a szél