nem öregemberi szótlanság
nem a kövek némasága
de a fény az idő az áhítat csendje
végül aztán a tenger türelmesen
és mindhalálig ismétlődő
parancsával a hullámverésben
akard megérteni az életet
2025. augusztus 31., vasárnap
Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre
Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.
Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)
Akkor tesz el az igazságos Isten
- Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn -
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.
2025. augusztus 30., szombat
Lesznai Anna: Halk nóta
Senkisem hall, de dudolom a nótám.
Kicsit nagyot hallok, hát én se hallom,
lehet rossz nóta, de lehet hogy jó tán.
Mindegy ez már, mindegy ez már, bevallom,
az őszi lombok arany lábon járnak
s felcsipegetnek minden öröm-morzsát,
Kezemben ugy tartom az életet
mint kicsi korban kukorica-torzsát,
kiről lerágtam az édes szemet:
jóllaktam már, nem történhet bajom -
eldobhatom ha akarom -
s ha kedvem tartja játszom még vele!
Lesznai Anna: Elmultál rég
- Fiaid elnőttek tőled,
karjuk indája idegen vállra kuszik.
Kedvesed mást néz:
pünkösdi királynő,
kék kristály tavadban, pille sugár közt
más asszony fürdik!
Falatonként hágy el csorba tested,
öregszel!
Szavad; tetted, mellyel öröklét talajába
álmodtad turni magad,
csókod izével sárgul -
tetőtöl talpig belesüppedsz az őszbe!
Mint miveshez mive, dicsérő ének a hőshöz:
nem tér meg hozzád semmi, mit másnak adtál,
hisz téged ettek kik rólad téptek gyümölcsöt.
Lelked gyökerét is immár zsugorodni érzed,
játékos öröklét nem szökteti uj tavaszokba.
Komoly egynyári növény vagy,
egyetlen sorsod nyomában halsz el,
kiadtad magad!
Egy percig még: ön hervadásod
kinja rezeg körötted -
senki se lát meg ezentul!
Ha polgári móddal és könnyel
vetik majd vállra koporsód,
nem téged temetnek!
Elmultál rég, te csók, te öl, te asszony -
csak Isten tud rólad, mert ő meglátja a semmit,
ki maradék nélkül visszafizeti magát!
Sohonyai Attila: Hova lett
**
Bánt ez az aberrált világ, ez a szemnélküliség,
ez a kézfogásmentes,
együgyű, játszott őszinteség:
hol az egyenes beszéd?
Szúr a tompa, és dörzsöl a selyem,
kicsinyes rébusz vallomásoktól
összefonódnak kezek,
s az utcákon a szerelem
ádámkosztümben a vaktól,
és a sükettől Éva felől kérdezget:
hova lett a szeretet?
Zakatol az akarat vonata
a le nem rakott síneken,
s míg mindent zálogba rakva
az illúziókat veszed, gyereked
nem találja a neten mi a szülői szeretet:
hol a család?
Bánt ez az aberrált világ,
ez az üvegszerűség.
Hazaérve ajtót csukok,
s zongorázok az éjnek;
hinni kell, hogy fent,
valahol, valaki, még megérti zenéd:
kottáinkban van a remény.
Túrmezei Erzsébet: Kérés
Úr Jézus, tudod: nem érdemes írni,
csak, hogy a rímek muzsikáljanak.
Olyan dalokat ébressz, hogy a lelkek
Tehozzád közelebb találjanak!
Te rejtőzködj el a rímek közé,
Te simogasd meg a fáradtakat,
Te bíztasd, akit csüggedés kísér!
Hisz írni csak azért,
hogy csengő rímek muzsikáljanak,
Uram, mit ér?
Minden dalomban légy jelen magad!
Te simogasd meg a fáradtakat!
A léleknek ne felém, Tefeléd,
Tefeléd adjon mindenikük szárnyat!
Nem akarok én üres muzsikákat.
Carl Gustav Boberg: Nagy Istenem
**
Melyet teremtett szent „legyen” szavad,
Ha itt e földön millió lényt látok,
Kiket igazgatsz, táplálsz egymagad.
Szívem feléd ujjong örömtele:
Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!
Szívem feléd ujjong örömtele:
Mily nagy vagy Te, mily nagy vagy Te!
Ha nézek föl, az ég dicső boltjára,
Hol tündököl csodás csillagsereg,
Hol pompás két aranyhajóként járva,
A nap s a hold az űrben fönt lebeg.
Uram, Igédben hogyha megtalállak,
Ha látom ott kegyelmes tetteid,
Választott néped amint egyre áldod,
Türelmesen viselve bűneit.
Ha Jézust látom, itt a földön járva,
Alázatos, türelmes szolgaként,
Látom, hogy áldást áraszt a világra,
S kereszthalálra adja életét.
Fordította Déri Balázs
2025. augusztus 28., csütörtök
Wass Albert
“ Az ember nem felejt. Csak megszokja,hogy a szíve egyik szobája zárva van.
És néha benyit oda, és megnézi, hogy a fájdalom még mindig ott ül-e.
Általában ott ül. Csak már nem kiabál. “
Petőfi Sándor: Mint felhők a nyári égen
Érzeményim jőnek-mennek
Majd fehéren, majd sötéten;
S egy sem áll, egy sem pihen meg.
Hova mennek? honnan jőnek?
Nem tudom, nem sejthető;
Hozza és elfúja őket
Az örök szél, az idő.
A szerelem fellegéből
Hulltanak reám villámok;
A barátság fellegéből
Záporesők szakadának.
Zápor és villám multával
Csendes tiszta lett az ég,
S a másik perc fuvalmával
Ujra felhő érkezék.
S a felhők, habár fehérek,
Árnyat akkor is csak vetnek.
Majd ha én oly időt érek,
Hogy felhőim megrepednek!
S széleikre rózsaszínben
Száll az égő napsugár,
S ők úgy állanak fölöttem,
Mint megannyi tündérvár!
Oh ez idő el fog jőni,
Amidőn majd szerelmemnek
S barátságomnak felhői
Rózsaszínben tündökölnek;
Hanem akkor már indulhat
Temetésemre a pap,
Mert ha a felhők kigyulnak
Lemenőben van a nap.
Szalkszentmárton, 1846. április 10 – 24.
Arany-Tóth Katalin: Kegyelem
Nyáresti éjben
alszik a túlpart:
távoli, kéklő
ormokba olvadt.
Csönd tenyerében
hallgat a sóhaj,
bíboros álom
árnyakra fényt varr.
Rendez az Isten
vágyat és vétket,
összerak vérző
törtből – egészet.
Kerecsényi Éva: Egynyári szerelem
kalandja véget ért a nyárral,
izzó szerelmük emlék marad,
lángja kihűlt egy lobbanással.
El sem kezdődött, itt a vége,
szárnyai nőttek az időnek,
tegnap még flörtölt e két bolond,
most szótlan, sután elköszönnek.
Felhívsz.. hát persze..még remélik,
helye lesz majd a folytatásnak,
egynyári szerelem, ennyi volt,
hamva egy perzselő románcnak.
Trausch Liza: Áldjad az Urat!
"Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről."
Zsoltár 103,1
János 3. levele 2. versében írja az apostol Gájusnak: " Légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek." Kérdezd meg magadtól: bennem jó dolga van a lelkemnek? A Lélek a legnagyobb kincsünk! A zsoltáríró a lelkével beszél, és biztatja. A Zsoltár 42,6 szerint van csüggedő, nyugtalankodó lélek. Ismered azt, amikor a lelked emésztődik benned? Vagy amikor eped Isten után? "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" (Mt 16,26). Megadsz-e a lelkednek mindent, amire éhezik? Van külső és belső világunk. Voltál már úgy, hogy örült a bensőd? Sajnos, a lelkünk feledékeny lélek. Mennyi minden jót tett már veled Isten, és elfelejtetted. Gondoljunk a tíz bélpoklosra, mind a tízen tudták mondani: Uram, könyörülj rajtunk! És csak egy ment vissza hálát adni. Attól félek, ma egy sem menne vissza. Hol vagy, amikor áldani kellene az Urat, és hálát adni?! Feledékeny lélek! Légy hálás az Úrnak! Mi lenne, ha most azt mondaná: évtizedekig vártam, hogy hálát adj a szemed világáért, hogy hallasz, hogy tudsz járni. Adtál-e már hálát azért, hogy adott Megváltót? Adta a karácsonyi, a nagypénteki ajándékot. Adta az ő Egyszülött Fiát. Tudom, hogy bűnbocsánatot kaptam, hogy megváltott, és van olyan nap, hogy nem köszönöm meg. A mennyei karok, az angyalok, a szeráfok dicsőítik Jézust. Csak a föld hallgat?! A föld, akiért történt, elfelejtkezett?! Mondd most a hálátlan lelkednek: " Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről!"
Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből.
Joachim Neander: Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát!
Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát!
Zúgó harang, ének és orgonahang,
Mind az ő szent nevét áldják!
Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett!
Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett.
Nagy irgalmát naponként tölti ki rád:
Áldását mindenben érzed.
Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged,
Elkísér utadon, tőle van testi épséged.
Sok baj között erőd volt és örömöd:
Szárnyával takarva védett.
Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat,
Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad.
Lásd: mit tehet jóságos Lelke veled,
És hited tőle mit várhat.
Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem!
Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem!
El ne feledd napfényed Ő teneked!
Őt áldjad örökké! Ámen.
Fordította: Csomasz Tóth Kálmán
2025. augusztus 27., szerda
Nemes Nagy Ágnes: Hova szálltál
Szárnyad szélét őrizem
Körbe-foglal a szivem
Átlátszó borostyán
Elférsz látod kis helyen
Tömör voltál s végtelen
Mint az Úr az ostyán
Kun Magdolna: Útra készen
útra kerekedik minden gólyapár,
s csak szállnak-szállnak egyre távolabb,
miközben piros csőrükre könnyek hullanak.
Mert a gólya is olyan akárcsak az ember,
megtelik a szeme fájdalomkönnyekkel,
mikor eljön az-az idő, hogy útra készen áll,
s érzi, hogy vissza már sohasem talál.
Tudom egyszer én is messze költözöm,
s akkor könnycseppekbe fullad élet-örömöm,
de majd magammal viszem azt az emlékképet,
hogy tavasszal a gólyák mindig visszatérnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)