**
Bánt ez az aberrált világ, ez a szemnélküliség,
ez a kézfogásmentes,
együgyű, játszott őszinteség:
hol az egyenes beszéd?
Szúr a tompa, és dörzsöl a selyem,
kicsinyes rébusz vallomásoktól
összefonódnak kezek,
s az utcákon a szerelem
ádámkosztümben a vaktól,
és a sükettől Éva felől kérdezget:
hova lett a szeretet?
Zakatol az akarat vonata
a le nem rakott síneken,
s míg mindent zálogba rakva
az illúziókat veszed, gyereked
nem találja a neten mi a szülői szeretet:
hol a család?
Bánt ez az aberrált világ,
ez az üvegszerűség.
Hazaérve ajtót csukok,
s zongorázok az éjnek;
hinni kell, hogy fent,
valahol, valaki, még megérti zenéd:
kottáinkban van a remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése