Napról napra ugyanaz: panaszkodik a nő, és panaszkodik
a férfi, hogy a nő panaszkodik.
Akkor panaszkodik a nő, mert a férfi panaszkodik, hogy
a nő panaszkodik. Miért kellene nekem lenni felelősnek
még az ő panaszaiért is, gondolja a nő és így szól: Te
éntőlem teszed függővé magad!
Ha egy napon lenne szíves abbahagyni a panaszkodást, én
tőle függetlenül is panaszkodhatnék, gondolja a férfi és
így szól: Énnélkülem senki sem törődne a te panaszaid-
dal!
Alapjában véve egyszerű lenne: a nőnek abba kellene hagy-
nia a panaszkodást és az út a panaszkodáshoz nyitva állna
a férfi előtt, csak a férfi előtt.
De mi lenne, ha ő egyáltalán nem használná ki ezt az aján-
latot, gondolja a nő és kővé válva állna előttem? Úgy hogy
én kénytelen lennék panaszkodni és ezt mondani: Te már nem
panaszkodsz?
Jó, mondaná talán a férfi és panaszkodna, mert én arról
panaszkodtam volna, hogy a férfi sohasem panaszkodik.
Gondolja a nő. De ha a nő egyik napról a másikra abbahagy-
ná a panaszkodást, gondolja a férfi, felesleges lenne nekem
panaszkodnom, miért kellene panaszkodnom, ha ő már nem
panaszkodik, hogy én nem panaszkodom? Gondolja a férfi.
Attól félve, hogy egy napon függővé válik a férfitól, a nő
úgy dönt, hogy a jövőben is mindig ő lesz az első, aki pa-
naszkodni fog.
Attól félve, hogy egy napon függővé válik a nőtől, a férfi
úgy dönt, hogy a jövőben is mindig ő lesz az első, aki
panaszkodni fog.
Dabi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése