Teljen meg örömmel a szív. Óh, Jézus,
keresztrefeszített ember,
utolsó péntekjén ez esztendőnek
dicsértessék a TE neved,
aki jászolban születtél s a békesség
zöld olajágával vonultál be Jeruzsálembe.
Vannak, akik azt hiszik meghaltál
a keresztfán. Óh, örökéletű testvér
én naponta találkozom veled és szótváltunk
amint kékvászon kötényedből magot vetsz
az őszi határban vagy lótsz-futsz a nagyvárosok uccáin
és másutt ugyanebben az időben
a názáreti ácsok mesterségét folytatod,
mérőzsinórral és villanó baltával a kezedben.
Vannak, akik azt hiszik, sebeiddel elszálltál
e földről. Óh, Jézus, én a mi örök összetartozásunkról beszélek
s ahogy a decemberi hold árnyékot vet mellém
látom, hogy TE is itt ballagsz velem az éjszakában
éppen olyan szegény és elhagyatott vagy, mint én
vérzik a szíved, kezeid és lábaid is véresek
s én most egy halott katonára gondolok, aki az árokban feküdt
s a távoli égre bámult két nyitott szeme.
A szelíd ökör és az igénytelen szamár virrasztott
születésed óráján s mégis TE voltál az, aki ledöntötted
a bálványt és korbáccsal léptél a templomba.
Sírba fektettek és visszajöttél hozzánk
óh, keresztrefeszített ember
sugárzó csillagkoszorú
a szegények feje fölött.