Egy este csak úgy leheveredtem
egy lánnyal a csillagokkal szemben,
s csak úgy magamtól, kibetűztem
szeméből, szájából a világ,
a madarak ákom-bákomát.
Most jó lenne mindezt elfeledni,
és egész analfabéta lenni,
és újra legelőször szeretni,
S mint csodálatos ábécés könyvet
felütni minden mosolyod, könnyed,
és szótagolva az eget, a földet
betűzgetni így: „tö…e…te.”
És rádismerni: „te, te, te!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése