2023. február 2., csütörtök

.kaktusz












Tudod arra gondoltam, hogy bennünket nincs semmi,
ami összeköt, és mégis összetart bennünket valami.
Nem adtunk egymásnak semmit, így nincs semmi,
ami összekötne bennünket.
De valami összetart.
Pedig nincs miért hálás legyek neked,
nincs miért hálát adjál nekem.                    
Nem ültem az ágyad szélén éjszaka,
amikor a láz gyötört,
nem is tudhattam róla, ha beteg voltál.
Nem voltál mellettem, ha bajban voltam,
nem is tudhattál róla, hogy bajban vagyok.
Semmi nincs, amit meg lehetne köszönni.
Mert ugyan sokat kaptam tőled,
de Te nem adtál nekem semmit.
Mert úgy adtál, hogy nem adni akartál.
Illetve, csak érzést akartál adni.
Vagy csak azt akartad, érezzem jól magam.
Cserében talán csak szeretetet reméltél.
Nem lemondtál értem valamiről,
magadból adtál nagyon sokat,
de nem lettél nélküle kevesebb.
Magamból adtam úgy, hogy több lettem általa.
Nem mondhatom, neked adtam az ifjúságomat,
és azt se, hogy mennyi áldozatot hoztam érted.
Te se mondhatod, ajándékokkal halmoztál el,
minden percet rám áldoztál.
Nem, mi nem adtunk egymásnak semmit,
ami számonkérhető
Mi nem üzleteltünk, nem ígértünk semmit cserébe,
nem köteleztük el egymásnak magunkat.
Nem tartozunk egymásnak semmivel.
Ha menne egyikünk, még búcsúszóval se tartozna.
Bennünket semmi nincs, ami összekötne,
csak épp nem tudjuk elengedni egymás kezét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése