Mit mondtam neked, kisfiam, mikorra kell a
megállóba érned? Ne beszélj mellé, miben
egyeztünk meg? Tudod te azt nagyon is
pontosan! Én emlékszem, még nem hülyültem
meg, bár lehet, hogy te arra utazol,
és talán sikerül is meghülyítened hosszú távon,
de nem ma még, szóval ötre kellett volna odaérned,
ebben állapodtunk meg. És most hány óra van?
Ott a karodon, nézd csak meg, kivárom,
nekem van időm, tengernyi az időm,
amit nem mindenki mondhat el magáról.
Na látod, öt óra tizenhét, és saját bevallásod szerint
még ki sem tetted a lábad a kapun.
Vagyis megszegted az egyezséget, jól mondom?
Hogyan is számíthatnék rád legközelebb,
hogyan is számíthatnék rád valaha,
hogyan is számíthatna rád bárki, bármikor
ebben az életben vagy egy másikban akár,
ha így eljátszottad az esélyedet?
Az ilyen ember szava, kisfiam, hasonlatos
a szélbe szórt pelyvához, a forró homokra hullott
vízcsepphez, a csenevész füsthöz, amelyet szétkapdos
a szél. Tök mindegy, mivel mentegetőzöl, az ilyen ember
sehova nem ér oda, bárhol van is, sosincs ott, ahol
lennie kellene. Nincs is ott más, mint az ő hűlt helye,
egy fekete lyuk, egy nulla, egy mínusz, még annál is
kevesebb, mínusz végtelen, hát még mindig
nem szégyelled magad?
Megbocsátó
Nem baj, kincsem, tudod, hogy semmi baj nincs,
a legfontosabb, hogy ne ess kétségbe, csak te vagy
nekünk és mi itt vagyunk neked apáddal,
csak érted vagyunk, te vagy életünk egyetlen értelme,
ha nem vesznek fel arra az egyetemre,
hát felvesznek majd egy másikra, vagy kimész külföldre,
és akkor nézhet itt ez a sok okostojás,
majd verik még a fejüket a falba,
kapsz egy fincsi ösztöndíjat euróban,
ott megbecsülik a tehetséget, ha meg nem becsülik meg,
és nem kapsz, majd csak találsz valami munkát,
abból fizeted a rezsit, ha meg nem találsz,
hát azon ne múljon, angyalom, majd mi megbecsülünk apáddal,
van ám a takarékban, ha nem is egy vagyon,
ugyan mire kuporgatnánk, vigyük a sírba talán?
ha meg nem elég, most annyi kölcsönt hirdetnek a tévében,
felvesszük, de fel ám, mire?, mire?, hát a házra,
aztán szépen összetesszük a részletet a nyugdíjból,
ha meg nem bírjuk, legfeljebb eladjuk,
elköltözünk kisebbe, elmegyünk öregek otthonába,
a fennmaradó pénzzel meg majd te gazdálkodhatsz,
ó, ha láttad volna, milyen helyeken laktunk mi,
túléltük a háborút is, az ötvenes éveket,
persze nem vagyunk már fiatalok,
de épp ezért mindegy arra a hátralévő kis időre,
féllábon kiböjtöljük, majd meglátogatsz néha,
szép, okos nagyfiunk, te mindent jobban tudsz,
mire is lenne jó már az életünk,
ha nem tudjuk továbbadni,
ha nem tudjuk a tiédet megtrágyázni vele,
ne szégyenlősködj, jó szívvel adjuk,
fogadd el, kisfiam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése