Anyám az ágyamnál áll.
Kelj fel, átaludtál egyezer kétszázharminc napot és
végtelenül sok ködös reggelt. Várnak.
De nincs senki. Már ő sincs ott. Bekapcsolom a rádiót,
hogy elfojtsam a hangja emlékét.
A füvön látni az éjszakai zúzmara nyomát.
A fák éjjel lerázták utolsó leveleiket is.
Hogyan történik az, hogy egyidejűleg itt van bennem
az öröm és a fájdalom.
Dabi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése