2022. április 11., hétfő

Pierre Emmanuel: Párbaj




Emlékszel? Hosszan egymást nézve 
Megéreztem az örök pillanatban 
A lelkemet amint szemed színére 
A mélyedből felszállt remegve 
Szemérmesen mint fű között a forrás 
Csak Te meg én voltunk a nagyvilág 
Az égbolt íve a mi homlokunk
Tövétől nyílt s egymásnak láthatárt 
A mély megismerés mosolya tárt 
A másik volt a szép napajándéka 
Tekintetünk egyetlen izzó fény lett 
Megtudtam végre ki vagyok s hogy élek.

Szabó Ferenc fordítása

Pierre Emmauel: Harmat

Bocsásd meg hogy oly rosszul szerettem 
Hogy nem tudtam megtartani markomban 
A vizet míg a forrástól számhoz emeltem 
Legalább megmaradt a szomjúság bennem 
Minden reggel harmatodtól várom 
Hogy frissesége nedvesítse ajkam 
És átgyalogolt napjaimat áldom 
Hogy annyira vágytam a folyóvizekre 
Bár elég a víz egyetlen cseppje 
Hogy csobogva oltsa szomjam Kegyelmed.

Szabó Ferenc fordítása

Pierre Emmanuel: Másik

Eltörölve? Nem! 
Téged felismerni 
A másik arcán 
Így növekszel bennem 

Mindjárt mily öröm 
Üdvözölni a létet 
E másik életben 
Ahol én nem vagyok 

Nem ismer engem 
Bár elég nekem 
Egy futó tekintet 
Hogy hozzá hasonlítsak 

Közeledni hozzá 
Hogy arcán olvassam 
Az egységhívását: 
Hasonlítsak Hozzád! 

Szabó Ferenc fordítása

2022. április 10., vasárnap

A nap gondolata




Soha az emberi konfliktusok történetében nem köszönhettek még ilyen sokan ilyen sokat ilyen kevésnek, azaz Egynek. 
(Churchill után szabadon)    

Pálfi Zsuzsanna: Bevonulás a döntőre




„ Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta.” 
(Mt 21:10-11)     

       Bizonyára mindenki látott már TV-ben, vagy élt át élőben résztvevőként vagy szurkolóként valamilyen döntőt. Lehet ez sportesemény, de akár szellemi vetélkedő is. Minél jelentősebb eseményről van szó, annál nagyobb feneket szoktak keríteni a döntőnek. A döntő pedig a bevonulással kezdődik, ami egyfajta felfokozott hangulat, várakozás légkörében történik.  

                 1. Már a bevonulás is eredmény. Nem véletlenül jut el senki a döntőbe, sokat le kellett már tenni az asztalra, hogy itt lehessen valaki. 
                 2. Aki a döntőbe érkezik, nemcsak bemutatkozni, nemcsak csupán játszani, hanem győzni jön. Kell, hogy teljes elszánás legyen benne, mert nagy a tét. Már csak karnyújtásnyira van tőle a végső győzelem, de ugyanúgy az ellenféltől is. 
                 3. Minden eddigi tevékenység, felkészülés, gyakorlás erre a döntőre nézve történt, és most egy győzelemben nyerhet igazán értelmet. 

