kósza lelkek ábrándjait, varázslatos éveket.
Széppé szabadult irgalmát a nyári egeknek,
csönddé olvadó indulatát káprázatainknak.
Meghagyom néktek a főnix szárnyalását,
tavi tündérek selymesen omló álmait,
Lancelot veretes nyugalmát, túlpartokon
delelő álmok dérverte alázatát.
Meghagyom néktek a látás hatalmát,
fénylő érzelmek szabad áradását,
hitek és káromlások arany-hídjait,
ha örvénylő folyókon keltek át.
Meghagyom néktek a remete barlangját,
napnyugaton túl, hová nem ér a fény,
világtól, ha elvonultok, mert fáraszt a szó,
és áttetsző tündérfátyol a remény.