1.
Egy nap ablakba tesznek minket,
túlérett gyümölcsöket,
szemekben tükröződő almát:
mint almák, gyűröttek leszünk és enyhén nyirkosak,
miként zászlócskák vidéki utcán,
melyek hol a járdára hullanának,
hol felszökellnek,
felröppennek, fel a szédületig
2.
A gyümölcsöstál is lehull velünk:
szerelmes cseresznye és a citrom
leve. Aztán lehullanak
a misztikus csonthéjúak
aminthogy kivonul az emlékezetből
már az óceán
(ő volt a keresztapa)
és a part is
mely táncolt
nekünk.
3.
Feltétlenül el kell kezdeni futni.
A futáshoz valami más kell:
üres hely, mely úgy tesz, mintha,
fiatalos erő
és ami
vele jár
4.
Nézzük a Holdat, látjuk
Isten hónalja ő,
látjuk a gyermeket, aki sebhelyekként
mutogatja játékait.
Szép időben kiisszuk a fehér
csészét szemünkkel,
harminc éve ugyanaz a mohó
tekintet.
Felforr rajtunk, felforr
a csendre téve, főz ránk,
ő a lelkünk, szerelmem,
valamit visszatükröz belőlünk
fenn, az idő felett, mely számlálja
hajszálainkat
5.
Hiába dobjuk vissza a napsütésbe fejünket,
mint a halat a vízbe,
az élet éjszakai szökőkút,
csak énekének örvendezünk.
Hiába öntünk vizet
a fejünkre:
sosem isszuk már az ég borát,
nem emeljük le többé az ígéretek
csöbrének fedelét.
6.
Az évek cseresznyeszemek
madárcsőr repesztette őket. Számolgatjuk
de meg nem számoljuk őket
apró csókokkal
lágyítják meg a kerti
szellőt.
És vörösnek láthatjuk az eget még mi is,
pedig már annyit leszedtünk, szétharaptunk.
Némelyek húgainkra hullnak, mások
ki tudja miféle mosollyal lebegnek,
ki tudja miféle
szánalommal.
7.
Ma este a szomszédok rádióznak.
Az adás ránk borul, a szomszédok
Isten hangját keresik.
Még az ablakon is kinéznek, mintha
a levegőben mozogna a hang. (Mi
pedig leszedegetjük imáikat.) Lefekvéskor
össze lesz már csomagolva a béke.
8.
A fáradtság odafigyel a kopott szívekre.
Figyel, míg rázza a fát,
figyel a macska szemében.
Halljuk, amint szirénhangon dudorászik
alkonyatkor a tengerek hálójában.
A fáradtság néma és halvány hitves,
mégis hallom énekét. A fáradtság
szívesen felszolgálja a konyhában az ebédet.
A fáradtság láncot fűz a szavakból,
vitrint csinál a szélből. Árnyékot rajzol a falra.
A fáradtság Isten legvégső neve.
/ Lackfi János ford. /