       Jézus virágvasárnapi bevonulása is ilyen. Nemcsak úgy besétál Jeruzsálembe, ahogy korábban már többször tette tanítványaival. Ő most a döntőre érkezett. Sok-sok megharcolt, megimádkozott, megélt esemény van már mögötte: csodák, gyógyítások, tanítások, megpróbáltatások még néhány halott feltámasztása is. Most azonban nemcsak egy újabb jeruzsálemi bemutatkozásra, nemcsak egy újabb erőpróbára érkezett, hanem végérvényesen győzni jött. Kerül, amibe kerül, akár az életébe is, de mindent megtesz, hogy győzzön a gonosz, a halál, a bűn felett. Jön győzni az emberi életet megnyomorító sátáni gondolatok, szavak, tettek és mulasztásokból fakadó nyomorúság felett. Minden, amit eddig tett, amit eddig mondott azért történt, arra utalt, arra mutatott előre, ami most fog bekövetkezni. Minden eddigi is már megváltásunkra, a végső szabadítás irányába mutatott. A döntőben világlik ki azonban majd a maga teljességében, hogy Isten mennyire gyűlöli a bűnt, de ugyanakkor mennyire szeret bennünket. Jézus győzni jön, meghirdeti királyságát, az Ő országát, és kitárja a kaput mindenki előtt: Gyertek, éljetek ti is ebben az országban, ahol én leszek a királyotok, aki győzedelmeskedik. Jézus a döntőt is ugyanazon szabályok szerint vívja meg, mely egész szolgálatát meghatározta: az isteni szeretet és az isteni igazság erejével. A döntőben lesz bőven nehézség, lesz padlóra kerülés, lesz reménytelennek látszó helyzet, de ne legyen kétségünk, hogy kié a végső győzelem.  

       Így nézzünk Jézus virágvasárnapi bevonulására, így nézzünk a nagyheti döntőt értünk is vívó Jézusra, és ennek a fényében vívjuk meg a magunk csatáit és „ ama végső harcot ” is. 

2022. április 9., szombat

H. Jackson Brown




" Tanulj meg csendben maradni."  

Szabó T. Anna: Szél, lomb, eső

Előbb a hársfák, most a jegenyék: 
fújja a szél a száraz levelet. 
Megtartható-e, amit látsz, a kép? 
Szorítsd erősen. Hunyd rá a szemed.     

Siklik a síkos, szélsodorta lomb 
a sűrű zápor szálai között. 
Csak csattogás, susorgás, surrogás. 
A hang, a hangok. Hallgasd az esőt.     

Ha múlni akar, mért őrizni meg? 
Üres tükör legyél, ha nézni kell. 
Gyűjtsd tenyeredbe az esővizet. 
Szorítsd, szorítsd. A volt most múlik el.

2022. április 8., péntek

Sárhelyi Erika: Hat sor




h a tudnám, lágy selyembe szőném 
a rcod barázdáit, két szemed 
t ompa fényét bánat idején   

s zelíd szavakból varrnék gyolcsot, 
o ly' puhát, akár e hat sor, hogy 
r ingasson, ha nem ringatlak én

Dévényi Erika: Szeretném

Szeretném látni a mosolyt az arcodon 
Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon 
Szeretném látni a boldog szemeket 
Amelyekből más is erőt meríthet 

Szeretném hallani a boldog nevetést 
Amely mindig őszinte és békés 
Hallani, ahogy a jót dicséri szád 
S nem az elégedetlenség nehezedik rád 

Szeretném érezni, hogy békés a világod 
Hogy hiteddel a rosszat leigázod 
Felülkerekedsz a súlyos bánaton 
Hisz Isten veled van minden utadon 

Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol 
Ha válaszút előtt botladozol 
Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja 
Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta 

Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak 
De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak 
S ehhez legyen az a hely a templomod 
Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz 

Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne 
Ha minden gondod Isten elé lenne letéve 
Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna 
A fénysugár lelkedig hatolhatna 

Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék 
A bánatodban is szívesen osztoznék 
Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek 
Hitem szikrájából lángot gyújtok neked 

Szeretném, akár a könnyeid árán is 
Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít 
Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet 
De a követ neked kell a földről felemelned

Sárhelyi Erika: 19 sor a megbocsátásról




Mint 
sötét 
korokban 
a friss szellem 
bújt meg csöndesen 
az inkvizíció 
rettegett árnyékában, 
úgy rejtőzik az elfojtott 
indulat a testben, ha gyilkos
rákként burjánzik benned a harag. 
Csak eszi életed napra nap - 
míg a megbocsátás üdve 
kérgesült szívedre hull. 
A bánat elhalkul, 
ahogy két kezed 
- mint fuldokló - 
a keze 
után 
nyúl.

Rákos Sándor: Dal a várakozásról

várlak még el se mentél
máris várlak haza
ha kettesben magammal
az a pokol maga

várlak mint bezárt állat
a gazdájára vár
várlak mint a rab várja
hogy ideje lejár

várlak mint várban várta
az ostromlott csapat
vágtasson a segítség
mert falak omlanak

várlak miként a hívő
égi csodára vár
gyorsan belépsz az ajtón
s kizárod a halált

várlak s kérlelhetetlen
szívem dobajjal int
úgy menj el hogy ne menj el
s úgy jöjj vissza megint

2022. április 4., hétfő

Illyés Gyula: Szeretlek

       









         „ Szeretlek, kedvesem,  
                  szeretlek tégedet” –    

Szeretlek azóta, 
hogy megismertelek, 
azóta, mióta 
hétre hét, napra nap 
év negyvennegyedik, 
jött úgy, hogy észre 
a ráncaim veszik… csak 
hogy vagyok általad 
estétől reggelig 
titkosan gazdagabb – 
Életeddel telik 
annyira életem, 
hogy – enyém vagy tied? – 
el-elcserélhetem. 
Hogy így elevenen 
én neked lehetek 
lelket föltámasztó 
lét-újító verem – 
Ifjan és öregen 
sose volt kezdetek 
óta szerettelek – 
e földi rögökön 
Szeretlek, kedvesem, 
keres képzeletem 
szomjasan odafönn, 
odatúl is neked 
s nekem közös helyet…   

1980

Illyés Gyula: A szerelem ismerkedés

Kevés, kevés, mindez kevés, 
várlak, szeretlek! Szeretnélek 
át- és átjárni, mint a véred, 
mint a levegő, mit beszísz. 
A szerelem ismerkedés – 
a léleknek? A testnek is! 

Nem akarlak, csak megismerni, 
csak megismerni, semmi mást, 
a titkos azonosulást, 
mit egyház és bölcselet hirdet. 
Magányomat vágyom levetni, 
a magányt rólad, mint az inget. 

Benned szeretnék lakni, ott, 
hol dolgos, szorgalmas szíved. 
Egy szívet szeretnék veled! 
Tagjaidban vágyom ezernyi 
bajom, kínom egy jó nyugodt, 
nagy nyújtózással kiheverni. 

A ruhám, a házam, lakásom, 
te légy a hazám, világrészem, 
Európám, a Mindenségem, 
végső kitörésem a vak 
szolga-sorsból, a lázadásom, 
mielőtt elpusztítanak. 

Szégyenem már szó s gondolat – 
bőrödön, húsodon keresztül 
bocsáss magadba mindenestül, 
adj olyan otthont, amilyent 
magzatának az anya ad, 
adj egy lélekzet végtelent! –   

Illyés Gyula: Milyen hamar…




Milyen hamar megszokod a 
fákon a lombot; 
milyen hamar megszokod, ha 
a lomb lefoszlott; 
milyen könnyen véglegesnek 
veszed a nyarat, telet; 
milyen hamar elfogadnád 
öröknek az életet…

Illyés Gyula: Nélkülözve magamat

Van aki mindent kezembe ad, 
kést, villát, poharat. 
Nélkülözhetem magamat. 
Bölcsőnk a vénség. Már életem 
gyenge kisdedként dédelgetem. 
Szülői párként aggódva áll 
lábamnál élet és halál. 
Dehogy igaz, hogy kora miatt   
            nyűgös az agg. 
Igényesedem, várom, mit ád, 
csitításomul még a világ. 
Mert cserébe, mert szabadon 
minden porcikám visszaadhatom. 
Dehogy ő boldog, a fiatal. 
Dehogy is szánandó az öreg. 
Túlvilágot él, közöttetek: 
bár mindent tudva tud és hallva hall, 
– levetve mennyi fölösleget! – 
pissz-t int még éber ujjaival…