Szitál az üszkös pázsitok felett
piros permeteg: érett falevél.
Vad-nyomot, ösvényt - mindent betemet
s utánad sem marad jel itt, ne félj.
Tölgymakk pereg, most száraz ágat ér,
hangvillaként rá megpendül az ág:
e fa-hangból inditja meg a tél
a botfülü szelek zenekarát.
Az ég okádja majd a pelyheket,
s mig újra elcsitul a fergeteg:
a bokrok már ezüst-gyapjas juhok.
S az erdő: zuzmarás szakállu őrszem
a vihar után bámul eszelősen
s kékrefagyott tenyerébe huhog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése