I.
hol
a fájdalmat
behatároló nyelv
mely feloldja
a „nem tudom, hogyan”-t
anya– hanggal érinti s
magába zártságából
visszaemeli a kiszakadót– nyelv
hol a nyelv
mely lelki szótárunk megnyitja
léleknek száguldani enged a legnagyobb tér:
saját maga felé
és szorosai bennebb visznek
útnál, térnél, időnél
II.
hallod? zendül a leengedő szál, és szájból kibújni kezd az
anyagba szökkent szó. Míg le nem ért, nem volt egyedül, míg a
zsinór el nem pattant, nem volt magára zárva. Fényben érlelt
távlat összecsuklik, és kezd idő telni, míg fölemlékezik
éjszaka van. Késve érkeznek és indulnak a vonatok.
Tévesek az irányok. Jelzőtáblán:
„otthon”,
„szerelem”,
„másvilág”
nincs
Mi nemzedékeken át felgyűlt, mind itt ül szavakban.
Lövészárokban a tüzér, tűdőbajos lány, koporsókban alvó
inas, kilencéves kortól szolgáló leány -- anyanyelv szófajai
ezek, és a megtörténtek folyamatos elhallgatásával várja, hogy
ismétlődhessenek ajkakon. Történjen a nyelv, mely
elhallgatatott.
nemzedékek őrülettől való félelmeit rejtegeti éjjelente,
rejtegeti nappalonta, ég az üzemanyag
mit magával hozott,
annak füstje vastagon takar
tulajdonképpen olyan akarna lenni ez a nyelv,
mint egy kiheverhetetlen, gyógyíthatatlan meg-rázkódtatás
III.
mi történik
ha konokul begyakorlott szöveghullámokról leválva
gyönyörködni kezdünk
a nyílt óceánban
de apad a víz
testből, tájból, kútból
és nekem vízzé kell válnom
kúttá kell válnom,
testté kell válnom
tájjá kell válnom
szomjjá és ivássá kell válnom
sötét szobák hányféle hajlatát kell
apró részleteiben felkutatnom
hogy puha tapintatát érezzem valaminek
szavaink puhába, finomba átnyúló fogókarjaink
mellyekkel felfogható
az elpárolgott történetek törvényszerűsége
IV.
a nyelv közelsége befutja az ablakot
bevetül az ágy, asztal, zongora formáira
–csak az van
mi meg-nem-nevezett–
fájdalmaktól széttört nyelven
identitáshoz jutni
fájdalmaktól széttört nyelven
múlthoz jutni
magam igazságához
minek
Hogy engedünk a kifárasztásnak!
V.
kínzó a csend
míg meg nem hallom
egészen másként mesél velem együtt a táj
a test
a kút
a szomj
a víz
milyen országban járok
idegen a nyelv
mint mindig is volt
mégis
hányféle virágzás lehetősége
a nyelvi helyzet
mely anya-
fonatából szálak lehagyásával
kilátszik a vezető minta:
a szó feloszlása
VI
az otthon hozzászoktat a méreg egyfajta keveréséhez,
követeléséhez,
hogy tánc közben a táncos ettől ugorjon nagyobbat és nagyobbat,
kit félelemmel, megrázkódtatásokkal beitatott szálak szorítnak,
mégis felbukkan
egy-egy mosoly
a mélyből
ne higgyetek senkinek, ki azt mondja, értem a szót!
hányféle formáját kell a nyelvnek levetni, elkoptatni, hogy
megérezzük szavaink finomba átnyúló fogókarjait
az érintés
átemelés
elengedés
tarthatatlanságát
VII.
Gondolod?
anya
nyelvi kiszikkadás
nyit egy másik áradást
a kérdés fel nem merül
míg meg nem jelenik a hiány
reményre állítom át,
mi úgy kerül elő,
mint nyelvi fogyatkozás
párperces kín csak
mely időm mértékét jelzi
szavak érelmeszesedett mélységét
Mire elgondolom
el is múlik – ez is még remény –
meg is szűnik a szorítás
gombóc torokban
tartó hálót nyit
melynek kristályszemei egymásra látnak
és megtalálom zsebemben a mindent nyitni képes kulcsköteget,
mégsem használom, csak megyek szobáról
szobára,
szülés vajúdásával,
lélekbe kerülő fájdalomoldókkal,
hajnalodik a színtelen sötét,
oldódik a kizárt tér
a rövidre szabott idő,
mely menekülésre űz,
űzne,
ha még én is ott lennék,
de nem,
de nem,
de nem vagyok ott,
nem is voltam benne
soha