- Fiaid elnőttek tőled,
karjuk indája idegen vállra kuszik.
Kedvesed mást néz:
pünkösdi királynő,
kék kristály tavadban, pille sugár közt
más asszony fürdik!
Falatonként hágy el csorba tested,
öregszel!
Szavad; tetted, mellyel öröklét talajába
álmodtad turni magad,
csókod izével sárgul -
tetőtöl talpig belesüppedsz az őszbe!
Mint miveshez mive, dicsérő ének a hőshöz:
nem tér meg hozzád semmi, mit másnak adtál,
hisz téged ettek kik rólad téptek gyümölcsöt.
Lelked gyökerét is immár zsugorodni érzed,
játékos öröklét nem szökteti uj tavaszokba.
Komoly egynyári növény vagy,
egyetlen sorsod nyomában halsz el,
kiadtad magad!
Egy percig még: ön hervadásod
kinja rezeg körötted -
senki se lát meg ezentul!
Ha polgári móddal és könnyel
vetik majd vállra koporsód,
nem téged temetnek!
Elmultál rég, te csók, te öl, te asszony -
csak Isten tud rólad, mert ő meglátja a semmit,
ki maradék nélkül visszafizeti magát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése